Anna-Marie Holmest balerinaként ismerhette meg a világ, majd öt kontinens több mint harminc országában tanított és koreografált. A kanadai születésű művésznő most a Magyar Nemzeti Balett társulatával dolgozik szakmai pályafutásának egyik legjobban sikerült és legkeresettebb darabján, A kalózon. A mű keletkezéséről és nemzetközi sikeréről is beszélgettünk.
A balett cselekményét az angol romantikus költőnemzedék óriása, Lord Byron 1814-es híres verse, A kalóz inspirálta. A kalandokkal teli, feszülten izgalmas történetben éppúgy helyet kap szerelem, árulás, életveszély, hajótörés, mint a végső megmenekülés. A Byron-műnek akkora sikere volt, hogy a balettmesterek nem sokkal a vers megjelenése után, már az 1820-as években több helyen színpadra vitték. Az 1856-os párizsi előadás szenzációja a hajótörés színpadtechnikai megoldása volt. Anna-Marie Holmes 1997-ben koreografálta saját verzióját a Boston Ballet számára.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Magyar Nemzeti Balett április 21-én mutatja be a művet.
– Mi áll A kalóz születésének, színpadra állításának, majd népszerűségének hátterében?
– Ez egy igazán hosszú történet. A mesterem, Natalija Dudinszkaja azt tanácsolta, hogy érdemes volna elkezdenem gondolkodni erről a darabról. Emlékszem, azt mondta nekem, szégyen, hogy az eredeti mű sehol nincs repertoáron. A Bolsoj Balett is egy új verziót mutatott be akkoriban, és bár a régebbi kosztümök és a díszletek mind Moszkvában voltak, egyáltalán nem használták őket. Dudinszkaja ötlete volt, hogy vásároljam meg a teljes produkciót a Boston Balett számára, és az akkori művészeti vezető, Vlagyimir Vaszilijev nyitott volt a felvetésre. Így kerültünk Massachusetts állam fővárosába Dudinszkajával és Diznitszkijjel együtt, akiket Szentpétervárról hívtam meg, hogy segítsenek betanítani a koreográfiát. Az, hogy végül bejártuk vele az egész világot, nem az én döntésem volt: A kalóz egyszerűen elkezdte élni a saját életét.
– Ezt hogyan kell elképzelnünk?
– Az első lépés az volt, amikor Kevin McKenzie Bostonba utazott, hogy megnézze a táncművem, majd felvetődött, hogy nem állítanám-e színpadra az American Ballet Theatre társulatával is New Yorkban. Természetesen igent mondtam, de akkor már ragaszkodtam néhány változtatáshoz. (A zenei anyag Anna-Marie Holmes változata. Zenéjét szerkesztette, átdolgozta, áthangszerelte: Kevin Galiè. – A szerk.)
Ha jobban belegondolok, ez az alkotás rengeteg átalakuláson ment keresztül az Egyesült Államokban tartott premier után.
Egyik alkalommal például le kellett rövidítenünk a három felvonásnyi táncanyagot, mert az előadást egy Rudolf Nurejev emlékére forgatott film bemutatása követte. Rá kellett döbbennem, hogy ez a sűrített verzió izgalmasabb, jobb, mint a megelőző volt. Megváltoztattam a számok sorrendjét, a harmadik felvonásban túl sok volt a női tánc, ezek közül néhányat egyszerűen a darab elejére hoztam. Most minden módosításról azt gondolom, hogy szerencsés volt, élőbbé, frissebbé tették a kompozíciót. Jót tett neki.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
– A világon bárhol járunk, ugyanazt A kalózt láthatjuk?
– Igen és nem: itt, Magyarországon például az Opera saját díszletet és jelmezt készíttet. Solymosi Tamás balettigazgatóval közösen „igazítjuk” a társulatra a koreográfiát, ami alapjaiban megegyezik a legutóbbi verzióval, de az apróbb átalakítások nem kerülhetők el. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy más-más társulatokkal dolgozom, másrészt abból fakad, hogy a díszlet és a kosztüm is módosul, így mindig át kell gondolni néhány mozdulatot. Továbbá minden művész különböző: hiába lépik esetleg ugyanazt, mást gondolnak, mást éreznek az adott karakterekkel kapcsolatban, aminek következtében egészen eltérő módon formálódnak a mozdulataik a színpadon. Imádok táncosokkal foglalkozni! Minden hely és operaház máshogy izgalmas, mindenhol kicsit másképp zajlik a betanítás egész folyamata, de számomra ettől igazán szép a művészet!
Íme egy Kalóz-verzió:
Anna-Marie Holmes volt az első észak-amerikai táncos, akit meghívtak a Kirov Balett társulatába, továbbá dolgozott a London Fesztivál Balettel, a Királyi Skót Balettel, a Berlini Állami Balett és a holland Holland Nemzeti Balett társulatával is. Közismertek az orosz klasszikusok általa megálmodott interpretációi, amiket Lisszabontól Nápolyig, New Yorktól Tokióig a legnevesebb együttesek játszottak.
– Solymosi Tamással már dolgoztak együtt korábban, de mit gondol a balettegyüttesről?
– Olaszországban és Amerikában is voltak közös munkáink, és Tamással igazán jó együttműködni. Nagyon megörültem, amikor több mint egy éve arra kért, hogy hozzam ide a produkciót. Így tavaly ősszel Budapestre utaztam, hogy megismerkedjem a társulattal. Több előadáson, próbán és balettórán is részt vettem, látnom kellett a művészek lehetőségeit, mert A kalóz nagyon nehéz balett. Ráadásul a technika tökéletes elsajátításán túl színészi képességeket is elvár a táncosoktól. A szereplők kiválasztásánál segített a rutin, hiszen már New Yorkban, Pittsburghben, Isztambulban, Londonban és Washingtonban is színpadra állítottam a művet, ősszel és tavasszal pedig Hongkongba, majd Milánóba utazom ugyanezzel a céllal.
– Hogyan lehet a különböző társulatokra „illeszteni” ugyanazt a koreográfiát?
– Ez mindig az adott együttestől függ. Gyakran találkozom olyan meghívott balett-táncosokkal, akik korábban, másik együttesnél már elsajátították azt. Ez természetesen segítséget jelent, de amikor nem ez a helyzet, én tanítok mindenkit: a főszereplőket, a szólistákat, a kart. A kalóz nem annyira közismert, mint A hattyúk tava vagy A diótörő, így sok újdonságot jelent a művészek számára is. Elengedhetetlen része a munkámnak, hogy bárhova is megyek, mindig a darab drámája, a története jár a fejemben. Ha nincs valódi tartalom, egyszerűen feleslegessé, céltalanná válik.
