A napokban hirdették ki, hogy a brüsszeli Monnaie operaházat jelölték az International Opera Awards 2018 „Oktatás és nyitás a közönség felé” kategóriájában. Nem is időzíthettük jobban beszámolónkat a Monnaie Szimfonikus Zenekarának családi koncertjéről, melyet a múlt vasárnap néztünk meg a BOZAR-ban.
A Monnaie Szimfonikus Zenekara több más, családokat megszólító programja mellett évente egy alkalommal ad nagyzenekari koncertet gyerekeknek. Műsorukon idén Rimszkij-Korszakov Seherezádé-szvitje szerepelt, melyet a Monnaie népszerű zeneigazgatója, az intenzív egyben kifinomult előadásmódjáról ismert francia karmester, Alain Altinoglu vezényelt.
A koncert felvételébe itt tekinthetnek bele:
A zene mindenki számára érthető nemzetközi nyelv, ezért természetes lett volna, hogy matiné koncertekre a gyerekeinkkel itt Brüsszelben is járunk. De Magyarországon olyan széles körű és színvonalas ezen a téren a kínálat, olyan zenész egyéniségekkel, hogy kakaó-, csoki-, bonbon- stb. matinékoncertekre inkább otthon jártunk.
Idén azonban nem hagyhattuk ki a Monnaie zenekarának Seherezádéját. Zeneirodalmi alapmű, amit Belgium egyik vezető együttesének tolmácsolásában meghallgatni életre szóló élményt jelenthet minden korosztály számára. Másrészt kíváncsiak voltunk az – egyre impresszívebb karrierutat járó – zeneigazgató, Alain Altinoglu színpadi megjelenésére is. Aki amellett, hogy a Párizsi Conservatoire-ban is tanít és a hivatását népszerűsítő gyerekkönyvet is jegyez, minden nyilatkozatában hangsúlyozza, mennyire a szívén viseli a Monnaie pedagógiai projektjeit.
Örömmel állapítottuk meg, hogy a koncert az említett elvárásaink ellenére sem okozott csalódást. A zenekart irányító Alain Altinoglu szárnyalt, a zenekar ereje teljét mutatta, a gyerekek lelkesen működtek közre.
A koncert helyszínét jelentő BOZAR aznap korán megnyitotta kapuit, hogy az érkezők időben elfogyaszthassák az előcsarnokban rájuk váró kakaót, kávét és csokis péksüteményeket (pain au chocolat). Hömpölygő tömeg érkezett, kicsik és nagyok csordulásig töltötték meg a BOZAR Henry Le Boeuf-termét, itt-ott magyar szót is lehetett hallani.
A darabot nem egyvégtében, hanem tételenként mutatták be. Altinoglu a zenészek közreműködésével mind a négy tétel előtt bevezetőt mondott (franciául, amit Filip Jordens belga színész tolmácsolásában a flamand közönség is anyanyelvén hallhatott).
Az első tétel előtt Az ezeregyéjszaka kerettörténetét és a darab fő motívumait ismerte meg a közönség. Seherezádé hegedűszólóját a zenekar koncertmestere, Saténik Khourdoian játszotta nagyon érzékletesen. A második tételt a hangszercsaládok, a harmadikat a komponálás főbb elemeinek a bemutatása vezette be. A zárótétel előtt az akkorra már beavatott közönség interaktív játékkal tapasztalta meg, mire szolgál egy zenekar élén a karmester.
A hangverseny után Alain Altinoglu gyerekeknek szóló „Maestro, Magán a sor, hogy játsszon!” című – francia és flamand nyelvű – könyvét dedikálta. Minden várakozóval váltott néhány szót, mikor mi kerültünk sorra utalt rá, mennyire várja ezt követő két Bartók-Liszt koncertjüket, melyeket február 11-én és 17-én tűz műsorára „Utazás a Kékszakállúhoz” minifesztivál címen a BOZAR. A két koncert részét képezi a Bartók-Liszt-Kodály-koncertsorozatnak, mely a Monnaie júniusi, évadzáró Bartók: A kékszakállú herceg vára – A csodálatos mandarin operabemutatóját készíti elő.
A Monnaie Bartók-Liszt-Kodály-koncertsorozata a júniusi Bartók-operabemutatóhoz kapcsolódóan:
„Utazás a Kékszakállúhoz” minifesztivál Bartók-Liszt-koncertjei: február 11. és 17, helyszín a BOZAR
Kodály: Háry János-szvit és Bartók-koncert: május 22, helyszín a BOZAR
Concertini kamarazenei sorozat Bartók- és Liszt-koncertjei: február 23., március 2., május 4., június 1., 8., 15., helyszín La Monnaie / Grand Foyer
Bartók: A kékszakállú herceg vára – A csodálatos mandarin: június 8-24., több alkalommal, helyszín: La Monnaie