Március 14-ig lehet pályázni önálló, új művekkel az I. Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyre, a megmérettetés összdíjazása 6 ezer euró.
Nevezni önálló, új, eddig nem előadott zeneművel lehet, amely Beethoven An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusának egy tetszőleges témára írt variációja vagy parafrázisa.
A 7-12 perc hosszú pályamű apparátusa kötelezően zongora, valamint hegedű, brácsa és cselló, a vonós hangszerek közül legalább egy kötelező, de akár mindhárom szerepelhet. A hangszerek csak akusztikusan szerepelhetnek, elektronika nem használható.
A jeligés műveket elektronikusan kell elküldeni a [email protected] címre a pályázó szermélyes adataival együtt 2018. március 14-én 12 óráig.
A megmérettetés összdíjazása 6 ezer euró, az első helyezett háromezer, a második kétezer, a harmadik ezer euró díjazásban részesül.
A pályázat részletei ide kattintva olvashatók.
A zsűri elnöke Maros Miklós zeneszerző, tagja Balog József zongoraművész Fekete Gyula zeneszerző, egyetemi tanár, Oláh Kálmán jazz-zongorista, zeneszerző, egyetemi tanár, Tihanyi László zeneszerző, karmester, egyetemi tanár és Mácsai János zenetörténész.
A zsűri a döntését legkésőbb 2018. március 26-ig hozza nyilvánosságra.
A díjazott művek – az eredeti dalciklussal együtt – a 19. Beethoven Budán Fesztivál május 2-i koncertjén hangzanak majd el. A Beethoven Budán Fesztivál május 1-7. között várja az érdeklődőket hangversenyekkel és házi muzsikálásokkal.