Ünnepelünk! A szorosan együttműködő Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus zenei életünk két kiemelkedő együttese. Több mint harminc évesek. Születésüknél én is jelen lehettem.
Az elmúlt század 80-as éveinek végén, a Zeneakadémia tanáraként, megörököltem Párkai Istvántól a Közművelődési Bizottság vezetését. Azzal a szándékkal láttam a feladathoz, hogy igyekezni fogom az intézet életét gazdagítani olyan területekkel, amelyek kedvesek lehetnek a diákok számára.
Kirándulásokat szerveztünk, kártyakört indítottunk, színjátszókört alapítottunk, művészettörténet-tárgy indult, tekerőlant-tanfolyamra lehetett jelentkezni. Divertimento címen faliújságot szerkesztettünk, ahol – többek között – különféle zenei és művészettörténeti rejtvényeket adtunk fel és díjaztuk a sikeres pályázókat. A Közművelődési Bizottság vállalta a Gólyabálok megszervezését és az intézeti hangversenyekét, amelyek jórészt Vashegyi György nevéhez fűződtek.
Vashegyi a Közművelődési Bizottság tevékeny résztvevője, egyben hallgatóm volt. Tudtam a barokk és a klasszikus zene iránti elkötelezettségéről, ennek ellenére a schönbergi, weberni stúdiumok követelményeit is hibátlanul teljesítette. Zenetörténeti, zeneelméleti tájékozottsága, magas intelligenciája korán kiderült, ezért is lepett meg, hogy az egyik konferencián probléma vetődött fel vele kapcsolatban.
Kezeit, a dirigáláshoz, nem találták elég ügyesnek. Hát igen! Mindig voltak kollégák, akik szívesebben foglalkoztak olyanokkal, akik technikailag szinte készen álltak, akikkel nem kellett aprómunkát végezni. Körmendi Klárával, aki a zongoraórákon tapasztalta Vashegyi kitűnő zenei képességeit, kiálltunk mellette, hangsúlyozva:
hasznos, ha a karmester jó „ütőképességekkel” rendelkezik, de azért a fej, fontosabb, mint a kéz…
Vashegyi György már az első, közművelődési bizottsági, hangversennyel felhívta magára a figyelmet. A főbb szerepekben a Zeneművészeti Főiskola hallgatóival (Fers Márta, Halmai Katalin, Szijj Gábor), műsorra tűzte – magyarországi bemutatóként! – John Blow Venus és Adonisát, továbbá Purcell Dido és Aeneasát. Az 1990. május elsejei hangverseny plakátján az Áldor Lili által vezetett Erkel Ferenc Kamarazenekar mellett immár a Főiskola hallgatóiból toborzott Purcell Kórus nevét olvashatjuk.
Kritikájában „zseniális fiatalokról” ír Pándi Marianne és „lelkesedéssel” szól „a két angol művet hangjegyek nélkül vezénylő – és minden bizonnyal betanító – Vashegyi György karmesteri teljesítményéről”. Tóth Anna a Vasárnapi Hírekben írt „a Zeneakadémia másodéves karmesterképzős növendékéről”, aki „Saját maga írta a szólam-kottákat, fordította (mesterien!) a szöveget, írta az ismertetőt.” A Magyar Hírlapban Várnai Péter ír a bemutatóról, dicsérve a közreműködőket, majd hozzáteszi: „Az előadást Vashegyi György vezényelte – még nem eléggé biztos kézzel, de stílusosan, és mind lírában, mind drámában kellő elmélyedéssel.”
Még ugyanennek az évnek decemberében Bach-koncertre került sor, két kantátára és két motettára. Az Erkel Ferenc Kamarazenekar és Németh Judit vendégeskedett, ismét a Purcell Kórus szerepelt, Halmai Katalin, Mukk József és Szűcs Ferenc énekelt.
