Alaposan meglepte a magyar zenei közéletet a két különleges státuszú zenei intézmény, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar Énekkar és Kottatár, valamint a Magyar Rádió Zenei Együttesei élén történt személycsere. Cikkünkkel annak próbáltunk utánajárni, hogy milyen megfontolások álltak az elhatározás hátterében, és milyen előremutató változások alakíthatják a magyar zenei élet két prominens csapatának fejlődését. Elsőként Herboly Domonkost kérdeztük.
Herboly Domonkos mindössze két és fél hónapig vezette a Rádió zenei együtteseit, amikor a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál előállt helyzet miatt felkérték, hogy cseréljen helyet az onnan kilépő Kovács Gézával. Új munkahelyén töltött harmadik napján a saját- és a zenekar helyzetéről nyilatkozott.
– Csak néhány hónap telt el, amióta bemutatkozott, mint a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek új igazgatója. Akkor terveiről, rövid- és hosszú távú céljairól beszélt, tele volt ötletekkel, ám hamarosan megszakadt az ígéretesnek induló kapcsolat. Miért döntött így?
– Az elmúlt időszakban valóban folyamatosan arra készültem, hogy mit és hogyan csinálok majd a Rádiózenekarral és a -kórussal. Látványos sikerekkel tarkított út lebegett a szemem előtt. Láttam, milyen sok munkára van ehhez szükség, de rengeteg ponton megtaláltam, hogyan lehetne segíteni az együttesek működését.
A Zenekar folyóirat további cikkeihez kattintson ide.
Ez hihetetlenül motivált. Már kezdtem magam jobban kiismerni a szervezetben, amikor megkeresett Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója. Beszélgetésünk során elmondta, hogy egy olyan helyzet állt elő Kocsis Zoltán halála után, aminek megoldására mások az ő elképzelései, mint a tulajdonos szándékai. A véleménykülönbség a betöltendő karmesteri állás körül alakult ki, és mivel feloldhatatlannak látszik, ő úgy gondolja, hogy az lenne helyes, ha mi ketten helyet cserélnénk. Elmondása szerint ő szívesen a nyakába venné a Rádió Zenei Együtteseinek problémáit, ha én a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és a Nemzeti Énekkart irányítanám tovább.
Kovács Géza ilyen tárgyú megkeresése nem volt teljesen előzmények nélküli: évekkel korábban már felmerült a közös munka terve, tekintettel arra, hogy debreceni igazgató koromban nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Több mint tíz éve ismerjük egymást, és folyamatos, jó szakmai kötelékben vagyunk. Géza úgy tervezte, hogy ha majd egyszer nyugdíjba megy, akkor pár évnyi közös szolgálat után nekem fogja átadni a munkakörét – ami persze nem csak az ő döntése kell, hogy legyen, de mégis: egy megtisztelő szándéknyilatkozat volt.
Hamarosan Kovács Gézával is interjút olvashatnak a Magyar Rádió Zenei Együttesei élén betöltött új szerepéről.
Én akkor más elfoglaltságaim miatt nem éltem ezzel a lehetőséggel, de a jelen élethelyzetben ismét felmerült az igény. Ráadásul a tulajdonos, az Emberi Erőforrások Minisztere ebben partner volt. A döntésben nyilván szerepet játszik, hogy miniszter úr nem szerette volna elveszíteni Kovács Gézát, aki a maga területén egy elismert szaktekintély. Megértette, hogy
amennyiben összeegyeztethetetlenek az elképzelések,
akkor a helyzet megoldásának egyik módja lehet, ha mi ketten helyet cserélünk. Így kerültem ide, és most teljesen újra kell programoznom magam: ki kell találnom, hogy itt hogyan lehetne jól folytatni a megkezdett munkát. Ez a helyzet számomra lényegesen nehezebb, mint a Rádiónál lévő, hiszen a Rádiózenekar helyzetén javítani – bár rengeteg munkát jelent – mégsem annyira komplikált dolog. Kézzelfogható problémákra konkrét megoldásokat kell találni, rövid idő alatt látványos változásokat lehet előidézni. A Nemzeti Filharmonikusoknál ez nem ennyire egyértelmű, mert a fókuszban egy jól működő szervezet van. Alapvetően jól ki van találva, hogyan kell pozicionálnia magát a két együttesnek, és ezt kell tovább jól működtetni, illetve megkeresni azokat a pontokat, ahol még lehetne javítani, fejleszteni.
