Mi a titka a Stradivari hegedűknek, mit taníthat nekünk a több száz éves hagyomány, mitől szép egy csiga és milyenek az olaszok? Holló Bencével, az elismert hegedűkészítő mesterrel beszélgettünk.
Holló Bence a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Hangszerészképző Iskoláját kitűnő eredménnyel, a Magyar Hangszerész Szövetség díszoklevelével végezte el. 1994-től a Sáránszky Pál műhelyében hegedűkészítő segéd, 1995–1996 között a cremonai IPIALL „Antonio Stradivari” Nemzetközi Hegedűkészítő Iskola diplomáját szerezte meg M. Giorgio Scolari osztályában. 1996–97-ben cremonai hegedűkészítő műhelyekben dolgozik (Fabio Volta, Stefano Conia), majd 1997-től Budapesten, saját műhelyében dolgozik. 2000-ben Sáránszky-díjat kapott, egyben felkérést az 1880-ban alapított Liszt Ferenc téri hegedűkészítő műhely vezetésére. 2001–2004 között a Magyar Hangszerész Szövetség Hegedűkészítő Szakosztályának elnöke. 2005-ben mestervizsgázott. 2006-ban a Fonóban megrendezett hangzási versenyen 1 helyezett lett jazz, népzenei és klasszikus kategóriában. 2015-ben megrendezett „Magyar-olasz hegedűkészítők versenyének” 1. helyezettje.
– Mit gondol a „Stradivari-titokról”, amit látszólag évről évre megfejtenek?
– Stradivari titka egy romantikus legenda, ami feltételezi, hogy van valami, amitől egy hegedű kiemelkedően jó lesz. A kutatások és mérések erre vonatkozólag azt igazolják, hogy az elejétől a végéig, tehát a faanyag kiválasztásától a hangszer lakkozásáig minden munkafázisnak befolyásoló hatása van a hangra. Ezek összegződése miatt lehetetlen egy dolgot megnevezni, amitől jó lesz egy hangszer. Ilyen értelemben tehát nincs titok, vagy ha úgy tetszik a titok az, hogy az elejétől a végéig jól kell csinálni egy hegedűt valahogy úgy, ahogyan Stradivari tette.
Van azonban egy technikai részlet, egy fakezelési eljárás, amelyet a régi cremonai mesterek alkalmaztak, és amelyet ma sem ismerünk, mert vélhetőleg az adott korban is céhes titokként kezelték, az idők során pedig elveszett. Erre vonatkozólag újabb és újabb tudományos megfejtésekről ad hírt a média, amelyekből idáig egyet sem alkalmazott a szakma.
A legjobb eredmények ma is az empirikus módon kísérletező hegedűkészítőktől származnak, mint régen.
Hasonlót tudunk, de egyik sem olyan, mint a híres „cremonai alap”, ami jóval természetesebb és egyszerűbb lehetett, mint a mai túl bonyolult, túl modern megoldások. Remélem, egyszer kiderül, mi volt az.
– A mester-tanítvány viszony a cremonai hegedűkészítés alapvető eleme – miért fontos ez?
– Idős mesterem, Sáránszky Pál azt mondogatta „Úgy, hogy az jó legyen!”. A szemléltetés talán a legősibb és leghitelesebb módja a tanításnak, a kézműves szakmákban elengedhetetlen. Verbálisan nem átadható az a tudás, amire az ember a hegedűkészítés gyakorlása során szert tesz, és amire szükség van egy jó hangszer elkészítéséhez. Ugyanúgy van ez, mint a hegedüléssel vagy a hangszeres tanulással általában is. Csinálni kell! Sokat gyakorolni! A gyakorlat és a tapasztalat mindennél fontosabb.
– Mennyi idő kell, hogy az ember elsajátítsa ezt a szakmát?
– 10 év vagy 100 hegedű, röviden így mondanám. Hasonlóan a hegedüléshez, nálunk is nagyon hosszú a tanulási folyamat, rengeteg gyakorlás szükséges a szakma elsajátításához. Stradivari a legjobb munkáit 55-80 éves kora között készítette, ez azt hiszem, önmagáért beszél. Egy kollégám mondta, hogy ez a szakma az első harminc évben veszteséges, amit persze viccnek szánt, de elgondolkodtam, hogy igaz is lehet, mint ahogyan például Sáránszky Pál esetében is az volt.
