A futás életforma a kiváló énekesnő, Miklósa Erika számára. Ma leginkább a Bakony útjain, terepen fut, de csomagjába a világ legjelentősebb operaszínpadai között ide-oda utazva mindig bekerül a futócipő is, hogy a város valódi arcát megismerje. A sportághoz fűződő kapcsolat első fázisa azonban nem volt ennyire kiegyensúlyozott.
– Élsportolóként is szerettél futni?
– Nem, akkor kifejezetten utáltam. A hétpróba ügyességi és dobószámait sokkal jobban szerettem. Be kell valljam, volt, hogy elblicceltem a téli-kora tavaszi felkészülési időszak hosszútávú, 10-12 kilométeres futásait, a többieket pedig megkértem arra, hogy ne áruljanak be az edzőnknek. Teljesen más volt az az időszak: a kötelező futás, a napi két edzés, amikor nem elsősorban a sport öröméért, az egészségért mozog az ember.
– Mikor billent át ez az érzés?
– Nagyon későn. Amikor lesérültem, kudarcként éltem meg, hogy a sportpályafutásomnak vége szakad, és évek teltek el, hogy újra futócipőt húztam. Komoly amatőrként 2000 körül vágtam ismét bele. Emlékszem, nagyon nehezen ment az első néhány alkalom. Akkor már itt, a Bakonyban éltünk, ahol nincs sík terep, csak emelkedő, lejtő, megint emelkedő, lejtő.
Kitűztem magamnak ismerkedésképp egy laza három-négy kilométeres távot. A lazaság helyett szúrt, fájt mindenhol, meleg is volt… aztán a negyedik kilométer táján elkezdtem nézni a tájat, ami gyönyörű. Egyszerűen feltöltött, már nem magamra figyeltem, és minden baj, fájdalom, szúrás elmúlt.
– Futottál maratont, részt vettél városi futóversenyeken. Azok mennyiben adnak más élményt?
– A nagyvárosi futóversenyeket kevéssé szeretem, mert nem adja ugyanazt az élményt, kevéssé élhető át a futás öröme, például a tömeg miatt. Ezzel szemben egy olyan jótékonysági futóverseny, amit a természetben rendeznek meg – ilyenből a környékünkön is van több –, kisebb léptékű, és még egy fontos célt is támogat, számomra sokkal nagyobb élmény. Családilag is ezeket részesítjük előnyben.
– Nehéz egymást rávennetek a futásra?
– Mivel a férjem válogatott atléta volt, a futás mindig ott volt az életében. Persze van, hogy ösztönöznünk kell egymást, hogy nekiinduljunk. Kirándulunk és futunk – olyan szabadidős tevékenység ez, amikor együtt lehetünk, beszélgethetünk a természetben.