„Ez az előadás úgy ahogy volt, megállta volna a helyét a professzionista hangversenyéletben is – némi malíciával azt mondhatnánk: kicsit jobb volt, mint amazok általános színvonala” – írta Mezei János, a MUZSIKA c. folyóirat 1991. márciusi számában. Majd így folytatja: „A 125. kantáta nyitókórusát hallgatva vált világossá számomra, melyek Vashegyi György fő karmesteri erényei.” „… az előadókban rejlő szubjektív zenei aktivitást képes kiaknázni és felszínre hozni, ami mindenekelőtt alapos és lelkiismeretes előkészítő munkát feltételez… Szinte eszköztelenül vezényel – vagy legalábbis meglehetősen szűkre szabott manuális eszköztárral -, de ez nem feltétlenül hátrány: több energiája maradhat maguknak a műveknek az interpretálására.”
Azzal, hogy Vashegyi, 1991. április 24-ére Monteverdi Orfeóját vállalta eldirigálni, kivételesen magasra emelte a mércét. Az opera ugyan nem először szólalt meg magyar dobogón, de így még sohasem! Érdemes Kroó Györgynek a Magyar Rádió Új Zenei Újságában elmondott szavait kissé hosszabban idézni: „… hogy milyen meghatározóan áthatja a magyar zenészek fiatal nemzedékét a historikus előadás szelleme, szerdán este döbbentem rá, a Zeneakadémia Nagytermében, ahol a Főiskola akadémiai, tanárképzős és operaszakos hallgatói, a Purcell Kórus és az Orfeo Kamarazenekar Monteverdi 1607-ból való Orfeo című ötfelvonásos operáját adták elő hangversenyszerűen. Hozzáteszem, hogy a Zeneakadémián nincs önálló tanszéke a historikus előadói praxisnak (azóta van, Vashegyi vezetésével!), tehát a vállalkozás quasi önképzőköri jellegű volt, úgy értem, a kezdeményezés jellegét tekintve, nem színvonalában, sőt, nekem, elragadtatásomban egyenesen Ovidius szavai jutottak eszembe: „Sponte sua sine lege”, tehát a kényszer nélküli önkéntességről, a zenélés kedvtelés jellegéről, mintha egy előadóművészi aranykor első hajnalpírja jelent volna meg zenei életünk egén.
Az ügy mindenese, motorja, lelke a karmester, aki magán-muzikológusként eredeti kéziratok hasonmását tanulmányozza, specialisták kurzusait hallgatja, beleássa magát a hagyományba, ismeri az alternatívákat, szelektál, dönt, betanít, átlelkesíti a kiválasztott vagy megnyert előadókat, énekes szólistákat, kórust, hangszereseket, gondoskodik az instrumentáriumról, felügyeli a stílust a hangképzéstől a díszítésekig, gondja van a transzpozícióra, és végigvezeti az előadást főként a csembaló és az orgona mellől, ahol a tempó, a ritmus, a harmónia, a kifejezés közvetlenül a keze alatt születik… Ha nem adja alább, és igazi, mély tartalékai vannak, egyike lehet a magyar operakultúrát megújító fiataloknak, akik produkciójukkal a külföld figyelmét is hamarosan magukra vonhatják.”
Kroó György nemcsak korának első számú zenekritikusa volt, de kitűnő jósnak bizonyult. Az elmúlt harminc évben az időközben önállósult, Vashegyi saját együtteseként működő Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, olykor külföldi együttesekkel, szereplő-gárdával karöltve újabb és újabb estéken szereznek örömet itthon és külföldön. CD-felvételeken rögzítve, otthon is részesei lehetünk az Orfeo Zenekar olyan unikális produkcióknak, ahol elsősorban barokk-kori nagymesterek és kevéssé ismert „kismesterek” remekművei szólalnak meg nemcsak magyarországi-, de az ősbemutatót követő első bemutatóként Vashegyi György irányítása alatt.
No, lám, mit is mondtunk Körmendi Klárával azon a bizonyos konferencián? Fontos a kézügyesség, de azért a fej még fontosabb!
