Devich Márton személyében ősztől új vezetője lett a Bartók Rádiónak. A komolyzenei csatorna mérnök végzettségű, muzsikus családban élő igazgatóját az újságírói pályájáról, a Bartók Rádióban végbement változásokról, a hallgatók visszajelzéseiről, a komolyzenei média kihívásairól, valamint a Bartók Rádió és a Magyar Rádió Zenei Együttesei kapcsolatáról kérdeztük.
– Tavaly szeptember elsejétől lett a Bartók Rádió igazgatója. Váratlanul érte a felkérés?
– Igen, és megtiszteltetésnek éreztem. A Bartók Rádió szeretete egész életemet végigkísérte. Egyetem utáni első munkahelyem is a Magyar Rádió volt, itt dolgozott évtizedeken át édesanyám és nevelőapám. Gyermekkoromban mindig hallgattuk a Bartók Rádiót, mindig esemény volt egy-egy Új Zenei Újság, egy koncertközvetítés, egy Lemezek közt válogatva. később pedig, amikor már nem újonc voltam az újságírói pályán, felkértek a Muzsikáló reggel műsorvezetésére, igaz, hetente csak egyszer.
A Zenekar folyóirat további cikkeihez kattintson ide.
Nagyon szép emlékek kötnek ahhoz az időszakhoz, és megtanultam, mi az élő adás. Most öröm számomra, hogy újra ebben a közegben lehetek, és nagyon szerencsés vagyok, mert Terdik László kollégám vezetésével egy csodálatos, elkötelezett, nagy tudású szerkesztői-műsorvezetői csapat van mellettem, amellyel öröm együtt dolgozni.
– Milyen tervekkel, elképzelésekkel vette át ezt a csatornát?
– Természetesen vannak gondolataim, hogy miként lehetne a Bartók Rádiót még jobbá, még kedveltebbé tenni, de az a jó, hogy nagyot semmiképpen nem kell ezen a csatornán formálni, farigcsálni, sőt, nem is szabad! Ez a rádió nagy részében tökéletesen ki van találva. Óriási érték. Nagy felelősség irányítani. A Bartók Rádió szerintem nemzeti kincs, ugyanolyan
„kiemelt nemzeti intézmény”,
mint mondjuk a Nemzeti Színház vagy az Operaház. Nagyon büszkének kell lennünk rá, és odaadóan kell szeretnünk. A legfontosabb feladatom nekem is az, hogy őrizzem ezt a kincset, hogy időről időre legfeljebb csak csiszoljuk ezt a gyémántot.
– Történtek-e azért változások?
– Igen, persze, kicsit a műsorstruktúrában, hiszen a médiavilág és a hallgatói szokások változásai minket is kihívások elé állítanak. A Bartók Rádió leghallgatottabb műsora mindig is az élő magazinja, a Muzsikáló reggel és délután volt. Ésszerű volt a műsort egész délelőttre kiterjeszteni, és frissebbé, interaktívabbá, információ-gazdaggá, lazábbá tenni, sok-sok komolyzenei „slágerrel”. Hallgatóink közül sokan jelzik vissza, hogy nagyon szeretik ezt a műsort. „Mintha egy zenei szalonban ülnék” – írta nekünk nemrégen egy hallgató. A velük való folytonos kommunikáció rendkívül fontos. Az Új Zenei Újság be volt szorítva fél órába, megnöveltük a műsoridejét, hogy levegőhöz jusson, több témával foglalkozzon. Ugyanez történt az egyházzenei magazinnal, a Musica Sacrával. A kortárs zene támogatása alapvető missziónk, szükségesnek éreztem „feljebb emelni”, mármint szó szerint, hogy esténként korábban, már este tíztől legyen az Ars Nova műsorsávja, és csak utána, késő éjjel a dzsessz. A dzsesszrajongók egy pohár bor mellett akkor is szívesen hallgatják.
– Született új műsor?
– Újra elindulhatott egy kórusmagazin, az Énekelj velünk!, heti fél órában. Kodály országában élünk – egy ilyen műsor évek óta hiányzott a palettáról.
– Ma már több komolyzenét sugárzó csatorna kínálatából válogathatnak az érdeklődők. Hogyan lehet a Bartókra irányítani a figyelmet, növelni a rádió hallgatóinak a számát? Esetleg elérni azt, hogy több fiatal hallgassa?
– Örülnénk természetesen, ha nőne a hallgatottság, de nem ez az elsődleges szempont. Mi a minőségre és a közszolgálati feladatainkra összpontosítunk. Önmagában az sem lehet cél, és nem is lenne értelme, hogy fiatalítsuk a hallgatói tábort. Meg kell őriznünk a törzsközönséget is. Az persze nagyon is lehet cél, hogy több legyen a fiatalabb hallgató. Ehhez olyan műsorokat kell sugároznunk, amelyek megszólítják, ide vonzzák őket. Szerintem a Muzsikáló-műsorfolyam ugyanúgy szól a fiataloknak, mit az idősebbeknek. Könnyedebb a hangvétele, mint korábban. Sokszor az a vád ér bennünket, hogy túlságosan belterjesek vagyunk, bezárkóztunk a komolyzenei élet elitista díszdobozába, melyhez csak zeneértőknek van kulcsa. Szerintem ez egy rossz sztereotípia, aki hallgat minket, az tudja, hogy ez már régen nem igaz.
