Svantek Anna, a Magyar Állami Operaház hegedűművésze kezdeményezésére rendezik meg június 22-23-án a KozART Művészeti Sokadalom programsorozatot.
művészet
A TE SPORTÉLMÉNYED! alcímmel hirdetett művészeti pályázatot az Alkoss Szabadon Fiatal Művészekért Alapítvány.
Több mint 40 vállalat, művészeti társulat és mecénás pályázott 2023-ban az Art is Business Díjra, többek között olyanok, mint a KMPG, a VIWA Vitaminwater, a Veolia Energia és a MaxCity.
Az Egyesült Királyságban van Gogh, Manet, Monet és Cézanne művein keresztül vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol a látványuk az agyműködésünkre.
A képzőművészeti, művészettörténeti, zenei-előadóművészeti, kézműves-iparművészeti, táncművészeti, zenei alkotói és kutatói ösztöndíjakra február 9-ig lehet jelentkezni.
Három szakmailag kimagasló művész, akik nem először és bizonyára nem utoljára hoznak létre közös produkciót: Nagy Katalin Matild, Samodai Bence János és Szives Márton Gábor közönsége ezúttal a gyermekek.
A tetoválás az élet eseményeit számon tartó rituáléból a rocksztárok menő kiegészítőjévé, mára pedig hétköznapi látvánnyá vált. A Varrat című dokumentumfilm rendezőjével, Kempf Márta Annával beszélgettünk.
Augusztusban az amerikai impresszionisták kerülnek a középpontba számos, itthon kevéssé ismert alkotó munkáival és az „amerikai Barbizonnak” is nevezett birtokkal együtt.
A valóság elspoilerezhetetlen. Akit érdekel a kortárs művészet vagy a valóság, annak ott a helye április 20-án 19 órától az ISON-ban.
Bármely művészeti ágból érkező művész jelentkezhet a Magyarországon páratlan BME Művészeti Rezidenciaprogram 2023/2024 évi felhívására.