Wagner hónapja a június Budapesten. Elsősorban azért, mert júniusban van Fischer Ádám Müpa-béli Wagner-fesztiválja.
Ha valaki nem kap jegyet Bayreuthba, vagy valamilyen okból nem felel meg neki a júliusi időpont, ma már azt szokás javasolni neki, menjen Pestre. Az sem igaz, hogy ha egyszer látta az ember, akkor már nem kell még egyszer megnézni a pesti Ringet, mert mindig ugyanabban a rendezésben megy. Nem igaz, mert a rendezésben is vannak apróbb elmozdulások, és ezek majdnem annyira érdekesek, mint az énekesek cseréje, változása.
Idén, készüljünk a legjobbra. Ahogy minden évnek megvan a nagy neve, például Christian Franz, úgy az ideinek is. Iréne Theorin – akit én Birgit Nilssonhoz (jövőre lenne száz éves – de róla majd bővebben akkor) hasonló Wagner-énekes nagyságnak tartok -, arra vállalkozott, hogy elénekelje mind a négy estén Brünnhilde szerepét.
Rettenetes, Wagner nagyságához, gigantomániájához illő vállalkozás ez.
Benne van a bukás lehetősége is. Mindenesetre rég vártam ilyen izgatottan a Ringet, mint idén. És ehhez hozzáteszem, idén Bayreuthban az engem kissé taszító Frank Castrof-féle Ring megy majd, óriási diktátorfejekkel. Ennek a sokat vitatott rendezésnek egyébként mintha éppen a gigantománia lenne a kiindulópontja.
A júniusi programok sora ráadásul idén bővült egy nagyon fontossal, ez pedig nem más, mint a Wagner Társaság éves kongresszusa, amelyet idén Budapesten rendeznek meg. Kevés fontosabb eseménye van a Wagner-rajongóknak, mint ez a rendszeresen megrendezett általában nagyszabású és érdekes kísérőeseményeket is felvonultató kongresszus. 130 országból érkezik 140 tagszervezet. A Magyar Wagner Társaság 1872-ben alakult, a világon az egyik első ilyen társaság volt. Egyesítette és rendszeresen összehozta a magyarországi Wagner-rajongókat.
Wagner kötődése a fővárosunkhoz elég jól dokumentált és ismert. Ha az akkori városvezetés nem makacskodik, nem áll ellen, lát fantáziát Wagner terveiben, Bayreuth lehetne nálunk is. Hiszen Wagner már csak családi kapcsolatai okán is nagyon kedvelte fővárosunkat. Az tehát, hogy idén hozzánk jönnek el a világ Wagner-rajongói, tulajdonképpen azt is jelenti, hogy visszatalálnak ide, ahol mintegy 150 éve érezhették otthon magukat, és ahol 10 éve már olyan színvonalú rendezvényt is láthatnak, ami nemcsak e város rangjához méltó, hanem a Wagner nevével hirdetett más fesztiválokhoz is.
Wagner ugyanis a zenetörténet egyik legjobb brandje lett. Egy olyan név, ami elsősorban nemcsak a zenerajongókat, hanem a befolyásos és magas kapcsolatokkal rendelkező rajongókat is jelentette. Vagyis Wagner egy olyan brand, amely az európai elitet, a kulturális és gazdasági elitet is jelentette. Tehát röviden: nem akárkik jönnek el majd ide hozzánk. És nem mindegy, milyen hírünket viszik, mit gondolnak rólunk itt tartózkodásuk alatt. Wagner-rajongónak lenni ugyanis társadalmi pozíció is – mondhatnám némi ironikus felhanggal, de tulajdonképpen nagyon is komolyan.
