Ha a jazz és a nagy klasszikusok, például Bach, Liszt vagy Bartók kapcsolatáról van szó, Oláh Kálmán neve biztosan az elsők között jut eszünkbe. A művész október 12-én a CAFe Budapest keretében legújabb összeállításával nem csak megidézi majd Kodály kompozícióinak szellemét, hanem kísérletet tesz a műveket teremtő szellemre való ráhangolódásra is.
– Rendszeresen merítesz ihletet klasszikus zeneszerzők műveiből. Átdolgozásokról vagy a darabok továbbgondolásáról van szó?
– Valójában kettő, ha nem három megközelítésről beszélhetünk. Az egyik, amikor feldolgozok klasszikus alkotásokat, vagyis megőrzőm az eredeti melódiákat, de hozzáteszek apró változtatásokat, szólamokat, harmóniákat. Ilyet csináltam korábban Bartók kamaraművei vagy éppen Debussy vonósnégyese kapcsán. A másik lehetőség pedig, hogy művésztársaimmal eljátszunk az eredeti műveket, majd ezt követően egy kreatív és kollektív improvizációs kalandozásba kezdünk.
– Mi jellemzi majd a Kodály művei köré összeállított programot?
– Az Oláh Kálmán Sextettel többnyire a Kodály által gyűjtött népdalokra épülő feldolgozásaimat, illetve saját darabjaimat fogjuk előadni, amelyekben jelentős szerepe van a jazzes lüktetésnek és az improvizációnak, de lesznek eredeti Kodály-dallamok is, amelyeket a már említett zenei kalandozásokkal, átvezetőkkel kapcsolunk össze. Ehhez hívtam el a koncertre Klenyán Csabát, akihez sokéves barátság és közös munka fűz, és aki a klasszikus klarinét egyik legavatottabb képviselője, nem mellesleg pedig különleges improvizációs tehetséggel rendelkezik.
Ez a képesség a klasszikus zenészek körében mára egyre ritkább, egyszerűen azért, mert napjainkban sokkal kevésbé népszerű ez a fajta virtuozitás, és nem része úgy a klasszikus zenei játéknak, mint mondjuk másfél vagy két évszázada. Fontosnak tartom, hogy az improvizáció esetében nagyon erősen keveredik a szó szoros értelmében vett előadó-művészet az alkotás folyamatával, hiszen a zene a koncert közben formálódik a zenészek ötletei és elképzelései alapján.
– A közös improvizáció, a párbeszéd kialakulása során van jelentősége, hogy Klenyán Csabával mégiscsak eltérő formanyelvet beszéltek?
– Korábban sokat foglalkoztam a klasszikus zenével, és ma már – amellett hogy legtöbbször a jazz szabályai szerint gondolkodom – előfordul, hogy klasszikus elvek szerint improvizálok, ami valóban fontos tényező, hiszen ezért tudok együttműködni néhány klasszikus zenésszel is. A színpadon tényleg egy párbeszéd valósul meg, és persze nem kell mindig egyetérteni, sőt van úgy, hogy elbeszélünk egymás mellett, de
a közös hang, a harmónia a végén mindig kialakul.
– Mi az, ami a Kodály-művek kapcsán a leginkább foglalkoztatott?
– A népdalokkal már korábban is foglalkoztam a kodályi szellemiségét követve, most pedig ezek a kísérletek egészülnek ki, és öltenek majdnem végleges formát egy koncert keretében. Felismerhető magyar népi dallamokat hall majd a közönség, de a jazz stílusában. Megpróbáltam azzal a tisztelettel közelíteni a népdalokhoz, ahogy azt Bartók és Kodály is tette a népzenével és a népdalokkal, amikor beépítette őket alkotásaiba. Leszek ismertebb és kevésbé a köztudatban lévő népdalok is, melyekhez segítségül hívom majd Herczku Ágnest.
– Az este ebből a szempontból is különleges, hiszen Herczku Ágnessel most először álltok majd színpadra.
– Azt szerettem volna, ha valami egészen különlegeset tudunk nyújtani. Herczku Ágnes művészete és hangja számomra lenyűgöző, igazán autentikus, de mégsem annyira, hogy ne adhatna teret a műfaji kalandozásoknak. A művek bizonyos részei a színpadon születnek majd meg, és nem titok az sem, hogy nem szeretem, ha egy-egy műsort sokszor elpróbálunk, a végletekig kigyakorlunk, hiszen minden egyes próbával egyre inkább megkötjük a saját kezünket. Nem szabad, hogy olyan, előre megbeszélt fordulatokhoz ragaszkodjunk, amik – mondjuk – az adott este nem feltétlenül fakadnak a saját aktuális lelkiállapotunkból. Úgy gondolom, hogy attól lesz az előadás igazán kortárs, hogy a zenészek és a közönség együtt vannak jelen a művek megszületésének pillanatában.
– Ha már a kortárs szót említetted, a klasszikus zene meglehetősen ambivalensen viszonyul ehhez a fogalomhoz. A jazzben beszélhetünk kortárs zenéről?
– A jazz önmagában kortárs, hiszen az életünk része, abból táplálkozik és folyamatosan fejlődik. A legváltozatosabb műfajok egyike, hiszen szinte minden hatást magába tud fogadni, felhasználni és építkezni belőle. Természetesen a jazz nyelvének vannak nagyon jól körülhatárolható elemei és elvei. Ez nem más, mint a bebop és az a folyamat, amit még Charlie Parker indított el. A zenei fejlődésre és a kor hatásaink felhasználására pedig csak az képes, aki tökéletesen birtokában van ennek az alapnyelvnek, struktúrának.
– Nemrég Haydn műveivel is foglalkoztál, ez a zenei anyag hamarosan lemezre is kerülhet. Vannak hasonló terveid a Kodály-feldolgozásokkal is?
– Haydn műveivel dolgozni egy nagyon izgalmas projekt volt, amit az Eszterháza Fesztiválközpont felkérésére készítettem. Egy jazzkvartettet kapcsoltam össze szimfonikus zenekari hangzással. A műveket augusztus 5-én be is mutattuk a fertődi kastélyban, nagy sikerrel és tervben van egy lemez elkészítése is, ami, ha igaz, tavasszal valósulhat meg. A Kodály-improvizációk kapcsán még nincsenek további konkrét terveim, hiszen mindig meg kell várni, hogy milyen érzések töltenek el bennünket a koncert után.