– Hogyan fogadták a Rádió Együttesei, amikor hivatalba lépett?
– Nagyon jól, sok pozitív visszajelzés érkezett. Az alatt a rövid idő alatt, amíg irányíthattam őket, sikerült számos jó dolgot előkészíteni. Nem pusztán anyagiakról van szó, bár kétségtelenül meglódult ez a terület is, hiszen új források kerültek látótávolságba. Már biztató ígéreteim voltak a próbatermek kérdésének a megoldására is, méghozzá hosszú távon, tervezhetően és biztonságosan. Látszott az is, milyen szervezeti változtatásokra van szükség ahhoz, hogy hatékonyabban tudjon működni a zenekar és a kórus; ezeket elő is készítettem. Sajnos a változásoknak most félbe kellett szakadniuk, bár tulajdonképpen ez sem biztos. Amikor eljöttem, azt mondtam a muzsikusoknak: nagyon jól jártak, hiszen egy olyan igazgatót kaptak, aki az országban a legnagyobb válságkezelési rutinnal, illetve a legjobb belföldi és külföldi szakmai kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Neki ezen a területen nem sok újat lehet mondani. Biztos vagyok benne, hogy a Rádió Együttesei a következő években egy ilyen igazgató mellett sikeres működésre vannak ítélve. Ez az időszak nagyon izgalmas volt nekem, de az együtteseknek most garantáltan jó periódusa következik. Nagyon ígéretesnek látom a jövőjüket.
– Milyen konkrét eredményeket sikerült elérnie ez alatt a rövid idő alatt?
– Ebben a szakmában sosem lehet azt mondani, hogy valami sínen van és működik. Ahogy egy zenésznek is újra kell építenie magát, minden egyes napon meg kell dolgoznia az eredményekért, úgy a mi szakmánkban is folyamatos válaszokat kell adni a kihívásokra. Naponta fel kell tenni az alapvető kérdéseket: vajon jól kommunikálunk a közönséggel? Jól állítottuk össze az évadot? Vajon legközelebb mire kellene még figyelni, amire most nem tudtunk? Mire van szüksége a közönségnek? Mire van szüksége a zenészeknek az eredményes működéshez? Milyen a kollégák lelkiállapota, hol tartanak a szakmai fejlődésükben? Nincs önműködő együttes. Ez egy élő szervezet, aminek a sok-sok sejtje állandó változásban van. Ami a legfontosabb: a Rádiónál elindult egy új gondolkodás. Szinte mindenkit felrázott a sok változás. Annyit biztosan sikerült elérni, hogy az emberek aktívabbá váltak, reményteljesebben végezték a feladataikat.
– Utolsó beszélgetésünk alkalmával azt mondta, nagyon lényeges, hogy önálló jogkörei lehessenek a változások megvalósításához. Mennyiben kapta meg a remélt önállóságot?
– Az önállósodás nagyon biztatóan elindult. Egyik oldalról: a Minisztérium valóban további pénzeszközöket rendelt a Rádió Zenei Együttesei mellé, illetve elindított egy nagyobb összegű támogatást; valamint külön soron akarja támogatni a Kft. költségvetését, ami nagy segítség lenne az önállósodás során. Mikor elhagytam a házat, egy nagyon fontos háromoldalú megállapodás aláírása előtt álltunk. Ez az EMMI, az MTVA, mint joggyakorló, illetve az együtteseket működtető Nonprofit Kft. között fog létrejönni. Lehet, hogy azóta az illetékesek már alá is írták a dokumentumot. A megállapodás számtalan fontos dolgot rögzít: részben szimbolikus, részben operatív lépéseket, döntéseket, amik pénzügyi tekintetben is, az önálló működés terén is eredményekre vezetnek. Erről most nem beszélnék részletesebben, hiszen Kovács Géza feladata lett a megállapodás megkötése, de az én többszöri egyeztetéseim a Minisztériumban illetve az MTVA-val nagyon ígéretesek voltak. Ezen felül az MTVA-val sikerült tisztázni a gazdálkodást irányító szinten is, hogyan lehetne önállóbb a Kft. úgy, hogy a tulajdonosnak is meglegyen a biztonsága a gazdálkodás felől, de a Kft. mozgástere is bővülhessen. A másik célkitűzés: a regisztrálás feltételeinek teljesítésén is megkezdtük a munkát.
