Ma este Budapesten indul Magdalena Kožená Szerelem: menny és pokol című koncertkörútja. Az énekesnővel ennek kapcsán beszélgettünk többek között a turnékezdés izgalmáról, a barokk zenében érzett otthonosságról és az anyaságról.

- hirdetés -

– Mennyire izgul az első fellépés előtt?

– Jaj, nagyon! És nem csupán azért, mert ez az első állomás, hanem azért is, mert ez egy nagyon különleges vállalkozás. Azt tudják rólam, hogy szívesen csinálok „őrült” dolgokat, de ez talán még az eddigieknél is nagyobb őrültség. Júliusban végig Jérezben próbáltunk, a városban, ami a Compañía de Flamenco zenészei és Antonio El Pipa bázisa. Mágikus hely! Tulajdonképp tudtuk, mit szeretnénk, de a flamenco nem az a műfaj, amit papíron meg lehet tervezni. Akik ezt játsszák, egészen másképp dolgoznak, mint a klasszikus zenészek. A zene a vérükben van, nem egy kottát játszanak le, hanem mintha a tudatalattiból hívnák elő a melódiát. Egész másképp tekintenek a zenére, másképp élik meg. Számomra az is különleges élmény volt, hogy ezt a szemszöget megismerjem, és megpróbáljam megérteni.

Abban biztosak voltunk, hogy nem egy crossover produkciót rakunk össze.

Igaz, hogy én egy picit mozgok – azt, hogy táncolok, nem merném mondani –, és a táncosok egy-két szó erejéig bekapcsolódnak a dalokba, de mindenki azt csinálja a színpadon, ami az ő területe. Viszont azért, hogy organikusan kapcsolódjanak egymáshoz a zenei világok, megkerestük a közös pontokat.

Magdalena Kožená – Szerelem: menny és pokol, próbafotók Jérezben

– Hogyan jött egyáltalán az ötlet, és mennyi ideig érlelődött a terv?

– Amikor a Carmenre készültem, Antonio volt a tanárom, Pierre Pitzllel pedig régóta ismerjük egymást. Így jött a gondolat, és kezdődött el közöttünk a beszélgetés, majd a kutatás. Mi az első pillanattól kezdve nagyon izgalmasnak találtuk épp a szokatlansága miatt, de voltak persze, akik megkérdezték, hogy komolyan gondoljuk-e.

– Olasz, francia és persze cseh barokk muzsika eddig is szerepelt a repertoárján. A spanyol barokk ezekhez képest mennyiben más?

– Bár ugyanúgy mediterrán, de meglepően más, mint az olasz. A spanyol a dallammal szemben inkább ritmuson alapszik, és erősebben indul ki a szövegből. A témákat, hangulatokat tekintve is sokkal sötétebb, még a szerelmet illetően is. Olyan, mintha a spanyolok egyszerűen szeretnének szeretni és eközben szenvedni. Végletesen megélt érzelmek vannak ezekben a dalokban, csak fönn és lenn van, menny és pokol, a kettő között semmi átmenet. Éppen úgy, mint a flamencóban. Kétszáz százalék mindenből.

– Mennyi spanyol vér van a cseh Magdalena Koženában?

– Amikor a Carmenre készültem, kerestem magamban a spanyolt.

Nem csupán azért akartam kasztanyettán tanulni, mert az valami jópofa dolog.

Nem a külsőségei érdekeltek, hanem az, hogy eljussak valami lényegihez a karaktert tekintve. Biztosan érteni fogja magyarként azt az állandó bizonytalanságot, ami saját magunkat illeti, azokat a kérdéseket, amikkel mindig megkérdőjelezzük saját tehetségünket. A spanyolokban büszkeség van. Nem arrogancia, hanem öntudat, megkérdőjelezhetetlen hit. És a pillanat állandó megélése. Az, hogy ami van, azt odaadjuk, nem törődve a következményekkel, mérlegelés és kételyek nélkül. Ez mind benne van Carmenben, és ezt csehként meg kellett tanulnom. És bár cseh maradtam, szarkazmussal, fekete humorral, de szerep hatott rám.

Magdalena Kožená – Szerelem: menny és pokol, próbafotók Jérezben

– Flamencoénekléssel nem próbálkozott?

– Megpróbáltam, de nem megy. Én úgy, annyira nyersen, annyira „húsból” nem tudok énekelni. A szenvedély menne, de az az erő nem. Nekem szinte fájt a flamenco. Teljesen misztikus, hogyan képesek rá fizikailag. Élet-halál kérdésként táncolják, játsszák és éneklik a flamencót. Ez a fajta intenzitás és végletesség viszont megjelenik a spanyol barokk zenében is. Az érdekes rácsodálkozás volt, amikor hallgatva egy-egy barokk darabot az is megjelent előttem, ahogyan Antonio eltáncolhatná.

– Bachhal kezdte, aztán a romantikus operarepertoárral azonosították a szerepei miatt, de időről időre visszatér a gyökerekhez, a barokkhoz. Mi ennek az oka?

– Kíváncsi ember és kíváncsi énekes vagyok.

Szeretek felfedezni új dolgokat, elkalandozni sokféle irányba, és a hangnak is jót tesz, ha néha másra használják.

