Egy letűnt közösség kultúrájába enged bepillantást a CAFe Budapest záró hétvégéjén bemutatott „És a halottak újra énekelnek” című előadás, amely többek között Melis László zeneszerző hosszas kutatómunkájának gyümölcse. Az Erdélyben élő haszid közösségek zenei nyelvét bemutató előadás története egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza.
– Mi áll az előadás középpontjában?
– Kalandos történetről van szó, amit ott kezdődik, hogy Eisikovits Miksa erdélyi zeneszerző, Kurtág György egyik első mestere, 1938-ban arra vállalkozott, hogy felfedezze és lejegyezze az erdélyi zsidó folklór mára kihalt, és szinte teljesen ismeretlen kultúráját, zenei világát. Szinte példa nélküli vállalkozás volt az övé, aki támogatás hiányában, technikai eszközök és fonográf nélkül indult el a Máramaros vidékére, és a Visóvölgybe, hogy az ottani haszid közösségek szakrális zenéjét, és népzenéjét tanulmányozza. A dallamok szövegeit fonetikusan jegyezte le, hiszen nem ismerte sem a héber, sem a jiddis, sem pedig az arámi nyelvet.
Az énekeket kisalakú kottafüzetekbe írta le, amiknek hosszú időre nyoma veszett.
– Hogyan talált rá a feljegyzésekre?
– Valamikor a kilencvenes évek elején felmerült a lehetősége annak, hogy előkerülhetnek az Eisikovits-féle feljegyzések, aminek hatására Elek Judit filmrendező, aki akkoriban Erdélyben tanított azonnal oda is utazott, és megtalálták a füzeteket. Eisikovits özvegye, Kurtág György ajánlására hozzájárult, hogy készítsenek róla másolatot. Elek Judit mindeközben elkészítette Mondani a mondhatatlant – Elie Wiesel üzenete című dokumentumfilmjét, amihez jómagam készítettem a zenei anyagot, de ekkor még nem ismertem fel igazán a füzetek jelentőségét.
– Mi jelentett áttörést az ön számára?
– Néhány évtizeddel később, amikor Nemes Jeles László Saul fia című filmjéhez készítettem zenét, újra elővettem ezeket a zene-leleteket és felajánlottam a rendezőnek, hogy ezeket is felhasználnám a filmhez. Ekkor ébredtem rá, hogy ha nem ásom bele magam mélyen ezekbe a feljegyzésekbe, és nem fejtem fel pontosan a miérteket és a homályos foltokat, akkor valami végleg el fog veszni. Mivel főként ismert szövegekről van szó, amik tulajdonképpen visszafejthetők, persze esetenként szerepel egy-egy vendégsor a szövegekben, felkerestem az újpesti rabbit, Szerdócz Ervint, hogy együtt fogjunk bele a kutatómunkába. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert fantasztikus tudása mellett, egykor éppen azon a környéken élt, ahonnan a dallamok származnak.
– Hogyan zajlott a közös munka?
– Hónapokig dolgoztunk a szövegek megfejtésén, különböző imakönyvekből és a Tórából, de nem csak a szöveg dekódolása volt feladatunk, hanem az egyes szavak, szótagok és a lejegyzett hangok összepárosítása.
A munka során egyre inkább egy rendkívül díszített, gyönyörűséges zene kezdett kirajzolódni, amely önmagában rendkívül lelkesítő volt, még ha sokszor csak a zenei ösztöneimre tudtam hallgatni, hogy bizonyos kottaképeknél milyen lehetett valójában a hangzóanyag. Természetesen a dallamokon sok helyen látható az őket körülvevő népek zenéjének hatása, mégis egy markánsan más jellegű zenével találkoztunk.
– Hogyan lehet ezt a monumentális anyagot egy előadás keretei közé szorítani?
