Megpróbáltatásokkal terhelt idők próbálnak nem kívánt Mikulás ajándékot csempészni ablakunkba. Egy krízisekkel teli periódusban felemelő lehet egy-egy olyan sorstörténet, amely visszavezethet minket erőforrásainkhoz. Sennyei Vera (A.K.A. Senyus) a folyamatos innováció, az újrakezdés és a sztereotípiákat meghaladó női profil képviselője.
Nagybőgőtől a Nemzeti Színházig
Schwalm Veronika Éva 1915. január 3-án született Budapesten, zenész családban. Édesapja Schwalm Ferenc az Operaház nagybőgőse és a Zeneakadémia pedagógusa volt. A kis Veronika a hajas babák helyett már egészen korán rendkívüli érdeklődést mutatott a színház és a zene iránt. Gyakran lógott meg a Baross utcai családi fészekből, hogy a teasütemények majszolása helyett, édesapjával tartson a zenekari próbákra, vagy az előadásokra.
Az Országos Színművészeti Akadémián többek között Szeleczky Zita, Szendrő József és Lukács Margit osztálytársa volt. Tehetsége, különleges karizmája, amely szinte egyáltalán nem illeszkedett a kor trendjeibe, kiemelte őt társai köréből. 1934-ben már a Nemzeti Színházban statisztált.
„Hűvös, nyugodt, igen magabiztos lényéből egy kis visszautasítás árad; zárt világ, amely nem adja ki titkát.”
Az ember tragédiája próbafolyamata alatt ismerkedett meg a korszak egyik fenegyerekével, az Ádámot alakító Lehotay Árpáddal. Sennyei egy nyilatkozatában semmihez nem fogható örvényként élte meg a vele való első találkozást. A nála jóval idősebb Lehotayval egy szempillantás alatt szerelembe estek, nem sokkal később összeházasodtak.
Egy korát megelőző különutas
Sennyei 1935-ös debütálása ambivalens visszajelzéseket kapott, miután a Magyar Színházban a Mindenki lépik egyet című Mikszáth-adaptációban eljátszotta Katicát. Az enyhén népies miliő és a naiva karakter egyáltalán nem passzolt a nagy intellektusú, széles látókörű, önmagát képviselni cseppet sem félő fiatal nőhöz.
Az ellentmondásos visszhangot kapott szereplést követően paprikásan alakultak a dolgok körülötte a továbbiakban. Először magánéleti, majd szakmai fronton is meg kellett vívnia kemény harcait.
„Szellemessége, intelligenciája, mélyen zengő hangjának erotikuma különlegesen predesztinálta őt a sanzonéneklésre.”
Kifejezetten zavarta, hogy Lehotayné néven írják ki nevét a stáblistákon, amit roppantul avítt, 19. századinak vélt, ráadásul ki nem állhatta az „oldalborda” szerepkört Lehotay Árpád mellett. A rossz nyelvek és a sztereotípiák beskatulyázták, mint fondorlatos ifjú fruskát, aki a sztárszínész mellett óhajtott felfelé lépegetni a ranglétrán. Nem volt így – s erre mi sem evidensebb bizonyíték, mint Sennyei egész későbbi pályájának alakulása. Ha pusztán érdekek vezérelték volna, semmi sem úgy alakult volna a folytatást illetően, ahogyan. Tisztelte férjét, azonban későbbi interjúi alapján legfőbb problémája az volt, hogy a felé irányuló alázatot csak a színpadon és a szakmában volt hajlandó fenntartani, amire viszont az otthoni (feudális) keretekre vágyó férfi rendkívül arrogánsan reagált. Örvényszerű kapcsolatuk sebesen véget ért, egy év után elváltak.
Sennyeinek ezután szakmai terepen is bőven állnia kellett a sarat. Férjhez többet nem akart menni, szókimondó hajlama, értelmes társalgásra vágyó attitűdje nem tűrte a parolázást és a hiábavaló fecsegést. Egészen modern, újszerű elgondolásokban látta szerepeit, amit a közönség vagy érdektelenül, vagy elutasítóan fogadott. Nem igazán kapott olyan szerepet, amely kiaknázta volna a benne rejlő tartalmakat.
Az egyre jobban nemzeti ideológiákkal tarkított dzsentri világokat reprezentáló, népies miliőkre, vagy a könnyed vígjátékokra alapozó színházi színtéren nem adódtak számára valódi lehetőségek az alkotói kibontakozásra.
A riporterek és a reklámfotósok egyre ritkábban keresték, hiszen, nem tett volna jó szolgálatot, ha kinyitotta volna száját, mind társadalmi, mind politikai, mind színházi szempontok tekintetében – ’30-as évek végén, az egyre inkább németbarát horizonton. Az 1935-1940 közötti „kallódó” és megpróbáltatásokkal teli periódus azonban nem törte meg az életigenlő színésznőt. Talán pontosan ezek az alakulások kristályosították ki számára azt az utat, amelyet életének első sikeres korszaka kínált az újonnan alakuló, európai és egyetemes értékeken nyugvó Madách Színházban.