Mindenképpen igaz, hogy a hegedűkészítés olyan mesterség, amiben egy életen át fejlődhet az ember.
– Mi indokolja a Stradivariusok elképesztően magas árát?
– Stradivari amellett, hogy nagyon magas színvonalon dolgozott, nagyszerű szervező volt, hiszen olyan mennyiségű hangszert készített, amihez segédekre volt szüksége, akiket irányítani kellet. Értett az önmenedzseléshez is. Előkelőségek, a Medicik, a francia király voltak a vevői, és ez természetesen az árat is megemelte. A Stradivari hangszereit majd 100 évvel a halála után kezdték újra felfedezni, innentől legenda lett, a legnagyobb hegedűművészek játszottak Stradivarikon, ami megint csak emelte a hangszerek értékét. Innentől töretlenül emelkedtek az árak olyan magasságokba, hogy azt ma már kizárólag magán befektetők, vagy bankok tudják megvásárolni. A történeti érték tehát jelentős ezeknél a hangszereknél, de Stradivari zsenialitása sem vitatható. Azt hiszem, Antonio azért csodálkozna, ha feltámadna, hogy egy hangszere árából egy egész háztömböt lehet vásárolni.
– Mi az, amit a 21. században taníthat nekünk a cremonai iskola?
– A hegedűkészítés olyan szakma, amelyben az akusztikai, statikai tervezés és a design kompromisszumok nélküli, legmagasabb színvonalú alkalmazása egyszerre van jelen. A cremonai tradíciókhoz sem hozzátenni nem tudunk, sem elvenni belőle. Megérteni és reprodukálni is kihívás a legapróbb részletekben is jelen lévő átgondoltságot és tudatosságot, nem beszélve a kivitelezés művészi színvonaláról. Ez is indokolhatja az UNESCO döntését, hogy szellemi örökségek listájára vette.
Amit ez a tradíció tanít, az forma és funkció szerves kapcsolódása. A hegedű egy szoborszerűen szép tárgy, amelynek nincs olyan eleme, amely funkcionálisan ne lenne fontos. Ilyen a nyak végén a csiga, ami a kulcsok elhelyezkedését, a húrok hangolhatóságát biztosító kulcsszekrény vonalát fejezi be egyszerű és tökéletes módon az ívelést csigavonalban lezárva. Ilyen a tető és hát lemezen futó berakás is, amely abroncsként védi a fát a repedések keletkezésétől.
A hegedűkészítés egy kor lenyomata, amelyben az ember a természettel még közvetlen kapcsolatban áll, ismeri a természet anyagait és alakítja úgy, ahogy mi azt már magunktól nem tudjuk.
– Két évet töltött Cremonában, milyen volt a hegedű szülővárosában, olasz közegben tanulni?
– Meghatározó élmény volt számomra, és szerencsém is volt, mert Cremonát pont egy nagyon jó időszakában fogtam ki tele fiatal, ambiciózus hegedűkészítővel. Nagy mesterek mellett dolgozhattam, élőben is volt alkalmam megismerni a nemrég elhunyt Morassi mestert, aki a 20. század legendás hegedűkészítője volt.
Lett volna rá lehetőségem, de nem maradtam végül kint, bár számomra is meglepő volt, mennyire otthonosan éreztem magam. Stílus, a forma, az ízlés, ez jut eszembe az olaszokról, és hogy igaz, amit mondanak róluk: tudják, hogyan kell élni.
A PONT Fesztivál olyan magyar és nemzetközi kulturális kincseket mutat be, amelyek szerepelnek az UNESCO szellemi örökség listáján. A cremonai hegedűkészítés idén kiemelt figyelmet élvez: az érdeklődők Holló Bence előadásán és a Magyar Hangszerész Szövetség interaktív programján keresztül ismerhetik meg a több száz éves mesterséget.
A PONT Fesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja, tudjon meg többet tematikus blogunkban!
