A húszas évei végén járó magyar énekesnő november 6-án vette át a második díjat a düsseldorfi Anton Rubinstein Énekversenyen, november 12-én már a bécsi Schlossteaterben ünnepelte az osztrák közönség az Otto Edelmann Nemzetközi Operaverseny finalistájaként majd a milánói Antonio Bertolini Énekverseny fődíjával és a bresciai operaház különdíjával zárta körútját november 19-én.
Bár a Szegeden májusban diplomát szerzett énekesnő – aki a Moltopera tagja – Magyarországon még kőszínházi előadásba nem kapott komolyabb felkérést, Olaszországban már számos projekt résztvevője volt, keresztmetszetekben énekelte többek között Boleyn Anna, Manon Lescaux, sőt Leonora szerepét is.
Minden álmomat felülmúlta ez az elmúlt két hét. Szerettem volna kipróbálni, megméretni magam a nemzetközi porondon. Csodálatos érzés, hogy három különböző ország három különböző zsűrije és közönsége is ilyen magasra értékelt. Nagyon fontos visszajelzés ez a számomra.
Ádám Zsuzsanna legközelebb Donna Elviraként hallható januárban az Óbudai Társaskörben. Érdemes lehet beírni az időpontot, mert a nemzetközi versenyeredmények nemzetközi felkéréseket is hoztak magukkal, zsúfolt külföldi nyár és ősz várhat a magyar tehetségre.