„Ha huszonegy évesen feltűnő szépsége, mély hangja, párducmozgása és erotikája hatott a Magyar Színház, majd a Víg színpadán, a későbbiekben eltűnt körüle az a valóságos és képzelt ország is, mely ilyen fejedelemasszonyokat termett. Ne szépítsük, ne tagadjuk, volt benne valami múltra emlékeztető, amely plüssöket, bársonyokat, ékszereket, Bugatti kocsikat, a Királydíj hajtását, a Hanglit és a korzót idézte; azokat a csábos, független, erős és egyenjogúsított asszonyokat, akik valószínűleg csak citoyen álmaiban képzelt maga elé satnya polgárságunk. (…) Sennyei az úriasszonydivat elől már az urak korszakában is elmenekült, Pünkösti Andor Madách Színházába.” – Ungvári Tamás: Senyus. Film Színház Muzsika, 1984/ 45. 21.
Amazon a Madách téren
A zsidótörvények miatt számos színházi alkotó került „fekete listára”, a Nemzetitől távoznia kellett például a korszak egyik legígéretesebb művészének, Várkonyi Zoltánnak is. A művészet folyamatos állami ellenőrzés és fennhatóság alatt állt és a kulturális paletta ennek következtében jelentősen egysíkúvá vált.
„Egy fiatal gróf, Károlyi István anyagi és erkölcsi támogatásával, Pünkösti Andor olyan színházat varázsolt Budapest középpontjában, a Madách téren, amely fáklyaként világított a sötét éjszakában. A humanizmus fényeit lobbantották fel a fasizmus sötétségében. Itt játszották a kor legizgalmasabb darabjait, ennek a színháznak társulatában szerepeltek a Nemzeti Színházból akkor már száműzött színészek – Várkonyi Zoltán, Tapolczay Gyula – és azok a fiatalok is, akik a következő évtizedekben kerülnek az első vonalba – Bozóky István, Mádi Szabó Gábor, Soós Lajos, s egyetlen szerepben Gábor Miklós is.” – Ungvári Tamás: Senyus. Film Színház Muzsika, 1984/ 45. 21.
Sennyei 1941-ben, ebbe a független, európai ízléssel operáló világban talált magára igazán – először. Itt kapott olyan szerepeket, amelyekben végre érvényt és valódi potenciált talált szakmai kiteljesedésére. Ebben a termékeny és virágzó érában játszott például Pirandello IV. Henrikjében (Spina grófnő), Felkai Ferenc Nérójában (Poppea) és Potemkinjében (II. Katalint), Rober Ardrey Jelzőtűz című, a háborús kontextusra reflektáló drámájában (Miss Kirbi) – amit a premier után a rendőrség betiltott! – , Jean de Letraz Túlvilági feleségében (Stella), vagy Moliére Képzelt betegében (Beline) és Versailles-i rögtönzésében (Du Parc).
Várkonyi szárnyai alatt – Budapest „legeurópaibb” színházában
A vészkorszak alatt Pünkösti Andor színházigazgató tragikus körülmények között öngyilkos lett, a felszabadulást követően pedig a Madách Színház pedig nem nyitott újra. Az ott útnak indult művészeti tendenciák és korszerű, modern, progresszív elképzelések azonban a Paulay Ede utcában prognosztizáltak: Várkonyi Zoltán Művész Színházában (ma Új Színház).
A magyar kultúrtörténet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, Várkonyi Zoltán elsők között szerződtette Sennyei Verát teátrumába, többek között Tolnay Klári, Rátkay Márton, Szemere Vera, Ajtay Andor, Sulyok Mária, Ráday Imre, Fónay Márta és a fiatal Darvas Iván mellett.
Noha a Madách téri csillagállások és sikerek nem tértek vissza Sennyei szerepeit tekintve, méltó és szép feladatokat kapott. Ő formálta meg például Ibsen drámájában Hedda Gablert, amelyről meglehetősen punk véleményt formált: „Rádöbbentem, hogy itt nem stimmelnek a dolgok. Én egyáltalán nem érzem ezeket a meszelt képű, budoár-végváras „hősnőket”. Itt annyi dolga akad mindössze a színésznek, hogy eleget tegyen biológiai feladatainak.”
Megkésett szerelem
A Művész Színházban ismerkedett meg valódi társával és igazi szerelmével, Apáthi Imrével, aki a teátrum főrendezője lett. Házasságukat követően Vörösmarty téri lakásuk olyan kultikus hellyé avanzsált, ahol a korszak művészkiválóságai rendszeresen tiszteletüket tették néhány jó korty itóka, esetleg hajnalba nyúló mulatozás mellett. Pezsgő szellemi élet virágzott a grandiózus könyv- és lemezgyűjteménnyel rendelkező, ízig-vérig értelmiségi pár lakásán, egészen Apáthi 1960-ban bekövetkezett haláláig. (Fészküket ma is emléktábla is őrzi.)
