Budapesten köt ki a kalóz-hajó

A kalóz

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be a Magyar Nemzeti Balett A kalózt. A premier különlegessége, hogy először láthatja hazai közönség a művet, amelynek egyik betanítója maga a darab koreográfusa, a balett egyik nagyasszonya, Anna-Marie Holmes. A társulat vezetőjét, a produkció másik koreográfusát, Solymosi Tamást kérdeztük a munkáról.

Solymosi Tamás

– Egy balett-társulat, különösen egy ekkora intézmény esetében hosszú időre, évadokra előre kell látni. A kalóz mióta van tervben?

– Nagyon régóta. Amikor körbenéztem a létező Kalóz-verziók között, egyértelműen Anna-Marie Holmes koreográfiája mellett tettem le a voksom. Sokszor láttam a balettet, és Amerikában táncolva megtanultam a szerepet is, ezért igen jól ismerem a művet. Sokszereplős balett, ami „ordít” egy olyan nagy társulat iránt, amely ilyen minőségben, és ennyi szereposztásban tudja kiállítani. Rengeteg izgalmas feladatot ad a művészeknek, hiszen gyönyörű variációk és pas de deux-ők vannak benne, ami technikailag jelentős kihívást jelent a táncosoknak. Mögöttük vannak az utóbbi évek bemutatói, az Etűdök, a Don Quijote, a Csipkerózsika, A hattyúk tava, a Manon vagy az Anyegin, amelyek kellettek ahhoz, hogy A kalózzal megpróbálkozzunk. Nehéz klasszikus balettekről van szó, amelyek folyamatosan arra késztetik a táncost, hogy megugorják azt a bizonyos lécet. Tíz éve ezek még nem voltak repertoáron, ma pedig Wayne Eagling, Kenneth MacMillan, John Cranko, Jiří Kylián, Johan Inger, Michael Messerer, Sir Peter Wright, Ronald Hynd, Harald Lander koreográfiáit táncoljuk. Ők Anna-Marie Holmesszal együtt olyan nevek, akik felkeltik a nemzetközi balettvilág érdeklődését. De figyelnek ránk azért is, mert ezek a balettek komoly látványvilágot és nagy létszámú, technikailag felkészült együttest igényelnek. Ha a szakmai közvélemény látja, hogy mi erre képesek vagyunk, és aztán még pozitívan is nyilatkoznak rólunk akár a koreográfusok, akár a darabok jogtulajdonosai, könnyebb az út a további produkciókhoz.

– Ezek szerint egyáltalán nem volt nehéz Anna-Marie Holmes engedélyének a megszerzése?

– Anna-Marie Holmesszal a kétezres évek elején Nápolyban, a San Carlo Színházban dolgozunk együtt, amikor Raimonda produkciójában Jean de Brien-t táncoltam. Barátságunk, egymás tisztelete azóta is megmaradt, például néhány évvel ezelőtt meghívott Amerikába, a Jacob’s Pillow egyik nyári kurzusára kurzust vezetni. Ide olyan válogatott táncosok érkeznek, kik junior companyk tagjai vagy nagy társulatok fiatal tagjai, a kurzusvezetők pedig nagynevű együttesek igazgatói, balettmesterei. Örülök, hogy elfogadta a meghívásunkat, hiszen a Boston Ballet vezetőjeként, aki számos nagy társulattal dolgozott szerte a világban, olyan tapasztalattal rendelkezik, amelyből mi sokat tanulhatunk. Nem udvariaskodik, nem kendőzi el a véleményét, segít, amiben kell, és ami külön öröm: pozitívan nyilatkozik az itt folyó munkáról.

Anna-Marie Holmest balerinaként ismerhette meg a világ, majd öt kontinens több mint harminc országában tanított és koreografált. A kanadai születésű művésznő most a Magyar Nemzeti Balett társulatával dolgozik szakmai pályafutásának egyik legjobban sikerült és legkeresettebb darabján, A kalózon. A mű keletkezéséről és nemzetközi sikeréről is beszélgettünk.

– Ketten szerepelnek koreográfusként a színlapon. Ez mit jelent?

– Anna-Marie Holmes többször színpadra vitte a darabot, amit, ahogy már említettem, jól ismerek. A vázán nem módosítunk. Annyiban lesz magyar verzió, hogy a variációk, technikai elemek finomhangolásra kerülnek – ezekből veszem ki a részem -, mert nem mindenki rendelkezik ugyanazzal a technikával, habitussal. Szintén ehhez a finomhangoláshoz tartozik az, hogy az új, kifejezetten ehhez az előadáshoz készülő jelmezhez, díszlethez alakítsuk a koreográfiát. Természetesen nem kívántam A kalózt a tradicionális formából kibillenteni, de ma már nem elég csak jól táncolni: egyetlen kattintásra előttünk a világ, és akkor Hollywood vizuális effektjeiről még nem is beszéltünk. Olyan látványvilággal kell kiállítanunk egy-egy produkciót, amely nem csupán a régi közönségünket győzi meg, hanem új nézőket, fiatalokat nyer meg a műfajnak. A Don Quijote-nál sikerült elkápráztatnunk őket, bízom benne, hogy A kalózzal is hasonló sikert aratunk.