Az amerikai expresszionista festő Joan Mitchell egyike ma a műtárgypiacon a legkeresettebb női alkotóknak (mi is többször írtunk már róla itt a Senki többet? blogban, legrészletesebben ebben a cikkben). Most novemberben a Sotheby’s New York-i árverésén egy amerikai galerista műgyűjteményből egy újabb jelentős munkája kerül kalapács alá, amivel minden bizonnyal meg is döntheti majd az eddig aukciós rekordját.
Joan Mitchell (1926–1992) Chicagóban született. Tízéves korától tanult festeni, miközben ugyanekkor már versei jelentek meg irodalmi folyóiratokban, 1942-ben pedig kűrt futott az amerikai műkorcsolya-bajnokságon. A sokoldalúan tehetséges lány azonban végül a képzőművészet mellett kötelezte el magát: 1947-ben végzett az Art Institute of Chicago művészeti iskolájában, majd ugyanott 1950-ben mesterdiplomát szerzett. 1950-ben egy tanulmányi ösztöndíjjal New Yorkba ment, ahol már 1951-ben bemutathatta különböző tárlatokon nyilvánosan a munkáit. Innentől a pályája egyre meredekebben ívelt felfelé: egymás után nyíltak a kiállításai, egyre többen vásárolták a festményeit. 1955-től kezdte el megosztani az életét New York és Párizs között, majd 1968-ban végleg a francia fővárostól ötven kilométerre észak-nyugatra fekvő Vétheuil-ben telepedett le, és bár ezután is sokat utazott, haláláig gyakorlatilag ott élt. 1982-ben a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris-ban (Párizs Város Modern Művészeti Múzeuma) rendezték meg az első nagy európai egyéni kiállítását; ő volt az első női művész, aki megkapta ezt a lehetőséget az intézménytől.
Mitchell művei már életében is rendkívül keresettek voltak – már 1960 és 1962 között egyes számítások szerint több mint 30.000 dollárért vásároltak tőle képeket –, a halála után pedig még sikeresebb lett: egy összesítés alapján 2018 augusztusáig minden eladását figyelembe véve 435,2 millió dollár értékben vásároltak a gyűjtők a műveiből. 2004 májusában lépte át egy munkájával először az egymillió dolláros ár-határt, amikor a Christie’s New York-i árverésén az 1961–62-ben festett Dégel (Olvadás) című vásznáért 500.000–700.000 dolláros becsérték után a licitnyertes vevő 1.463.500 dollárt fizetett ki. A 2005 és 2015 közötti évtizedben pedig már egyértelműen ő volt a legnagyobb bevételt elért női alkotó: ebben az időben eladott 407 darab munkájáért (minden egyes más valutában történt leütést is dollárra átszámítva) összesen 286.117.725 dollárt adtak, amivel messze megelőzte a második Kuszama Jajoit (215.702.079 dollár), a harmadik Georgia O’Keeffet (129.445.340 dollár), vagy akár Louise Bourgeois-t (118.020.052 dollár) vagy Tamara de Łempickát (97.748.009 dollár).
Ami pedig ez egyes eladásait illeti: 2011 novemberében a Sotheby’snél New York-ban például 9.322.500 dollárt hozott egy 1960 körül festett Untitled (Cím nélkül) „című” vászna; 2013-ban az abban az évben eladott harminckét Mitchell-festmény összesen 51,5 millió dolláros bevételt ért el, köztük a legtöbbet, 7.109.000 dollárt novemberben a Christie’s New York-i árverésén a The 14th of July (Július 14.) című 1956-os képéért fizették (de további két másik munkája is hat-hat-, egy pedig ötmillió dollár feletti árat ért el). Amikor pedig 2014 májusában a Christie’s New Yorkban 11.925.000 dollárért adta el egy másik 1960-as Untitledjét, azzal Mitchell akkor az addig valaha a legmagasabb összegért eladott női alkotóvá lépett elő a műkereskedelem történetében (novemberben azonban Georgia O’Keeffe jócskán túlszárnyalva ezt az összeget letaszította őt a dobogó legfelső fokáról).
