„Én írok levelet magának. Kell több?” Ezek a sorok akár oroszul, akár magyarul, de mindenki számára ismerősen csengenek, úgyhogy nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ma Puskin klasszikusának operafeldolgozásáról, az Anyeginről lesz szó.
Arról az operafeldolgozásról, ami nem kisebb sikernek örvend a műfajon belül, mint Puskin műve az irodalomban. Bár Csajkovszkij már 1878-ban befejezte a komponálást, valódi sikert csak a tragikus szerelmi történet 1884-es pétervári bemutatója aratott. A történetet senkinek nem kell elmesélni, Jevgenyij Anyegin átgázol mindenkin, aki csak az útjába kerül, így gyakorlatilag az összes szereplő életét tönkreteszi.
Jó példa erre a második felvonás eleje, Tatjána születésnapi bálja, ahol Anyegin, igen sok bor elfogyasztása után először az ünnepelttel, majd Olgával, legjobb barátjának szerelmével, Tatjána testvérével táncol. Ezt látva barátja, Lenszkij féltékenységtől feltüzelve halálos kimenetelű párbajra hívja Anyegint.
Íme egy kevéssé hízelgő jellemzés Anyeginről a fenti jelenet elején:
KÓRUS
Nézzétek, nézzétek,
Hogy táncolnak együtt!
Már ideje lenne…
Megkéri őt!
Ó, szegény kis Tánya,
Ha hozzá fog menni,
Majd késõbb megbánja!
Nagy kártyás az úr!
De szörnyű ember, kezet nem csókol,
Párbajhős és öntelt fráter,
Szabadkőműves, korhely, kéjenc,
Kannaszámra issza a bort!
(részlet a második felvonás első jelenetéből)
