Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Balázs Béla és a félistenek

Balázs Béla és a félistenek

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Amikor kitaláltam ezt a blogot, úgy képzeltem el, hogy legyen az elején három mottó. Mégpedig egy német, egy francia és egy magyar. A német Thomas Manntól. A francia Marcel Prousttól. Két világhírű író, akiknek természetesen itt van a helyük a legnagyobbakról szóló kultúrcsevegésben.

«Gibt es auch wohl etwas Elenderes als den Zeitgeist, der das Ewige und Classische möchte überwunden haben?»

«Van-e bármi nyomorultabb, mint a korszellem, amely az örököt és a klasszikust szeretné legyőzve tudni?»

[Thomas Mann: Lotte in Weimar, Fischer Taschenbuch Verlag, 36. Auflage, 2004, S. 235.]

«Ce que je reproche aux journaux c’est de nous faire faire attention tous les jours à des choses insignifiantes tandis que nous lisons trois ou quatre fois dans notre vie les livres où il y a des choses essentielles. Du moment que nous déchirons fiévreusement chaque matin la bande du journal, alors on devrait changer les choses et mettre dans le journal, moi je ne sais pas, les… Pensées de Pascal! »

«Azért haragszom az újságokra, mert minden nap jelentéktelen dolgokra irányítják a figyelmünket, és közben egész életünkben háromszor-négyszer olvasunk olyan könyveket, amelyekben lényeges dolgok vannak. Abban a pillanatban, amikor lázasan feltépjük reggelenként az újság szalagját, ki kéne cserélni a dolgokat és beletenni az újságba, nem is tudom …. Pascal Gondolatait!»

[Marcel Proust: À la recherche du temps perdu, Quarto Gallimard, Éditions Gallimard, 1999, p. 30.]

Thomas Mann, hát persze. Marcel Proust, rendben. De hogy kerül közéjük Balázs Béla, akit (majd mindjárt meglátjuk, joggal-e vagy sem) még egy magyar kultúrterrorista sem sorolna a legnagyobbak közé?

«Bennem mély hajlandóság van a tiszteletre. Szeretek félisteneket tudni a világban, akikkel nem lehet versenyezni. Van Mózes és Jézus Krisztus és Michelangelo és Dosztojevszkij és ez és amaz. De hogy ennyi van! Az kibírhatatlan. Ennyi tisztelet alatt megtörik az önérzetem. Ha ennyien vannak, akik eget vernek a fejükkel, akkor elém lép a követelés. Akkor nincs életjussom, ha hozzájuk hasonló nem vagyok. Mert akkor ez nem kivételes csoda, hanem egy létező, széles emberi nívó

[Balázs Béla: Napló 1903-1914. Magvető, Budapest, 1982. Első kötet 519. o. (1911. szeptember, Firenze)]

Ez a gondolkodásmód egész életében elkísérte Balázs Bélát, akinek alkotói sorsánál tragikusabbat nehezen tudok elképzelni. Balázs Béla ugyanis két remekművet is írt életében. Van, akinek már egyetlen remekmű után Nobel-díjat adnak.

De az ő két remekműve nem az övé.

Ő írta A Kékszakállú herceg vára szövegkönyvét. Az egész világon ismerik Bartók egyetlen operáját, de vajon Bartók rajongói közül hányan tudják, hogy ki írta a zenedráma alapjául szolgáló drámát? És ő írta Radványi Géza számára a Valahol Európában forgatókönyvét. A film és a belőle készült musical nemzedékek alapélményeinek egyike, de vajon hányan tudják, ki írta?

Balázs Bélának elképesztően jó szeme volt. A szegedi zsidó fiatalember, Bauer Herbert, aki saját drámájának egyik szereplője után vette fel (felesége ötletének hatására) az írói nevét, már egészen fiatalon több nyelven olvasott, sőt, németül már írt is. Eötvös-kollégista volt, itt barátkozott össze Kodály Zoltánnal. Annyira közeli barátok lettek, hogy nem csak népdalt gyűjteni mentek együtt, hanem amikor Balázs Béla 1906-ban kapott egy egy éves ösztöndíjat és ezzel bejárta Nyugat-Európát, megfelezte a pénzt, hogy Kodály is vele utazhasson.

Kodály mutatta be Bartóknak. Akiről 1906-ban ezt írta először a naplójába:

„Itt volt Bartók Béla, egy hétig együtt jártunk népdalt gyűjteni. Naív, esetlen. Egy 25 (vagy hány) éves csodagyerek. Csudálatos, csendes szívósság van benne. (…) Nagyon, kislányosan szerény – de hiú. A naivitása nem elég friss, az iróniája (mert az is van néha) erőtlen. De a feje néha nagyon szép. Talán mégis több, mint egy felnőtt csodagyerek-komponista.” Egy későbbi közös nyaralás alkalmával pedig így ír róla: „A bőrét le lehetne húzni, de akaratlan méltóságát nem.”

Tévedhetetlen minőségérzékének másik bizonyítékaként néhány hónappal később egy kiállítás megnézése után ezt írja:

„mindenek fölött Rippl-Rónai”.