2018-ban viszont Mitchell felért a jelenlegi aukciós csúcsára: májusban a Christie’s New York-i árverésén a Blueberry (Áfonya) című képért – 5–7 milliós becsérték után – 16.625.000 dollár lett a végső ár, aminél többet azóta sem fizettek egyetlen Mitchell-munkáért sem.
Most viszont minden remény megvan rá, hogy ez a szerzői csúcs megdőlhet: novemberben ugyanis a Sotheby’s New Yorkban kalapács alá viszi a galerista John Cheim (1953) gyűjteményét, amelynek egyik kiemelkedő darabja Mitchell 1990–91-ben festett, Sunflowers (Napraforgók) című diptichonja, és amelyért az árverezőház szakértői előzetesen legalább 20 millió dollárt várnak.
Cheim, aki egészen fiatal korától foglalkozott műkereskedelemmel, 1997-ben Howard Read műkereskedővel alapított közös kortárs galériát Manhattanben, és a Cheim & Read mindig is nagy hangsúlyt fektetett a női művészek bemutatására: Mitchell mellett Louise Bourgeois, Alice Neel, Jenny Holzer, Marlene Dumas, Tracey Emin, Maria Lassnig vagy Joan Semmel művei is gyakran szerepeltek náluk.
Az évek során Cheim jelentős saját gyűjteményt is épített kortárs alkotók műveiből: mások mellett Alex Katztól, Cy Twomblytól, Diane Arbustól, Robert Mapplethorpe-tól és Andy Warholtól is vannak munkái. Most azonban úgy döntött, hogy kiárusítja a kollekcióját (vagy annak legalábbis egy részét). Az eladásra a Sotheby’st kérte fel, akik először novemberben kínálnak egy sor remekművet az anyagból, majd a „maradékot” valamikor jövőre fogják árverezni.
A mostani kínálatban a csúcs-tétel Mitchell mellett egy 1990-es Louise Bourgeois-szobor (1,8–2,5 millió dollár), egy 1972-es Neel-portré (1,5–2,5 millió dollár), vagy Lynda Benglis egy 1970-es szobra (200.000–300.000 dollár) is szerepel, de alighanem sokakat érdekelhet majd Jean-Michel Basquiat egy 1983-ban készült papír-munkája is, amelynek becsértéke 1,8 millió dollár körül van. És a Napraforgók mellett lesz a kínálatban egy másik Mitchell-festmény is: az 1960-as Cím nélküli vászonért 3,5–4,5 millió dollár közötti árat vár a ház.
A Napraforgókat egyébként Cheim 1991-ben, vagyis szinte rögtön az elkészülése után szerezte meg a művésztől, és az évek során számos kiállításra kölcsönözte, többek között a San Francisco-i Modern Művészeti Múzeum vagy a Baltimore-i Művészeti Múzeum tárlataira 2021-ben és 2022-ben, valamint 2022–23-ban a Monet–Mitchell című nagyszabású párizsi bemutatóra a Fondation Louis Vuittonban. A gyűjtők szemében külön vonzerőt jelenthet az a tény is, hogy a festmény szerepelt az 1993-as, megtörtént eseményeken alapuló Six Degrees of Separation című (magyarul Hatszoros ölelés címen ismert) amerikai filmben is, amelyben Will Smith játssza a főszerepet, a számos gazdag amerikait átverő szélhámost.
És hát azt se felejtsük el, mert alighanem az sem rossz ómen, hogy egyszer egy Napraforgók (Váza tizenöt napraforgóval) című kép volt már a világ éppen legdrágább festménye: Van Gogh egyik ilyen csendéletéért 1987 márciusában a Christie’s londoni árverésén adott 24.750.000 fontot (akkori árfolyamon 39.921.750 dollár; 9,12 milliárd forint) egy japán milliárdos. (Ez a kép ma a tokiói Sompo Művészeti Múzeumban látható.)
(Joan Mitchellről, és elsősorban műtárgypiaci szerepléséről, akit érdekel, bővebben is olvashat a blog szerzőjének 2021-ben a Typotex Kiadónál megjelent Önarckép nyaklánccal – Női alkotók a műkereskedelemben című könyvében; a Van Gogh-festményről pedig az év végén megjelenő legújabb kötetében szerepel majd egy külön fejezet.)