Van ez a sátánista dolog. Nem nagyon tudok vele mit kezdeni, de keresztezte (júj, micsoda képzavar) utamat a vallásalapító Mr. Szandor LaVey, hiszen úgy érezte egy ponton, az ő világlátásába éppen belefér az „öngyilkosok himnuszának” marketingelt Szomorú vasárnap repertoárba emelése.
Mert hogy emberünk nem csupán sátánista, vallásalapító, főpap, okkultista és író (hopp, április 11-én született – 1930-ban) volt, de színésznek és zenésznek is gondolta magát.
Jelen nótájában komoly félreértésekkel találkozhatunk:
Egyrészt úgy gondolta, hogy világlátása kifejezhető e mű által – Mi? Hisz ez egy sanzon! Másrészt számomra igen nehezen értelmezhető a sátánista muzsik gagyi szintin elklimpírozott dallamkákkal. Továbbá a felvételen hallható asszonyi hang inkább tűnik
egy félregondolt szexkalandból előlépett hölgyemény segélykiáltásának,
mintsem egy lemezre/világhálóra gondolt felvétel méltó interprétationjának. Szót ejtvén valamint arról, hogy a felvételünk elején lévő harangozás még csak el-elgondolkodtató, de a végén hallódó „lélekharang” – fentiek ismeretében – már inkább meg-megkacagtató. Én hangosan felmulattam magam hallatán.
LaVey állítólag (az interneten fellelhető ösmeretek alapján) tanait tökletesen komolyan gondoló emberként szignált előadóművészetének e négy és fél percese teljes mértékben összeegyeztethetetlen úgy gondolom a sajátmagáról kialakítani kívánt képpel. Hisz tűnik ezen előadás inkább egy paródiának, mint komolyan értelmezhető műélveztetésnek.
