Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap A glassichord, a bell piano és a cseleszta

A glassichord, a bell piano és a cseleszta

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Adam Beyer zongorakészítő 1784 telén egy kalapácsos billentyűszerkezettel megszólaltatható, behangolt üveglapokból álló hangszer ötletével kereste meg az üvegharmonika feltalálóját, Benjamin Franklint. Beyer új hangszerének a clavecin ŕ cordes de verre („üveghúrú” zongora) fantázianevet adta, de a korabeli sajtó híradása szerint a mindig találékony Ben Franklin inkább a Glasschord vagy Glassichord elnevezést javasolta.

Nem tudni, hogy az üvegzongora miként juthatott el Angliába, de a Victoria & Albert Museum londoni gyűjteményében megtekinthető eredeti példány alapján biztosra vehető, hogy a Chappell & Co. műhelyében elkészített, Samuel Chappell, Francis Tatton Latour és Johann Baptist Cramer közös szabadalmaként bemutatott Glassichord nagy feltűnést keltett.

A klavizylinder és a terpodion

- hirdetés -

A 3 oktáv hangterjedelmű 37 üvegrudat apró, filcezett kalapácsok ütötték meg. A különböző hosszúságú, behangolt rudakat úgy támasztották alá, hogy azok szabadon rezeghessenek. A kalapácsmechanika segítségével megszólaltatott billentyűs üveghangszerek ötletét nem mindenhol védették le, így a két New York-i zenész, Ottaviano Gori és Philip Ernst 1844-ben közösen épített üvegzongorájukat már saját találmányukként jelenthették be a szabadalmi hivatalnál. A Gori & Ernst-féle négy és fél oktáv hangterjedelmű hangszer hangjait üvegrudak helyett bőrözött zongorakalapácsokkal megütött, vékony üveglapocskák adták.

Glassichord – Georges Bachmann, Tours, Franciaország, 1864 körül. – Liszt Ferenc Emlékmúzeum, Budapest fotó: Hász András

Hasonló elven szólalt meg a franciaországi Tours városában dolgozó zongorakészítő mester, Georges Bachmann 1864-ben bemutatott Piano-harmonicának nevezett Glassichordja is. A tetszetős kidolgozású, csengő hangú instrumentumokon főként bankettek és ünnepségek alkalmával játszottak, de ismert komponisták és muzsikusok is komolyan érdeklődtek a zeneszerszám iránt. Az aprólékos munkával megfelelő méretre vágott és csiszolt üveglapok változó hőmérsékleten is megbízhatóan tartották a hangmagasságot, ezért a zeneeszközt, főként billentyűs hangszerek hangolásakor, kitűnő segédeszközként is használhatták. Liszt Ferenc hangszerei között is volt egy általa csak joujou d’harmonica en verre-nek (aprócska üvegharmonikának) becézett, három oktáv hangterjedelmű Georges Bachmann-féle Glassichord, amely 1887 körül került a budapesti Zeneakadémia gyűjteményébe.

A billentyűs idiofon zeneszerszámok között egyre népszerűbbé váltak a kalapácsszerkezettel megütött fémlapokkal, hangvillaszerű rezgőtestekkel, harangokkal és csengőkkel megszólaló zeneszerszámok. A középkori instrumentárium fontos ütőhangszerei, a harangjátékok modern változatait a 19. század végén kezdték készíteni. A bell pianók (harangzongorák) zengő fémharangjait rézhuzalokkal működtetett kalapácsokkal szólaltatták meg.

Mandel Róbert a Kossuth Kiadónál megjelent kötetéről ide kattitva olvashat bővebben.

A toledói Carl Gustave Buttkereit 1873-ban szabadalmaztatta harangzongoráját, amelynek hangtompítókkal ellátott, bonyolult áttételekkel működő precíz mechanikája már dinamikus és érzékeny előadásmódra is képessé tette a ritka hangszert.

1876-ban a lipcsei Zierold & Co. zongoragyárban Orchester-Carillon néven kisméretű, 3 oktáv hangterjedelmű, billentyűs metallofonokat kezdtek készíteni, melyeket elsősorban színházi és katonai zenekarokban használtak.

A billentyűzettel ellátott metallofon hangszerekre a szimfonikus zenekarokban is egyre nagyobb igény mutatkozott. 1860-ban elsőként a glasgow-i Thomas Machell jelentette be dulcitone (édeshangú) nevű találmányát, amelynek hangjait filcezett kalapácsokkal megszólaltatott hangvillák adták.

A máig használatban lévő celestát (cselesztát) 1886-ban Charles Victor Mustel szabadalmaztatta. A filcezett végű kalapácsok felülről ütötték meg a hangzó fémhasábokat, amelyek alatt üreges farezonátorok, vagy ritkábban csőrezonátorok erősítették fel az instrumentum hangját. A rezgő fémlapok hosszú kicsengését egy bonyolult pedálszerkezettel tompították le, vagy némították el.

 

A cseleszta csengő hangját sokan Pjotr Iljics Csajkovszkij A diótörő című balettzenéjének egy részletéből ismerhetik, de Bartók Béla, Gustav Mahler, Richard Strauss és Igor Sztravinszkij is alkalmazta. A jazzélet kiemelkedő alakjai közül Duke Ellington, Fats Waller és Oscar Peterson is gyakran használta.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X