Minden mindennel összefügg az életben, a dolgok hatással vannak egymásra, és ezen a nagyon pici területen sincs ez másképp sem fiziológiai, sem művészi értelemben. Olyan ez, mint egy puzzle. Vannak együttesek és muzsikusok, akikkel régóta dolgozom. A barokkhoz vissza-visszatérek, és akkor mindig azt érzem, erre születtem. Itt otthon érzem magam, és a hangnak fizikailag is nehéz romantikus operák jólesik ez a zene. A hangot a barokk zene frissen, fiatalon tartja, ezért higiéniai szempontból sem árt időnként ezzel a korszakkal foglalkozni.

– Az „őrült” jelzőt használta az ötletei, projektjei kapcsán. A kiadója mit szól ezekhez? Mennyire kell győzködni a döntéshozókat, hogy érdemes bevállalni ezeket?

– A lemezipar válságáról ne beszéljünk, arról már sokan és sokat beszéltek előttem. Számomra az, hogy egy újabb, bel canto áriákból álló lemezt készítsek, amiből elérhető rengeteg és remek felvétel a piacon, semmilyen kihívást nem tartogat. Az én ötleteim amolyan off-Broadway-ötletek. Én mást tudok nyújtani a piacnak, ami valószínűleg egy szűk réteget érdekel csak, de azt fontosnak tartom, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amiben komfortosan érzi magát.

Magdalena Kožená – Szerelem: menny és pokol, próbafotók Jérezben

– Meglehetősen sűrű a naptárja, most különösen, és a férje is hasonlóan elfoglalt. Ilyenkor a gyerekek utaznak önökkel?

– Ez is egy őrültség, azt hiszem, hogy három gyerekem van. Kétgyerekes énekest még csak-csak találunk, de háromgyerekest… (Nevet.) Nyilvánvalóan sok szervezést és logisztikát igényel, de valahogy megoldjuk! (Nevet.) A kislányom most hároméves, és csak azért nincs itt velem, mert otthonról jöttem ide, és oda is megyek vissza a koncert után. Ha egy hétnél tovább vagyok távol, akkor utazik velem. Két babysitterünk van, az egyik a fiúkkal marad, a másik pedig velem és a kislányommal tart. A titok talán a szervezésben rejlik, abban, hogy tudjuk, ki mikor hol van. Azért is vállalok kevesebb operaprodukciót, hogy többet tudjak a családommal lenni.

A blokkokban játszás, az en suite rendszer miatt, és persze a próbaidőszakok miatt egy operánál hosszabb időt kényszerül az ember távol lenni. Koncerteknél, még turnék esetében is, ez egész másképp zajlik. A kisebbik fiam megkérdezte egyszer, amikor épp valahová utaztam egy opera miatt, hogy „mama, te egyszer azt mondtad, hogy az embereknek énekelsz. De akkor akik itt, Berlinben élnek, nem emberek? Itthon sose énekelsz!” Most szeretnék velük lenni, látni őket, ahogyan növekednek. Mert ha tizenévesek lesznek, márpedig hamar eljön az az idő, ők fogják mondani, hogy menjek el otthonról, mert este házibulit tartanak! (Nevet.)

– Szigorú szülőnek tartja magát?

– A nyugat-európaiak szerint biztosan az vagyok. A férjem időnként úgy néz rám, mint egy tipikus kelet-európai rendőrre a hidegháború idejéből. Szeretem a gyerekeimet, szeretném megismerni és érteni őket, törődni, foglalkozni velük, megadni nekik mindent, ami lehetséges és szükséges. Ugyanakkor abban hiszek, hogy a gyerekeknek szabályokra van szüksége, az életüket rendszer szerint kell élniük. A számítógép előtt töltött időt például korlátozom, szerdán és szombaton két-két órát tölthetnek előtte. Ők persze folyamatosan többet akarnak. Ebben például nem engedek.

– Egy interjúban arról beszélt, nem fogják erőltetni náluk a zenét, a hangszertanulást.

– Nem erőltettük, de tanulnak, és ők maguk választották hangszereiket. A nagyobbik fiam nagybőgőn tanul és nagyon szépen énekel. Belőle még akár zenész is lehet, mert elég tehetséges hozzá, bár pillanatnyilag a Barcelona focistája szeretne lenni. A kisebbik fiam csellózik, emellett focizik. Kapus, abban nagyon jó. Ő az Atletico Madridnak drukkol, ezért kisebb sportszakmai viták vannak időnként köztük.

Menny és pokol között

– Említette a hosszú távú együttműködéseit. A muzsikusok mellett ilyen régi kapcsolata Daniela Flejšarová is, aki a fellépőruháit tervezi. Hogyan dolgoznak együtt, és erre a koncertturnéra mit tervezett?

– Két ruhám van. Az elsőt a flamenco inspirálta. Nem flamencoruha, de szerettük volna, hogy passzoljon az Antonióval közös számhoz, abban, amelyikben egy picit csatlakozom hozzá, hogy a két zenei világ egyesüljön benne, hogy a ruha átvezessen egyikből a másikba. A második ruha is rafinált, spanyolos, de az egy szokványosabb fellépőruha. Danielával jó húsz éve ismerjük egymást. Pontosan ismeri a testemet, a gondolkodásomat, az ízlésemet. Felhívom, elmondom neki, mire készülök, küldök neki zenéket, és ez neki inspirációként elég arra, hogy a tökéletes, a zenét és engem is kifejező kreációt elkészítse.