A világhírűvé vált operát eredetileg misztériumjátéknak írta és Kodálynak szánta. A szövegkönyv élén máig ott áll az ajánlás: Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak. [Ld. Balázs Béla: Az álmok köntöse. Magyar Helikon, 1973. 195. o.] Kodálynak nem tetszett a darab, Bartók megérezte benne a hatalmas lehetőséget. De az Opera elutasította az első változatot. Ekkor – 1912-ben – Balázs Béla megszervez egy matiné-előadást, amelyen színészek játsszák el a darab szerepeit és Bartók csupán közreműködik, zongorán. Az író egy másik zsenit is megnyer magának: a matiné díszleteit Gulácsy Lajos tervezte (és az íróval együtt készítette el).

Ebben az időben Balázs Béla már A fából faragott királyfin gondolkodik (melynek ősbemutatóját aztán lényegében ő maga rendezi az Operában).

Mire majd az operát hat év múlva – 1918-ban, néhány hónappal a háború vége előtt – bemutatják, az ekkor már – újabb barátja, Lukács György hatására – a kommunizmushoz közeledő író és a két zeneszerző viszonya megromlik. Kodály ugyan hosszan dícséri az operáról szóló kritikájában a szövegkönyvet is (egyetlenként, mert a többi kritikus mind szidja a szöveget), de Bartók ekkori nyilatkozataiban – a későbbiekkel ellentétben – meg sem említi az író nevét.

Balázs Béla

Balázs Béla közben (még 1912-ben) Ady Endrével beszélget egy közös darab tervéről: ő írná a darabot és Ady a dalokat. A darabból semmi sem lesz, de érdemes idézni, hogyan ír Balázs Béla a költőbarátról: „Minden fék nélkül szabadon eresztett temperamentum és idegélet, akinek csak egyetlen, titkosan józan, legbelső igazítója van.” Néhány évvel később ezt írja róla: „Megérkezett Ady, és telefonált. Hogy megörültem neki. Barátaimon: Gyuri, Bartók, Zoltán kívül az egyetlen, akit szeretek.” Gondoljunk bele ebbe a névsorba, és mélyebben értjük az idéztem mottót.

Háború, frontkatonaság, forradalmak, emigráció. Bécsben Max Reinhardttal dolgozik. Megismerkedik a még nagyon fiatal Helene Weigllel (Brecht későbbi sztárszínésznőjével és feleségével) és így ír róla: „Heli Weigl! Gyereklány, nagy színésznő.” (És aztán ír még róla egy egész – remek – oldalt.) Robert Musil „finom, derék osztrák író”. És azon sajnálkozik, hogy neki itt Zemlinskyvel kell operát írnia, nem Bartókkal. (Nem is lesz végül a tervből semmi.)

Azután Berlin – szerelem és film Leni Riefenstahllal, aki ekkor még nem adta el magát a náciknak. Valami elképesztő érzékenységgel találta meg a legnagyobb tehetségeket. Kitalálja a filmesztétikát és megírja az első nagy filmesztétikai művet (úgy kell majd évtizedek múlva németből magyarra fordítani). A látható embert.

Olvasson tovább Fábri Péter blogjában ide kattintva.

Végül hosszú évek a Szovjetunióban és néhány keserű év itthon. De 1947-ben még egy remekmű születik az ő egyik művéből, ez a Valahol Európában. Kodállyal is ír még egy operát a negyvenes években, a Czinka Pannát, amelyet talán azóta sem játszottak el újra.

1945-ben, alig valamivel hazatérése után, így ír Bartókról:

„Nagyon olcsók lettek manapság a vitézségi érmek, és muszájhősök tömege követel jutalmat szenvedéseidért. Én csak egy igazi hőst ismertem: Bartók Bélát. Áldott ezért az én sorsom. Szememmel láttam az ember legmagasabb erkölcsi értékét.”

[Egy régi barát levele Bartók Bélához. In: Balázs Béla: Válogatott cikkek és tanulmányok. Kossuth Könyvkiadó, 1968. 63. o.]

Áldott volt-e a sorsa? Nem tudom.

„Az világ kint haddal tele,
De nem abba halunk bele,
Urak, asszonyságok.”

 

Balázs Béla:

Regős prológusa A Kékszakúllú herceg vára című misztériumból

Haj, regő rejtem
Hová, hová rejtsem?
Hol volt, hol nem: kint-e vagy bent?
Régi rege, haj mit jelent,
Urak, asszonyságok?

Im szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk pillás függönye fent:
Hol a színpad: kint-e vagy bent
Urak, asszonyságok?

Keserves és boldog
Nevezetes dolgok,
Az világ kint haddal tele,
De nem abba halunk bele,
Urak, asszonyságok.

Nézzük egymást, nézzük,
Regénket regéljük,
Ki tudhatja, honnan hozzuk?
Hallgatjuk és csodálkozzuk,
Urak, asszonyságok.

A függöny szétválik a háta mögött. Halk zene.

Zene szól, a láng ég,
Kezdődjön a játék.
Szemem pillás függönye fent,
Tapsoljatok majd ha lement,
Urak, asszonyságok.

Régi vár, régi már
Az mese, ki róla jár,
Tik is hallgassátok.

[Balázs Béla: Az álmok köntöse. Magyar Helikon, 1973. 197. o.]

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X