Varsó Targówek negyedében, ha a széles, osztottpályás Wysocki utcában haladsz észak felé, mikor jobboldalt elhagyod a bródnoi temetőt, a villamos befordul jobbra a Kalkuttai Szent Terézről elnevezett utcába. Te csak menj tovább egyenesen, a következő keresztutcára ez lesz kiírva: Władysława Syrokomli.
Olyan kis utca, ha túl gyorsan mész, könnyen elvétheted. Akkor menj tovább: innen a harmadik kereszteződésben jobbkéz felől van a Ludwik Kondratowicz utca (igaz, csak két háztömbbel később vált erre a névre) – szóval nem történt nagy baj, a házak ugyan lakótelepiek már, a kisebb Bauhaus-épületek helyett, de az ember, akinek a két csaknem párhuzamos utca két különböző nevét viseli, egy és ugyanaz.
De álljunk először meg ebben a névváltós kereszteződésben: észak felé az én céhem, a (mű)fordítók védőszentje, Szent Jeromos utcája vezet innen, majd, mintegy 350 méternyire, a gyorsforgalmi út előtt, kb. 50 méter híján egy teljes hurkot ír le. Déli irányban indul az említett kereszteződésből a Michał Kleofas Ogiński (1765-1833) lengyel diplomatáról és politikusról elnevezett utca.
Ogiński saját magát politikusnak tekintette, azonban ezen a téren nem tudott sikereket elérni – ereje teljében Lengyelország (és a Litván Nagyfejedelemség) második és harmadik felosztása (1793, 1795) korában volt. Behódolt Napóleonnak és I. Sándor cárnak is, de mindkettőjükben csalódnia kellett, utolsó tíz évét Firenzében, önkéntes száműzetésben élte le.
A korát kutató történészeken kívül mára már senki sem ismerné a nevét…, ha nem lett volna ragyogó zeneszerző, aki mindmáig a lengyel-litván unió utódállamainak büszkesége. Legismertebb darabja kétségkívül a zongorára írt Búcsú a hazától című polonéz, Belaruszban, Lengyelországban, Litvániában, Ukrajnában, sőt Oroszországban se nagyon telik el úgy hét, hogy el ne játszanák, akár például katonazenekarok, mint egyik kedvencüket:
Nálunk manapság gyakran egyszerűen éneklik, sokszor a cappella. – Itt Bazsena Hanuskina mai szövegével, ezt nézni is érdemes, nem csak hallgatni. (Kérdés: meri-e betiltani a rezsim?)
Ogiński utcája visszavezet a Syrokomla utcáig, sőt, Teréz anya utcáját és a villamossint keresztezve 15 méter múlva nekimegy a temető falának. Ezzel az első bekezdésben megkezdett kör be is zárul.
Uladziszlau Szirakomlja (1823-1862), azaz Ljudvik Kandratovics (most már belaruszból írom át a neveit, nem a lengyel helyesírást követem)
Írói álnévnek saját nemesi címere Sirokomli megnevezését választotta, amiről még magyarul is van wikipédia cikk(!). Főleg lengyelül írt, ennek ellenére még a lengyel kutatók többsége is elsősorban belarusznak tekinti, hiszen akár szépirodalmi, akár publicisztikai témáinak túlnyomó többsége belarusz.
Első nyomtatásban megjelent műve, a Postás című ballada (1844) orosz fordításban (Leonyid Trefoljev, 1839-1905) Amikor én postakocsis voltam címmel híres dal lett, rengeteg ismert előadása közül Saljapiné még csak nem is számít a legnevezetesebbnek. A basszus Fjodor Saljapin nevével csak tenor átiratban találtam meg a neten, ezért Jevgenyij Nyesztyerenko előadásához adok linket.
Azért választottam őt, mert egyik első énektanára Grigorij Mojszejevics Szandler volt – a leningrádi egyetem kórusvezetője, ahol én bariton voltam annak idején.