Próbálják ki a Bartók hullámhosszán!
– Mennyire számíthat a Magyar Rádió saját együtteseire, a zenekar, az énekkar és a gyerekkórus hogyan jelenhet meg a csatornán?
– A Magyar Rádió Zenei Együtteseire a Bartók Rádió édes testvéreiként tekintek, és fontosnak tartom, hogy nagyon szoros legyen közöttünk az együttműködés. Kölcsönösen tudjuk segíteni egymást. Az együttműködésnek komoly hagyományai vannak, nem kell feltalálni a spanyolviaszt. Természetes, hogy a hangversenyeik közül, amit csak lehet, rögzítünk vagy élőben közvetítünk, hogy részt vállalunk a koncertek beharangozásában, hogy hírt adunk róla, ha történik valami fontos körülöttük. Márványtermi hangversenyeinken rendszeresen felléphetnek a zenekar muzsikusai. Most az együttesek életében is új időszak kezdődött, hiszen új ügyvezető igazgató kapott megbízást.
Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok volt ügyvezetője kerül a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek élére.
Hiszem, hogy a Bartók Rádió és az együttesek közötti kapcsolatban új fejezetet indíthatunk. Erre most minden esély megvan. Letettem egy javaslatcsomagot az asztalra. Mi nagyon számítunk rájuk, és nyilván igényeink is lennének, például az előrelátóbb közös tervezés, hiszen ott van a Zenebeszéd című műsorunk vagy az ArTRIUM kortárszenei sorozatunk. Van egy-két talán izgalmas új ötletem is, ami mindenkinek hasznos lehet, de legfőképpen a közönségnek. Nagyon drukkolunk, hogy az együttesek először is erősödjenek meg. Mi ehhez minden segítséget szívesen megadunk.
– Sok éven keresztül dolgozott kulturális újságíróként, rovatvezetőként, vezető szerkesztőként, majd az MTI és a Duna Zrt. kulturális főszerkesztőségének vezetője volt. Hogyan látja, miként alakult át a komolyzenével foglalkozó média az utóbbi évtizedekben?
– Nagyon összetett ez a kérdés. Hatalmas változások történtek, aminek szerintem inkább előnyei vannak, mint hátrányai. Nyilvánvaló, hogy a nyomtatott médiumok jelentősen veszítettek a súlyukból, és az internet hatalmas hódítást végzett ezen a területen is. Megjegyzem, minden európai kutatás azt mutatja, hogy a televíziózással ellentétben a rádiózásnak igenis nagy jövője van, mert a rádió a háttérben is, az autóban is szólhat. A komolyzenéről szerintem rengeteg az érdekes és színvonalas olvasnivaló. Ma már minden valamire való művészeti műhelynek, fesztiválnak van honlapja, ahol lehet tájékozódni. Kiváló művészeti-zenei portálok indultak el, elég, ha a Fideliót említem, vagy a nemrég született Papagenót. Panaszra szerintem semmi okunk.
Idén március 25. a Bartók Rádió Napja. A programokról bővebben ide kattintva.
Sokan hiányolják a zenekritikát, mint műfajt. Nincs igazuk, igenis sok fórumon olvashatunk jó kritikákat, vagy zenei jegyzeteket, csak nem feltétlenül ott, ahol régen. Rendkívül gazdag és pezsgő a magyar zenei élet, világsztárok adják egymásnak a kilincset a Zeneakadémián, a Müpában, megnyílt a BMC. Rangos koncerteket gyakran online, élőben élvezhetünk, ha nem tudunk személyesen jelen lenni. Elindult az M5, a közmédia kulturális csatornája, ott is rendszeresen láthatunk koncert- és operaközvetítéseket. Ott a Hangvilla, Batta András zenei ismeretterjesztő műsora. Új műfajként megjelentek a mozikban az operaközvetítések. Online rádiók kezdték meg működésüket. Arról nem is szólva, hogy milyen lehetőségek nyíltak az internet világában a zenehallgatásra. Nekünk, szerkesztőknek az a feladatunk, hogy az élmény- és információ-kavalkádban eligazítást adjunk, és mindig őrködjünk a minőség felett.
– Mindez hogyan érinti a Bartók Rádiót?
– Számunkra döntő a minőség, az értékek közvetítése, és fontos a közszolgálat. Ezzel együtt persze igyekszünk olyan rádióműsorokat készíteni, amelyeket a visszajelzések alapján tényleg örömmel hallgatnak a hallgatók. Ezért is bővítettük ki az élő magazinokat, a Muzsikáló műsorfolyamot. A recept kimondva egyszerűnek tűnik: minél több szerethető zenei műsort kell készítenünk, sok jó muzsikával.
