A Bozsoki Zenei Fesztivált harmadik éve rendezik meg. A szervezők mindannyian fiatal, pályakezdő komolyzenészek, akik néhány év alatt egy igényes, színvonalas programot állítottak össze. A nyugat-magyarországi fesztivál alapítóját, a londoni Royal Academy of Music-on tanuló Balog Alexandrát kérdeztük a rendezvény előzményeiről és jövőbeli elképzeléseiről.
– A Bozsoki Zenei Fesztivál kialakulásával kapcsolatban az a legenda terjedt el, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve alakult ki. Ez tényleg így volt?
– A családommal gyakran jártunk nyaralni Bozsokra, és amikor befejeztem a konzervatóriumot, eldöntöttem, hogy külföldön szeretnék továbbtanulni, de azt is gondoltam, hogy jó lenne megköszönni a tanáraimnak a munkájukat és kapcsolatban maradni velük. Ott ültem a padon a kastéllyal szemben, egy barátommal beszélgettem, és hirtelen eszembe jutott, hogy a falu és a kastély kiváló helyszín lenne egy zenei fesztiválnak. Elkezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne ezt hosszú távon, minőségi környezetben is megvalósítani. Először a szűkebb baráti körömet kérdeztem meg, később a tanáraimat, akik mindannyian csak növelték az önbizalmamat és kezdettől fogva pártolták a fesztivál ötletét.
![](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2017/06/Bozsok-2016.3.jpg)
– Hogyan vettétek fel a kapcsolatot a falu vezetőségével?
– Amikor kialakult a stáb, megkerestem a kastély vezetőségét, akiknek tetszett az ötlet. Nekik már korábban is szándékában állt hasonló fesztivált szervezni, éppen ezért a Bozsoki Zenei Tábor ötlete azonnal segítő kezekre talált.
– Nagyon sokszínű a fesztivál szervezőcsapata. Van, aki zenész, van, aki orvosnak tanul, és van, aki mérnöknek készül. Hogyan alakult ki a stáb?
– Mivel az első rendezvény három évvel ezelőtt történt, a rendezők száma nőtt, illetve többen ismeretség révén kerültek a csapatba. Rengeteg lelkes ismerősöm van, akik szívesen áldozzák energiájukat a tábor szervezésére.
![](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2017/06/Bozsok-2016.4.jpg)
– A fesztivál 2014-ben Bozsoki Zenei Táborként került megrendezésre, most viszont Bozsoki Zenei Fesztiválként hirdetitek. Tudatos az arculatváltás?
– Az első tábor egy teljesen más rendezvény volt. Akkoriban csak kurzusokat tartottunk, ráadásul feleakkora létszámmal. Azok a diákok képezték a célközönséget, akik zenét tanulnak, a résztvevők pedig a konzervatóriumi hallgatók közül kerültek ki. A második évtől kezdve egyre nőtt a külföldi résztvevők száma, éppen ezért erősítjük a rendezvény fesztivál jellegét. Azt szeretném elérni, hogy komplex oktatás fejlődjön ki a fesztivál keretein belül ezért a mesterkurzusok mellett koncerteket is szervezünk, hiszen a résztvevők és a szervezők nagy többsége művész vagy művész szeretne lenni, és elengedhetetlen, hogy megtanulják, hogyan kell egy művésznek megjelennie egy koncerten.
– Hogyan alakult ki a fesztivál nemzetközi oldala?
– Egyre több külföldi professzort hívunk meg, akik saját diákjaikat is magukkal hozzák, éppen ezért egyre inkább a zeneakadémiai és a konzervatóriumi hallgatók képezik a célcsoport magját. Nem messze Bozsoktól, Ausztriában, ugyanígy nyáron szervezik meg Lockenhaus Kammermusikfestet, amely egy rangos kamarazenei fesztivál, és ahonnan nemzetközi vendégeket is eljönnek hozzánk. Nekik köszönhetően szerepelt nálunk Nicolas Altstaedt és Vilde Frang is, akik idén újból ellátogatnak a fesztiválra.
![](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2017/06/Bozsok-2016.2-200x300.jpg)
– Hogy működik a fesztivál marketingtevékenysége?
– A fesztivál honlapján elérhetőek az aktuális információk és van egy Facebook-oldalunk is, emellett pedig felsőoktatási és zenével foglalkozó intézmények kapnak tőlünk információt a rendezvénnyel kapcsolatban. A marketing általában online felületeken működik. Mivel a koncertet harmadik éve rendezzük meg, és bár van már tapasztalatunk a szervezéssel kapcsolatban, bizonyos dolgokat még nekünk is meg kell tanulnunk. Hogy minél több emberhez eljusson a fesztivál híre, koncerteket szervezünk szerte az országban, ahol megismertetjük az emberekkel a rendezvényt. Fontos lenne, hogy kialakuljon egy biztos anyagi háttér, amely a fesztivál további lehetőségeit is segítené.
Keresd a koncerteket a Facebookon is!
– Milyen elképzeléseitek vannak a jövőt illetően?
– A színvonalat továbbra is nagyon magas szintre helyezzük, és nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a fesztivál nemzetközi hátterére. Idén újdonságként az International Young Soloists zenekar is szerepelni fog, akik a térségben több koncertet is adnak. A fesztivál koncepciójának fontos részét alkotja a kortárs komolyzene, idén például Kecskés D. Balázs darabjait adjuk elő, de Steve Reich művei is szerepelnek a műsorban. A jövőben mindenképpen a rendezvény fesztivál jellegét szeretnénk erősíteni, de természetesen a kurzusok is megrendezésre kerülnek, sőt, idén nemcsak aktív, de passzív hallgatókat is várunk.