Nincs igazi Szomorú vasárnap cigarettafüst nélkül. Agárdy Gábor „Gabibácsi” nemcsak igazán kiemelkedő színész, ikonfestő, sokszormogorva, igazáncsaládember, de igazi, ízig-vérig dohányos is volt. Amolyan legendásan nagy láncdohányos.
Várj! Máshonnan indítok…
Igazán kivételes dolog az ember életében – amikor régi dalokról, emberekről ír –, hogy egészen testközelbe, akár intim közelségbe kerül szövegének tárgyával.
Nem tudom, hogy szerencse, vagy a sors keze, de mikor az elmúlt héten dőlöngéltem a Karel Gott és Agárdy Gábor Szomorú vasárnapja között, éreztem, utóbbival várnom kell kicsit.
Erre tegnap megállítottak a folyosón – tudója dohányzásomnak Embere nagyon -, hogy Gabibácsi otthonában a maradék megbontott pakli cigarettákat, összeszedett öngyújtók sokaságát nekem ajándékozná…
– gondolnád, hogy ilyen véletlen létezik?! – nem vagyok fatalista, de azért ez szépen összeszaladt.
Így esik hát, hogy – valahonnan a transzcendenciából megtámogatva, s kerülve közelségbe a dal előadójához -, ezen a vasárnapon egy régi-régi Rádiókabaré árkából meghallgattatom Veled Agárdy Gábor: Nyomorult vasárnapját.
Az előző mondat vastagon szedett szavaiból már előre érezhető, nem egy pityergős darabról van szó – csupán egy Pilisben-kirándulós hétvégéről… De nem ám amolyan lajos-forrásos, szépemlékes, összetettséges, bibés-porzós, csehtamásos tanulmányi kirándulásos, hanem inkább anyósos, bosszúságos, darázscsípéses, szőrpincses, kicsorgott-madártejes, büdösszivaros, sár-hideges, kórháziágyas rosszulsikerültről.
S most, amíg Te meghallgatod az alábbi ötésfélpercest, én kimegyek a ház elé, és elszívok egy szálat Gabibácsi 11 éve megkezdett marlborójából.
Köszönetnyilvánítás
Kedves G.! Ugyan e sorokat vélhetően nem fogod olvasni – mondtad, hogy nem fogod, ezért vagyok benne biztos; azért innen is üzenem Neked: Köszönöm, hogy az eheti táplálkozhatott egy ennyire személyes indíttatásból! Sokat jelent ez nekem.
