Különleges hangeffektek, összetett kommunikációs rendszer, díszletelembe rejtett hangszórók. Az Opera háttérszakmáit bemutató sorozatunkban ez alkalommal a hangmesterek birodalmába látogattunk el.
Megbújik az Andrássy úti dalszínház nézőterének leghátsó traktusa mögött egy apró helyiség, amit ugyancsak páholynak neveznek, ám itt nem a jól megszokott, díszes, vörös bársonyborítású, aranyozott belső tér fogadja a belépőket, hanem robusztus keverőpult, erősítők és egyéb, bonyolult hangtechnikai berendezések. Ez az úgynevezett hangpáholy, ahonnan az előadások hangosítással, vetítéssel kapcsolatos feladatait látják el a szakemberek.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
A háromfős csapat vezetője Hüttl Gábor főhangosító, aki 1978-ban került a Magyar Állami Operaházhoz. Tudását régi mesterektől szerezte, és bár az idők során sokat fejlődött a technika, a munka lényege a mai napig változatlan – ezeket az ismereteket igyekszik maga is átadni két kollégájának, Erdős Péternek és Németh Istvánnak. „Nagyon nehéz volt bekerülni, az utcáról nem is lehetett, csakis ajánlással vettek fel munkatársakat – emlékszik vissza a kezdetekre a vezető hangosító. – Nincs idő hosszas magyarázatokra, ezért olyan munkaerőre van szükség, aki pontosan tudja követni, mi történik a színpadon, és akár egy összenézésből érti, mit kell tennie. Nem lehet hibázni, nincs lehetőség ismétlésre” – sorolja a jó hangtechnikus legfontosabb ismérveit Hüttl, aki azt is elismeri, hogy ez időnként stresszesé teszi ezt a hivatást.
Volt olyan kolléga, aki műszakilag nagyon képzett volt, de képtelennek bizonyult elviselni azt a lelki terhelést, ami napi szinten jelentkezik.
A pultban lenni ugyanis komoly felelősség.” Az új, rátermett szakemberek megtalálása összetett feladat, ezért is kell megbecsülni, amikor feláll egy ütőképes csapat. Erdős Péter 2004-ben került az Operához műszerész végzettséggel, és némi amatőr zenészként szerzett gyakorlattal a tarsolyában. „A hangszerem a basszusgitár, ami elég távol esik az operák zenei világától, ám mostanra megszerettem ezt a műfajt is – meséli Erdős, aki a hangosítói feladatok közül a mikrofonozást szereti a legjobban. – Nagyszerű érzés, amikor a megfelelő elhelyezés után összeáll egy ideális hangkép.” 2013-ban csatlakozott a csapathoz Németh István, aki a rendezvények világából érkezett, sok éves hangosítási és világítási tapasztalattal. Szeret a hangpáholyból irányítani, de a színpadon is szívesen tevékenykedik, ha ott van rá szükség. A Házban eltöltött évek zenei ízlését is alakították.
Mára tudom, hogy a modern művek kevésbé állnak közel hozzám, leginkább a régi, klasszikus operákat szeretem”– fogalmaz.
Az Opera hangtechnikai feladati más jellegűek, mint a prózai vagy a többi zenés színházban szokásos, hiszen míg például a Budapesti Operettszínházban a színészek hangját mikroport segítségével erősítik fel, addig a magánénekesek hangosítás nélkül, saját énektechnikájukat és a terem akusztikáját kihasználva szólalnak meg a színpadon. Csupán a kórus kap némi mikrofonos támogatást, amennyiben túlságosan hátul foglalnak helyet, és a díszlet miatt nehezen jutna előre a hangjuk, illetve ha külső helyszínen énekelnek.
Az élő voce azonban mindig jelen van az előadások során.
A hangpáholyból irányítják a különböző hangbejátszásokat, például a robbanás- vagy dörgéseffekteket. Korábban a rendezők hozták a maguk anyagait, mára azonban a hangtechnikusokra bízzák ezek kiválasztását. „Ilyenkor régi, archív szalagok között keresünk felvételeket, időnként pedig a Magyar Rádióhoz fordulunk, mert nekik hatalmas effekttáruk van” – teszi hozzá Hüttl Gábor. Olyan is előfordult, hogy a hangosítók hoztak létre bizonyos hanghatásokat, amelyeket az előadás számára rögzítettek. Händel operája, a Xerxész számára például a mosdóban vettek fel csobogáshangot a hajó elsüllyedésének jelenetéhez, de kellett már keresniük nyikorgó ajtót és rögzítettek csapódásokat is, ha arra volt szükség.
A hatásos hangeffektek megtalálása mellett legalább annyira fontos, hogy a megfelelő időben játsszák le azokat. A hangosítók minden színpadi próbánál jelen vannak, hiszen biztosítják a szükséges technikai feltételeket, továbbá maguk is követik a rendezés menetét. Mire az előadás élesbe fordul, már fejből tudják, mikor kell az indítógombhoz nyúlniuk, ám segítségükre van a hangpáholyban elhelyezett karmestermonitor, és az ügyelő is, aki a partitúrában szereplő hangadás előtt jelez nekik. Abban az esetben, ha egy produkció még pontosabb kotta- és partitúraismeretet igényel, egy korrepetitor is közreműködik.
A kármeliták című zenedrámánál például annyira kényes, nagy pontosságot igénylő bejátszások voltak, hogy a zongorakísérő itt ült velünk a pultban, és ő indította el a lejátszásokat a megfelelő pillanatban” – emlékszik vissza Erdős Péter.
A próbák során a hangosítók a különféle műhelyekkel is összedolgoznak, főként olyankor, amikor a színpadon hangszórót kell elhelyezni, és ehhez díszlettervezői ötletre van szükség. Az árnyék nélküli asszony című Richard Strauss-operában például egy domborművel díszített oszlop belsejében rejtették el az eszközöket.
És ha már műszaki berendezéseket emlegettünk, nem tekinthetünk el a technika ördögétől sem, hiszen ami elromolhat, az sajnos néha el is romlik – erre pedig a legrövidebb időn belül reagálnia kell a szakembereknek. „Bármi gond van, azonnal meg kell tudjuk oldani, különben leáll az előadás – mondja Hüttl, aki kollégáival nemcsak a hangtechnikáért, de az épületben működő videórendszerért is felel –,
az eszközök karbantartása és javítása a legfontosabb feladatok közé tartozik.
Az énekesek a színpadon tévékészülékek segítségével tudják követni a karmestert, enélkül szétesne a darab. „Volt már rá példa, nem is egyszer, hogy a szünetben kellett megjavítani egy tévét – idézi fel Erdős Péter, aki már több alkalommal mentette meg a helyzetet. – A Pomádé király új ruhája című gyerekoperánál történt, hogy meghibásodott a frontkeverő. Negyedóra állt rendelkezésemre, hogy egy kisebb tartalékkeverőt beállítsak, hogy késedelemmentesen tudjuk folytatni az előadást.”
Szerencsére a megfeszített munka mellett arra is lehetőség nyílik, hogy a hangosítók időnként hátradőljenek,
és átadják magukat a zene élvezetének. Hüttl Gábor egyes operadarabokat már több száz alkalommal hallott, ám képtelen megunni. „Mágnesként vonzanak ezek a produkciók. Ez a legnagyobb erő, ami az Operához köt minket.”