– Nagyon örülök, hogy az idei CAFe Budapest tematikájába, aminek fókuszában a népzenei gyűjtések és az izraeli kultúra áll, szinte tökéletesen beleillik az az előadás, amit ebből az egyedülálló anyagból össze lehetett állítani. Mondanom sem kell, hogy nehéz volt befogadó helyszínre találnunk, hiszen rengeteg kételkedés övezte az ötletet. Egy nagyjából másfél órás anyagot sikerült létrehozni, amelyben a hangszeres elemeket Melis Márta brácsaművész, a vokális anyagot pedig Nógrádi Gergely kántor szólaltatja majd meg. Hozzájuk csatlakozik rajtam kívül, egy tíz énekesből álló kórus, akik között zsidó kántorok is vannak, illetve az Á la c’ARTe formáció, akikkel én már dolgoztam együtt, és örömmel tölt el, hogy elfogadták a felkérést. Lehetőség szerint próbáltuk felfűzni az énekeket egy történetre, amely a tisztán szakrális elemek felől közelit a mindennapi tevékenységeket leíró énekek felé, végül pedig a Holokauszt megidézésére is hallhatunk dallamokat.
– Ön szerint közelebb tudunk kerülni az előadás által a zsidó kultúrán belül is rendkívül zárt haszid közösségek életéhez?
– Izgalmas, mert azt mondhatom, hogy kvázi népzenékről beszélünk, amiket nagy mértékben befolyásol a szakralitás, és amelyek formálhatók, és nagyon is megfogható dallamokkal rendelkeznek. Úgy vélem, hogy mindez hozzásegít ahhoz, hogy megértsünk valamit ennek a közösségnek az életéből. Számomra a legkülönlegesebb élmény az a vitalitás, életöröm és szeretet, ami akár egy halott mosdatásakor elhangzó dallamból is sugárzik. Meg kell mondanom, hogy ezekben az esetekben nagy szükség van a már említett zenei ösztönre, hiszen a feljegyzések nemigen tartalmaztak a zene tempójára, karakterére utaló előírásokat, így akár a halottakról szóló éneket hibásan is értelmezhettünk volna, persze így is fennáll a tévedés lehetősége. A mostani megszólalása a megfejtett kottáknak az én zenei tudásom és ízlésem szerint történik, de lehet másképp is előadni a dallamokat. Persze az összes részvevő hozzáadta tudását, lelkesültségét. Majdnem végig egyszólamú anyag szól, amit úgy akartam megmutatni, ahogyan előkerült, csak megtöltve élettel, megidézve azt a haszid közösséget, akiket nemsokára Eisikovits gyűjtő munkája után, elpusztítottak.
– Mire számíthat a közönség az előadáson?
– Én azt gondolom, hogy működni fog, hiszen nem kortárs koncertre kell készülni, mert amit hallani fogunk, kortalan népzene, ami a dokumentumfilm képanyagával egészül majd ki. Szeretném azt hinni, hogy az előadással egy folyamatot indítunk el, és felkelti majd ennek a monumentális és egyben unikális anyagnak a léte a zenetudósok figyelmét. Úgy vélem, hogy csak egy, már jól ismert és széles talapzaton álló tudásanyag esetében lelhetünk igazi újdonságokra, és alkothatunk új zenéket. Gondoljuk csak el, bár ez egy közhely, hogy Bartók Béla, aki a kor egyik legfantasztikusabb zeneszerzője volt, valóban Bartók Béla lenne-e az utókor számára, ha nem talált volna rá arra a kivételes anyagra, amit a magyar népzene jelentett és jelent. Hiszem, hogy új kapuknak kell ezután is kinyílniuk, ennek az anyagnak a megjelenésével.
– Ha jól tudom jelenleg is Nemes Jeles László egyik új filmjén dolgozik.
– A nyáron forgattuk a legújabb filmjét, és most kezdtem el a film zenéjének írását. Érdekes, hogy a haszid anyag, ami a Saul fia apropóján jutott ismét az eszembe, mostanra lett teljesen letisztáztva, és digitalizáltva, mely könyv formájában is megjelenik remélhetően jövő tavasszal. Természetesen dolgozom saját darabokon is, többek között egy Hölderlin operán, humoros kórusokon, és már ebből az anyagból kiindulva, egy brácsaversenyen is.
