A Savaria Barokk Zenekar és a Magyar Händel Társaság közös sorozatában február 23-án a német zeneszerző Susanna című oratóriuma csendül fel magyarországi bemutatóként a Vigadó nagytermében. A címszerepben Baráth Emőkét hallhatjuk, akivel énektechnikáról, Händelről és a lemezfelvételekről beszélgettünk.
– Repertoárod elsősorban a barokk művekre terjed ki. Mennyire kell másképp énekelni a régizenét?
– Az, hogy a barokk zenében másként használjuk a hangunkat, nem feltétlenül jelenti, hogy az énektechnikának és a hangképzésnek is eltérőnek kell lennie. Én ugyanúgy éneklek barokk műveket, mint Mozartot, vagy éppen a későbbi korok repertoárját. A hangsúly a stíluseszközök váltakozásán van.
– Milyen mértékben lehet régizenés színpadon azonosulni a karakterekkel, a kifejezőeszközeikkel?
– Ha antik, vagy esetleg bibliai történetről van szó, akkor is hús-vér emberekről beszélünk, akiknek ugyanúgy megvannak az érzéseik és a problémáik. Lehet, hogy a történet szerint számunkra irreális mozzanatokat kell megjeleníteni, de minden egyes karakterben jelen van az emberi.
– Mit tartasz szem előtt, amikor elvállalsz egy felkérést?
– Éppen a szereplő személyiségét veszem alapul, mert így tudom eldönteni, hogy illik-e hozzám és persze a hangomhoz. Ha egy kicsit is úgy érzem, hogy nem tudnám elénekelni úgy, ahogy a legtökéletesebbnek gondolom, akkor nem vágok bele. Szintén elsődleges, hogy milyen partnerekkel lépek színpadra, hiszen a jó hangulat elengedhetetlen a sikerhez.
– Hogyan találkoztál Händel Susanna című alkotásával? Mi az, amit kihívásként vagy fejlődési lehetőségként látsz benne?
– Nagyon kedvelem a mély fekvésű szoprán szerepeket és Händel oratóriumának főszereplője pont ilyen, ezért nagyon örültem, amikor Németh Pál, a Savaria Barokk Zenekar karmestere felkeresett. Rögtön igent mondtam, mert Händelnek eddig főként az operáival találkoztam, ez pedig most egy ritkán kínálkozó alkalom.
– Mit kell tudnunk Susannáról?
– A bibliai történet szerint Susanna egy nagyon gyönyörű, de ugyanakkor erkölcsös és erényes nő, aki hűséges a házastársához. Egy alkalommal olyan helyzetbe kerül, amire nem találja meg a megoldást. Nincs senki, aki kiállna mellette, és megvédené a becsületét. Tiszta lelkiismerettel fogadja el halálbüntetést. Istenfélő, magabiztos személyiség. Hitének töretlensége, és kitartása számomra rendkívül inspiráló.
– Milyen a kapcsolatod a Savaria Barokk Zenekarral?
– Németh Pállal még Zeneakadémia alatt ismerkedtem meg, már akkor egy Vivaldi-opera egyik szerepére kért fel. Azóta is kapcsolatban vagyunk, de legnagyobb sajnálatomra nem tudok minden alkalommal igent mondani, ezért is lesz különleges a mostani együttműködés.
– Mi az, amiben úgy érzed, fejlődnöd kell? Teljes egészében megtaláltad a saját utad a barokk művek és Mozart világában, vagy igyekszel kitekinteni ebből?
– Való igaz, hogy a repertoárom nagy részét a barokk és a bécsi klasszika teszi ki, és nyugodtan mondhatom, hogy a két korszak remekműveinek száma a végtelenhez közelít, ugyanakkor szeretnék magamnak új utakat felfedezni. A hangom is változik, ezzel párhuzamosan bővítem a repertoárom. A dalok nagyon fontos szerepet játszanak az életemben, a német és francia dalirodalom pedig szintén kiapadhatatlan. Legutóbb Messiaent énekeltem Japánban, ami nagyszerű élmény volt.
– Mennyire látsz előre? Hol találkozhatunk veled a közeljövőben?
– Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a következő három évem már szinte teljesen körvonalazódott. A Händel-premier után március 10-én Monteverdi Orfeojában lépek fel, majd következhet Telemann Brockes-passiója szintén a Müpában. A nyári hónapokban biztosan részt veszek majd a váci Régi Zenei Napokon.
– Várnak rád újabb lemezfelvételek?
– Éppen most fejeztem be Händel Almira című alkotásának – ami az első operája – a felvételét, a címszerepet énekeltem. Később, áprilisban kerül lemezre Vivaldi Giustinója az Accademia Bizantinával, júniusban pedig Rejcha Requiemje következik, és már egy szólóalbum terve is a fejemben van.
– Van olyan előadás vagy lemezfelvétel, amit soha nem fogsz elfelejteni?
– Nagyon szeretem Riccardo Minasi olasz hegedűst, aki egy elképesztő muzsikus. 2015-ben vettük fel Händel Partenope című operáját az Il Pomo d’Oro együttessel. Elcsúsztunk a beosztással, szorított a határidő, így kénytelenek voltunk a recitativo jeleneteket éjjel felvenni. Hajnali két órakor megjelent a csellista, a csembalista és Riccardo, aki egyébként felelt a zenei megvalósításért. A testvére, Ludovico Minasi ekkor már több mint 12 órája játszott a hangszerén, és egyszerűen nem bírta tovább. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, Riccardo gondolkodás nélkül odaült, és maga játszotta fel a cselló összes jelenetét.