Szirakomljának belarusz nyelven írt verse alig maradt fenn, ezek egyikét mutatom be alább (a rímképletet – igaz, nem olyan szigorú rímekkel, mint az eredetiben –, a ritmust és a szótagszámot jórészt megőrző, de alapjában tehetségtelen fordításomban, mely bár az egyszerű szöveg pátoszát nem, de az értelmét viszonylag jól adja vissza).
Jó hírek
A meleg nyári nap halad már lefele,
Nyugat felől fúj ide a szél.
Isten hozott, messzi világ szele:
Jó hírek – veletek szép világ, mi kél!
Üdvöz légy, örömhír, hozol szép reményt!
Messzi nyugaton, sok vér, mi elfoly,
S a harc, ami ott megy a tisztességért,
Szegény embernek szabadságot hozol.
Vidám ott az ének, ropják a táncot,
Gazdag év termését ünneplik békében.
Elég volt immár, átok-kiskirályok,
Sárba tipornotok a keresztény népet.
Díszes hintókból most már elég legyen,
Mikkel jártok, akár az udvarra ki.
Elég legyen néktek, parasztgyermekek,
Még a maradék morzsát is beadni.
Úri fiúk, s paraszti vérek együtt
Vagytok, esztek-isztok, megfogadjátok
Egyszer s mindenkorra, hogy megbecsült
Egységes, szabad néppé váltok.
Parasztember mellé odaül a nemes,
Együtt beszélik a világ dolgait.
Mint testvérek, hogy mind összejöhessen,
Át kell gondolni a nép ügyét-bajait.
Háború, ha tör a társadalomra,
Megvédni házat, gyermeket és földet,
Paraszt és nemes, mind felül a lóra,
Kaszával, baltával szétzúzni az ellent!
Meglakol az ellen, ha Isten megsegél,
Mert csak bántottak mind, hogy gyászunk keserű.
Együtt énekeljük majd, hogy „Dicsértessék!”
Könnyebb lesz a szívünk, moszkoviták nélkül.
Ó, anyaföldünk, te megszentelt föld,
Hozzál nékünk búzát, hagyd learatnunk –
Moszkva földjéről az ellen már nem jön,
Hogy elvegye, amit mi elraktunk!
Kutat az éhség, de a viskó üres,
Nem visznek az urak paraszti könnyet –
Paraszt és nemes két egytestvér lett,
Kéz a kézben és szív a szívvel.
A mezőn ekével, tollal a térképen
Mutatja az egyik másnak a határt.
Boldogan élünk majd egyenlőségben,
Szabadon, mert urunk –
Isten: az Atyánk.
(1848, 1861)
Az első évszám nem szorul magyarázatra. A nagy, Kalinouszki-féle lengyel-litván (értsd belarusz) oroszellenes felkelést (1863) Szirakomlja, betegsége miatt már nem érhette meg, előkészítésében sem vett részt (nem is igazán voltak előkészületek). Az ő életében (Vilnói) Mihail Muravjov nem kapta még meg a Hóhér „nemesi előnevet” sem – ez a felkelés leverésért járt ki neki –, még ki se nevezték az Észak-Nyugati Földek (a Litván nagyfejedelemség „jogutódja”) főkormányzójává.
Ez a vers is mutatja, hogy költőnknek miért kellett élete utolsó három évét hol a vilnói börtönben, hol pont fordítva: Vilnóból kitiltva töltenie. Tüdőbaja végső stádiumában engedélyezték számára, hogy visszatérjen Vilnóba, de ez egyben azt is jelentette, hogy büntetőügyében a nyomozást a lehető legmagasabb szintű ügyészségre tették át.
A vizsgálat alatt halt meg, 38 éves korában. Minden másban sorsa/élete nagyon is hasonlít Francisak Bahusevicsére, akiről még júliusi bejegyzésemben írtam.
