POSZT-versenyben: Futótűz

A Radnóti Színház előadása egy kortárs történetbe oltott görög tragédia. (Vagy fordítva.) Visszafogottságában is sűrű, fojtott atmoszférájú előadás a háború pusztításáról, arról, ami nem csupán fizikailag követel emberéletet.

A színház ajánlója

A Futótűz egy nyomozás története: Nawal a halála után végrendeletben adja gyermekei tudtára, hogy valahol él az apjuk, és van egy bátyjuk is. Azt a feladatot kapják, hogy találják meg a két elveszett családtagot, és adjanak át nekik egy-egy borítékot. Jeanne és Simon először tiltakoznak a feladat ellen, de végül nem hagyja őket nyugodni a múlt kérdése. Saját gyökereik nyomába erednek. A nyomozás során egyre jobban belemerülnek egy múltbéli háború borzalmaiba, és elkezdik tisztán látni, hogy az anyjuk miért burkolózott közös életük során titkokba és elhallgatásokba.

A nyomoz tehát az asszony, akitől a szüléskor elvették gyerekeit, és nyomoz a két gyerek. A nő saját indíttatásra, a fiú és a lány feladatként próbálják összerakni a múlt puzzle-darabkáit. Földrajzilag egyre távolabbra jutnak otthonuktól, a pokol bugyraiban egyre mélyebbre kerülnek, ahol már alig vannak értelmes magyarázatok. Ahol a hideg fej és hideg szív sem segít. És mégis: a múltat még ebben az érthetetlen komplexitásában is meg kell ismerni.

„Kováts Adél játssza Nawalt, az asszonyt; sokszor – a jelenidejű jelenetekben, a „halála” után – némán és mozdulatlanul áll egy plexi lap mögött, mintegy nézi a történetet, és ekkor is magára vonzza a tekintetünket mély, moccanatlan drámaisága. Több évtizeden vándorol végig, fizikai változása szemmel látható, noha teljesen eszköztelen. Az eltökéltség szikár erővé alakul benne, és egy hatalmas sorson hajtja végig. Gyűlölet, szeretet, bosszú és megbocsátás villódzik a nagyívű alakításban, melynek koronája paradox módon az a hallgatás, ami beszédet parancsol. Beszélni kell, elmondani, hogy ne pusztuljon ki sem az egyén, sem a közösség történetéből az, ami történt” – írja Csáki Judit a főszereplő alakításáról.

A darabot a Libanonban született, az ottani polgárháború elől családjával Franciaországon keresztül Kanadába került (menekült) drámaíró, színész, rendező, Wajdi Mouawad 2003-ban írta. Denis Villeneuve rendező vitte filmre Érkezés címmel a részben a libanoni polgárháború, részben a dél-libanoni hadsereg egyik tábornoka elleni merényletért bebörtönzött, és ezeket az élményeit megíró nő, Souha Fawaz Bechara inspirálta történetet, amelyet 2011-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelöltek.

A Futótüzet magyarul először 2012-ben, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen vizsgarendezésként mutatták be, ezt követte 2014-ben a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása 2014-ben, majd 2017-ben a Radnóti Színház produkciója.

Személyes sorsok által mutatja meg az író, Wajdi Mouawad, hogy az értelmetlen öldöklésnek oka már felidézhetetlen, gyakorlatilag nincs, az mégis továbbgenerálódik. A pillanatnyi helyzetnek megfelelően lehet gyilkosból megalázott áldozat, a kiszolgáltatott áldozatból bosszúálló gyilkos. Oly bonyolult az események láncolata, hogy nem ítélkezhetünk. Nincs olyan, hogy mindentől elvonatkoztatunk. A háború nem valami absztrakció, abban nem konstruált és nem kivetített a valóság. Feldolgozhatatlan a benne zajló minden rettenet, állunk előtte tehetetlenül. Bár égető az aktualitása, eképp nem csupán az aktuális közel-keleti helyzetre és a menekültkérdésre vonatkoztatható a darab.