Sanzonok, Körszínház és megújulás
Az államosítás sajnos az első között csapott le a szabad szellemiségű, polgári tartalmakat közvetítő, független Művész Színházra. 1949-ben bezárta kapuit ez a budapesti „kis Európa”. A diktatúra szocialista realizmusa, valamint a termelési darabok egysíkú figurái ismét elzárták Sennyei elől a művészi kiteljesedés lehetőségeit, és ez az blokk még súlyosabb és tragikusabb lett, mint amit fiatalon megélt a háború előtti és alatti időkben. Hiába szerződtették – immár a körúti helyszínen újranyitott – Madách Színházba, nem találta a helyét. Ismét újragondolásra kellett adnia a fejét és ez, a negyvenes éveiben már nem tűnt annyira egyszerű kihívásnak. „Volt a lényében valami elragadó asszonyi báj, finomság és irónia, s mindezzel az ötvenes évek elején a színpadi (és irodalmi) sematizmus korszakában semmit nem tudtak kezdeni.” Bános Tibor: Egy tragikus maszk. Maszk és toll – A Film Színház Muzsika különkiadása. Budapest, Lapkiadó Vállalat, 1982.
Nem Sennyei Vera lett volna azonban, ha nem talál révbe! Lassan kibontakozott számára a sanzonok és musicalek világa, amelyben magára találhatott. Kortársai ítélkeztek felette, amiért a „társadalmi fősodorban” visszanyúlt ehhez a film noir hangulatú és háború előtti francia filmek világát idéző műfajhoz. Stílusa, intellektusa azonban mesterien adaptálta vagány, eredeti művészeti innovációját.
„Sennyei megmaradt sanzonfelvételei azt bizonyítják, hogy ebben a műfajban a krajcáros (és nem mindig csak olcsó!) szövegekkel is lehet időtállót nyújtani.”- Bános Tibor: Egy tragikus maszk. Maszk és toll – A Film Színház Muzsika különkiadása. Budapest, Lapkiadó Vállalat, 1982.
Az ’50-es években hosszú évekig nem szerepelt prózai színdarabban. Az ehhez való visszatérést Kazimir Károly, a fiatal színházi generáció haladó rendezője hozta meg számára. A Körszínház Iphigenéia Auliszban című előadása nagy sikert és ismét egy megújult renomét hozott számára. Hatalmas kihívást jelentett ez a verses textusban kommunikáló euripidészi mű, ami teljesen új terep volt. A próbát azonban méltóságteljesen állta.
Isten veled, Budapest!
Apáthi Imre halála 1960-ban, majd saját, súlyos betegségének diagnosztizációját követően még két nagy – ha nem a legnagyobb – siker várt az élet teljességét javában az árnyalataiban tapasztalt Sennyei Verára. Először a Szinetár Miklós rendezésű a Koldusopera, majd az Egy szerelem három éjszakája jött. Mindkét főszereppel elsöprő győzelmet aratott.
Művészeti nagyságán túl, emberi nagyságról vallanak azok a gesztusok, amiket fiatalabb színésznő kollégái felé tett. Az egyik ilyen Pécsi Ildikó esete, akit a végsőkig mentorált, már nagy betegen járt be (a kórházból!) hozzá a Vas utcába a szerepét gyakorolni, ugyanis őt kérte fel maga helyére Kocsma Jennyre a Koldusoperában.
Mikes Lillával egy szegedi fellépés alkalmával járt. Mikes visszaemlékezésében arról mesélt, hogy rendkívül rossz állapotban, soványan, betegen ment a fellépésre, színpadra lépés előtt pedig amikor meglátta magát a tükörben – hiába a festék, a tündöklő fellépő ruha – így szólt tükörképéhez „hogy nézel ki?”, majd határozott, erőteljes mozdulatokkal minden kozmetikumot letörölt az arcáról, visszaöltözött utcai öltözetbe, tornacipőbe és úgy, ahogy volt, kiment a színpadra elénekelni Juhász Gyula-Buday Dénes: Testamentumát.
Sennyei Vera nem sokkal ezután, 1962. május 28-án távozott az élők sorából. Sanzonok sokasága, erős tartása, karizmatikus művészi megnyilvánulásai, lebilincselő vagány stílusa, a sztereotípiákat meghaladó női princípiuma, emberi nagysága, örök értékű időkapszulaként maradt ránk.
Záróakkord
„Mindössze negyvenhét esztendőt élt, színpadi életéből feltűnő a megannyi vakfolt, a jeltelen esztendő. Mégis alakjával együtt korok idéződnek – a tegnapé és a máé és egy küzdelmes színészúté, amely mégis csak teljesnek mondható.
A társalgási drámákkal, a görög tragédiákkal és a musicalekkel együtt Sennyei Vera valamely egyetemeset alkotott.” – Ungvári Tamás: Senyus. Film Színház Muzsika, 1984/ 45. 21.