– Az elmondottak alapján egy eredményes, ígéretes időszak képe rajzolódott ki, ami hatással lesz az együttesek jövőjére mind szakmai, mind anyagi, mind társadalmi szempontból. Ezek után nem volt nehéz felállni, és bejelenteni, hogy holnaptól egy másik együttessel fog dolgozni?
– Nehéz volt, de ne felejtsük el, hogy egy remekül működő zenekar és kórus irányítását ajánlották fel nekem. Ígéretet kaptam arra is, hogy a fejlesztéshez szükséges támogatásokat meg fogjuk kapni. Nem lenne helyes, ha az ember egy ilyen helyzetben azt mondaná: ez nem felel meg nekem. Egy ígéretes helyzetből egy másik helyzetbe kerültem, ami teljesen más gondolkodást kíván. Mindkét együttesnek megvan a maga stratégiai helye a magyar zenei palettán, ezért nem is szoros versenytársai egymásnak. Más stratégiai megállapodásokra van szükség mindkét helyen.
– Mennyire tudott erre felkészülni a rendelkezésére álló meglehetősen rövid idő alatt?
– Semennyire, most a tájékozódás időszakát élem. Ami közös a két dologban: minden előadó-művészeti szervezet küszködik azzal, hogy kitalálja, milyen legyen az adott intézmény tizenöt év múlva. Ez itt is ugyanúgy feszít engem: hogyan lehet megőrizni az értékeket, amik jelen vannak, és közben hogyan lehet a következő generációkat is megszólítani? Hogyan lehet ebben a kulturális háttérzajban megfelelő minőségű projektekkel megjelenni? Hogyan lehet a túlterhelt és információbőségben fuldokló közönséghez eljuttatni azokat az üzeneteket, amiket a mi dolgunk hozzájuk eljuttatni?
– Tulajdonképpen miért kellett mindennek ilyen gyorsan lezajlania?
– A zeneigazgató ügye miatt. Mostanra hozott döntést a miniszter úr, és az ő döntését kellett végrehajtani. Nem tudom, hogy az együttesek fel tudtak-e erre készülni. Sokan – érthetően– magukban még most is azzal vannak elfoglalva, hogy Kocsis Zoltán, aki húsz évig irányította őket, már nincs köztünk. Ezt meg kell emészteni, amihez idő kell. A gyász után jön az űr érzete, mi lesz most? Utána indulnak a tervek és a találgatások. Kocsissal egy olyan géniusz ment el, amilyen ritkán születik. A tudása, tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Egy ilyen zseninek erős személyisége van, ami óhatatlanul lenyomatot képez a zenekaron. Árnyékolhat is, hiszen erős kézzel vezette őket. Most, hogy eltűnt ez az árnyék, a zenekar nyilván szakmailag is változni fog, más lesz Kocsis nélkül. A koncerteken több fog átjönni a saját hangjukból,
egy kicsit át fognak alakulni. Izgalmas kérdés, hogy mi jön ki ebből?
– Hamar Zsolt a tervek szerint mennyi időn keresztül lesz a zenekar vezetője?
– Mivel a tulajdonosnak erről igen határozott elképzelései vannak, egyeztetések szükségesek. Még nem dőlt el a kérdés. Abból a szempontból mindegy is, hogy minden egyes koncertnek úgy kell nekifutni, mintha soha többé nem találkozna a karmesterrel a zenekar. A mai változó világban nehéz hosszabb távra tervezni… Minden szereplőt könnyű lecserélni, csak a zenekart nem. Ők az egyetlen stabil pont.
Hamar Zsolttal készül interjúnkat ide kattintva olvashatja!
– Hogyan tud segíteni a muzsikusoknak abban, hogy ne érezzék bizonytalannak a helyzetüket?
– Arra nagyon ügyelek, hogy ugyanazt kommunikáljam a kórus és a zenekar felé, hogy érezzék: ugyanolyan fontosak. A rövid idő alatt bekövetkezett változások mindig bizonytalanságot szülnek, ami rossz érzés. Ez teljesen természetes, ez egy belénk kódolt ősi védekezés a felesleges kockázatvállalás ellen. Én azt kértem a zenészektől, hogy segítsenek feloldani ezt a szorongást. Ennek egyetlen módja van: ha információhoz jutunk, ők a működésről, én az ő helyzetükről, érzéseikről. Az információáramlás feltétele a folyamatos kommunikáció. Párbeszédet kell folytatni, visszajelzéseket kell kapnunk. Nekem például arról, hogy milyen feltételei vannak most annak, hogy a legjobbat tudják kihozni magukból.
