Első örömteli együttműködésem az akkor még igencsak ifjú Orfeo Zenekarral 1997. május 27-én történt a Zeneakadémia Nagytermében, ahol „Zenekari fortepiano-est” keretében három concertót játszhattam velük – James Hook, Johann Christian Bach és W. A. Mozart (K. 415) egy-egy művét. (Utóbbit tíz évvel később az MTA Dísztermében is megszólaltattuk.) Számomra emlékezetes marad az egykori fertődi Haydn Fesztiválok egyikének nyitókoncertje 2006 szeptemberében, amikor a kastély zenetermében ismét az együttmuzsikálás örömét élvezhettük Haydn D-dúr concertójában.
Harminc év hosszú idő, de a zenekar számos alapító tagján, vagy legalábbis a korai periódusban csatlakozott tagján, akik ma is az együttes gerincét képezik, egyáltalán nem látom az évek múlását. Ugyanolyan lelkesek, fiatalok, a felfedezés örömét sugárzóak, mint voltak harminc évvel ezelőtt. Karmesterük, a lassan Maestro korba érő Vashegyi György halántéka ugyan deres lett időközben, csillapíthatatlan inspirációja, fizikai és szellemi kapacitása azonban nem hogy csökkent volna, inkább folyamatosan növekszik az évek múlásával.
Az Orfeo Zenekar (és a vele szinte szimbiózisban működő Purcell Kórus) Magyarország zenei életének nélkülözhetetlen része. Nem csak a historikus előadói gyakorlat és az egykorú hangszerek használata okán, hanem a repertoár soha nem látott kibővítése által. A hazai közönség számos világpremier vagy legalábbis magyarországi premier részese lehetett az elmúlt évtizedekben: mellőzött korszakok, különleges műfajok, korábban kismestereknek hitt jelentős komponisták kerültek működésük nyomán reflektorfénybe, gazdagítva a hazai hangversenykínálatot. Ezek a felfedezések természetesen kitartó kutatómunka eredményei.
Vashegyi György muzikológiai felvértezettsége ugyanolyan magas színvonalú, mint gyakorló muzsikusi tehetsége, és zenészeit konzekvensen erre a megalkuvás nélküli professzionizmusra neveli.
Nem kísérlem meg felsorolni az elmúlt harminc évben abszolvált zenetörténeti jelentőségű produkcióikat, sorozataikat, mert túl hosszú volna. Az általuk képviselt minőséget jelzi, hogy több mint egy évtizede a nemzetközi mezőnyben is vezető rangú Simon Standage a zenekar vendégkoncertmestere, és hogy nevüket immár határainkon túl is jegyzik. A Versailles-i Barokk Zenei Központtal való szoros együttműködés, a számtalan hanglemez-nagydíj és egyéb distinkció önmagáért beszél.
Hogy egy ilyen teljesítmény mögött milyen mértékű munka áll, azt talán nem minden koncertlátogató tudja. Vashegyi György semmit nem kapott készen, a nulláról indulva teremtett meg hangszerparkot, könyvtárak mélyén lapuló kéziratokból gyönyörűen kivitelezett szólamanyagot és partitúrát, szervezett, pályázott, mindvégig koncepciózus tervekben gondolkodva. Két nagyszerű együttesének számos tagja vett és vesz részt ebben a nagyívű munkában, a szilárd fundamentum azonban a spiritus rector szakmai vezetése és megfellebbezhetetlen tudása.
A jubileum kapcsán végigvonulnak előttem az elmúlt harminc év felejthetetlen estéi: Bach passiói és kantátái, Händel oratóriumai, Haydn-szimfóniák az Esterházy kastélyban, német „kismestereknek” tartott, valójában a legnagyobbakhoz mérhető szerzők mély lelki tartalmat hordozó remekművei, a nagy francia barokk grandiózus alkotásai és rengeteg felfedezés a zenetörténet elfelejtett kincsestárából. Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus halad tovább a nagy felfedező úton, a hamarosan megalapítandó HAYDNEUM impozáns tervei felé – nevük azonban már most kiemelt helyen szerepel a magyar kultúrtörténet aranykönyvében.