Devich Márton
Született: 1965, Budapest
Nős, három gyermek édesapja
1985-1990 Budapesti Műszaki Egyetem, gépészmérnöki diploma
1990-1992 Konrad Adenauer Alapítvány, újságírói oklevél
1990-1991 Magyar Rádió, reklámszerkesztő
1991-2001 Magyar Nemzet, kulturális rovat, rovatvezető-helyettes
2001-2011 Heti Válasz, a kulturális rovat vezetője, művészeti vezető, vezető szerkesztő
2011-2015 Magyar Távirati Iroda, Kulturális Szerkesztőség, szerkesztőségvezető
2015-2016 Duna Zrt., kulturális főszerkesztő
2016-tól MTVA, Bartók Csatornaigazgatóság, csatornaigazgató
Számtalan kulturális cikk, komolyzenei témájú publicisztika, interjúk szerzője, több könyv szerkesztője. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem konzisztóriumának elnöke, a Budapest-Fasori Református Egyházközség főgondnoka
– A zene és a beszéd arányán nem kell igazítani?
– Mindig keskeny úton járunk. Nehéz az összes hallgatói elvárásnak megfelelni. Van, aki szerint túl sok a zongora, kevés a fúvós zene, mások a régi magyar operafelvételeket hiányolják, vagy a barokkból van elegük. Aztán jön egy levél, hogy túl kevés a zongora… A hallgatók egy szűk csoportja gyakran azt követeli, hogy egyáltalán ne legyen beszéd, ne legyen ismeretterjesztés, ne legyenek interjúk, köszönik szépen, ők tisztán csak szép zenéket akarnak hallgatni. Meg kell azonban érteniük, hogy e felett elment az idő, ezt bármennyi mennyiségben és színvonalon megtehetik máshogy, máshol is, például az interneten, vagy számtalan típusú hanghordozóról. A Bartók Rádiónak sokkal többnek kell lennie egy „lemezjátszónál”. Arra viszont vigyáznunk kell, hogy ne fecsegjük túl a műsorainkat. Ugyanakkor jó, ha nem vagyunk folyton olyan „szigorúak” meg tudományosak, mindig felüdít, ha a műsorvezetőink – és így a hallgatóink is – vevők egy kis humorra, közvetlenségre. A játékaink például igen népszerűek. És persze a komolyzenei hírversenyben is megpróbálunk helytállni, az utóbbi időben egyre nagyobb sikerrel.
– Tudna tematikában hangsúlyokat tenni, irányokat mondani?
– Szeretném, ha a sztárok, az egyébként is nagy publicitást kapó koncertek mellett többet foglalkoznánk a Bartók Rádióban a muzsikustársadalomból az úgynevezett „derékhaddal”, a kisebb műhelyekkel, a fiatal tehetségekkel, és a vidéki zenei élettel. Több fényt, figyelmet érdemelnének.
– Hogyan lesz egyébként egy mérnökből a Bartók Rádió vezetője?
– Már zongoraművész édesanyám pocakjában is zenét hallgattam, aztán pedig minden oldalról nagy muzsikus családban nőttem fel, magam is tanultam zongorázni, és a feleségem is zongoraművész, biztos, hogy nem véletlenül. Amikor udvaroltam neki, együtt jártunk zeneakadémiai óráira, például Földes Imréhez. A Budapesti Műszaki Egyetemen a robotmérnöki tanulmányaim nagy kitérőt jelentettek az életemben, és már az egyetem öt éve alatt tudtam, hogy ha megszerzem a diplomámat, nem fogok mérnökként dolgozni. Így is lett, gyorsan visszatértem a zenéhez – ezt muzsikusként már nem, csak újságíróként tudtam megtenni. Ám azt megtapasztaltam és vallom, hogy a kulturális szerkesztés, a cikkírás, a vágás is valahol mérnöki munka, mely jó arányérzéket, kreatív, összetett gondolkodást, pontosságot követel. Vagyis tudtam mindazt hasznosítani a kulturális újságírásban, amit az egyetemen a fejembe vertek.
– Napilap, hetilap, hírgyár, rádió – az eddigi pálya mérlege. Ezek közül a média mely ága a legkedvesebb?
– Nehéz lenne választanom. Mindenhol jól éreztem magam, és szerettem a munkámat. Megadatott, hogy rengeteg muzsikussal készíthettem interjút, beszélgethettem velük órákat, ez önmagában is nagy ajándék. Évekig írhattam kis Fülfirkáimat, zenei jegyzeteimet, és ma is megjelennek írásaim egy-egy koncertről, operaelőadásról, amelyeket semmiképpen nem neveznék kritikának. Közben egyházi szolgálatom is van, főgondnoka vagyok a Budapest-Fasori Református Egyházközségnek, ahol most éppen az óvodánkat fejlesztjük. Van tehát bőven tennivalóm. Most a Bartókkal új feladatot kaptam, amelybe nagy örömmel és lendülettel vetettem bele magam. Hiszem, hogy Isten nem véletlenül helyezett ide, csak ő tudja, hogy miért. A Bartók Rádió régóta szerelem, jó a „közvetlen közelében” lenni, és bármi történjék is, az marad, de amit első helyre teszek mindig, tudatosan, az a családom.
