Budapest egyik legszebb közterét, a Szent István-bazilika előtti teret augusztus végéig minden hétfőn és kedden fuvolaszó és harangjáték tölti meg a Zenélő Budapest jóvoltából. A város sűrűjében, ezen a történelmi helyen néha egészen a Dunáig hallatszik a félórás minikoncertek muzsikája.
A Szent István tér régóta a turisták kedvelt célpontja, de az utóbbi években különösen télen, az itt megrendezett, egészen kivételes hangulatú karácsonyi vásárért tört ki a rajongás. A pandémia előtti utolsó ilyen alkalommal, 2019-ben Európa legszebb ádventi vásárának választották, ami már a környezet miatt is érthető: hátterében a kéttornyú, kupolás, kivilágított Bazilikával, a Duna felé fokozatosan szűkülő utcákkal és a térre néző, eklektikus épületekkel grandiózus látványt kínál, mintha egy hatalmas, díszes városi színpad lenne.
A Bazilika azonban nemcsak turistalátványosság, hanem az államalapítás, és így a magyar történelem kezdetének szimbóluma is – noha csak a 20. század legelején épült meg. De emögött csaknem egy egész évszázadnyi készülődés volt, hiszen még a reformkor előtt, az 1810-es években gyűjtést kezdeményeztek a felépítésének költségeire. Ekkor még „csak” a frissen létrejött Lipótváros plébániatemplomának szánták, azon a helyen, ahol a 18. században az állatviadalokkal szórakoztató Heccszínház állt. A kétezer férőhelyes, fából ácsolt építmény Pest nem polgárait nem túl dicső mulatsággal látta el: oroszlánok, farkasok, szarvasok és bikák küzdöttek itt az életükért a rájuk uszított vérebekkel. 1796-ban a városi tanács tűzveszélyességre hivatkozva bezáratta, később boltosok és műhelyek költöztek be, amolyan korabeli bevásárlóközponttá alakult, még pálinkafőző is működött benne.
Miután elbontották, a városrész egyik vagyonos polgára, Zitterbarth János építtetett itt egy dísztelen, falusias kis templomot, és 1817-től ez lett a lipótvárosi plébánia székhelye. A körülbelül ezer hívőből álló közösség már az elkészültekor gyűjteni kezdett egy nagyobb templomra, ami méltó a gyorsan gazdagodó környékhez. Az 1838-as nagy árvíz idején, ami Pest nagy részét elpusztította, ez a kicsit magasabban fekvő terület több ezer ember életét mentette meg, és a szerencsés túlélők hálaadományokkal támogatták a templomépítést.
1851-ben fogtak neki az építkezésnek, ekkor még a pesti klasszicizmus mestere, Hild József készített hozzá terveket. 1867-ig, egészen a haláláig ő vezette a munkálatokat, innentől az Operaházat, a Várkert Bazárt tervező Ybl Miklós vette át a feladatot. Ybl keze alatt sokat változott az eredeti koncepció. Hild halála után nem sokkal, 1868. január 22-én ugyanis a kupola hirtelen beomlott – éppen akkor, amikor a főváros ellenőrző bizottsága szemlét tartott az építkezésen, de csodával határos módon senki nem sérült meg –, és évekbe telt, amíg a törmelékeket elhordták a félkész templom kellős közepéről.
Ybl átdolgozta a terveket, így alakult át a Hild-féle, hellenisztikus stílusú templom a mai, méltóságteljes neoreneszánsz építménnyé. Ő sem érhette meg a felszentelést: 1891-ben elhunyt. A belső díszítések azonban csak 1905-re készültek el, a kor legnagyobb művészei, Lotz Károly, Benczúr Gyula, Székely Bertalan Stróbl Alajos, Feszty Árpád és mások munkáival. Óriási templom lett, 96 méteres kupolájával, 8-10 ezer hívőt befogadó belső terével, de nem emiatt kapott kiemelt szerepet az ország életében. 1931-ben XI. Pius pápa „Basilica minor”, vagyis kis bazilika rangra emelte, és az 1938-as Szent István-emlékév óta Szent István-bazilikának nevezik. Itt őrzik államalapító királyunk jobbját, amelyet 1989 óta minden évben augusztus 20-én díszes körmenetben visznek végig az országon.
A Bazilika előtt sokáig nem volt tér, a Zrínyi utca egészen a főkapuig tartott. A hatvanas évektől buszparkoló volt a templom előtt, csak 2003-ban, a Bazilika nagyszabású felújítása végén épült meg egy mélygarázs, és ekkor Török Péter tájtervezőnek köszönhetően a tér gyönyörű, reneszánsz stílusú kőberakásos márványburkolatot kapott, örvénylő mintákkal, a 12. századi itáliai templomépítészetből ismert, színes márványmozaik berakásokkal és két díszkúttal. Ha megállunk a Bazilika főbejáratánál, és végignézünk a Szent István téren, majd az azt folytató Zrínyi utcán, nappali fényben rózsaszínben pompázó „kőszőnyeg” emeli ki a méltóságteljes kompozíciót, esti világításban pedig az egész látvány finom ragyogásban tündököl.
