Samuel F. B. Morse 1840. június 20-án American Electromagnetic Telegraph néven bejegyeztette az elektromágneses távírókészüléket, majd 1843-ban megkezdte a hálózat kiépítését. Boston, Baltimore, Washington és New York után a fontosabb európai nagyvárosokat is bekábeleztette, így 1848. március 13-án a bécsi forradalom hírét Pozsonyba távírón továbbíthatták.
Morse indítványára, több sikertelen kísérlet után 1868-ban Cyrus W. Field irányításával a tengerfenéken átvezetett Atlantic kábellel végre összekötötték Amerikát Európával, majd több millió kilométer hosszúságú kábellel egész Dél-Amerikát, sőt az óriási Indiát is behálózták. Történetem Elisha Gray muzsikáló villanytávírója, az Electroharmonic Telegraph kapcsán kanyarodhat vissza a zenéhez.
Az amerikai feltaláló 1875. július 27-én védette le „Improvement In Electric Telegraphs for Transmitting Musical Tones” (tökéletesített elektromos telegráfok zenei hangok továbbítására) megjelöléssel a világ első hangszerét, melynek hangja tisztán elektromos forrásból szólt. Az áramköröket megfelelő hang-magasságú rezgő megszakítók nyitották és zárták. A zeneeszköz egy klaviatúra segítségével egyszerre akár több hang megszólaltatására is képes volt. Kezdetleges hangszórókon a harmóniákat a kábel túlsó végén is jól hallották, de a nyers zúgással és recsegéssel megszólaló instrumentum komolyabb zenei élményt nem adott.
Alexander Graham Bell felismerte, hogy a távíró lehetőségei korlátozottak, így legfontosabb célkitűzése az emberi beszéd és a zenei hangok vezetéken való továbbítása volt.
Az 1876. február 14-én lajstromoztatott Improvement in Telegraphy szabadalmi leírásában bemutatott új szerkezet a természetes hangokat szénmikrofonnal elektromos jelekké alakította át, amelyeket a vétel helyén újra hanggá konvertálva hallgathattak. Elisha Gray ugyanezen a napon regisztráltatta találmányát, de ügyvédje tanácsa ellenére sem lajstromoztatta azt. Bell néhány órával később hivatalosan kérte a szabadalom bejegyzését, így a pereskedés ellenére a telefon az ő nevéhez fűződik.
Heinrich Rudolf Hertz 1887-ben elektromágneses hullámokat állított elő, tanulmányozta az elektromosság ritkított gázokban való kisülését és felfedezte a fényelektromos hatást.
Alapvető tézisei máig meghatározzák az elektrofon hangszerek fejlődésének irányát. A genfi székhelyű International Electrotechnical Commission 1930-ban róla nevezte el a frekvencia mértékegységét.
(Mandel Róbert a Kossuth Kiadónál megjelent kötetéről ide kattitva olvashat bővebben.)
