Báránycombot rágcsáló emberek az előtérben, szelíd dombok a háttérben. A megterített asztal körül botra támaszkodva és kézzel esznek akár egy kötetlen baráti kiránduláson. Az elsőre meglepő jelenet nem más, mint az első széderlakoma.
A keresztény világ számára a leghíresebb szédert vagy más néven pászkavacsorát minden bizonnyal Jézus tartotta 2000 évvel ezelőtt a tanítványainak Jeruzsálemben. Az eseményt később Utolsó vacsora néven számtalan formában feldolgozták. Azért nevezik utolsó vacsorának, mert ez volt a názáreti tanító utolsó estebédje, mielőtt elfogták és keresztre feszítették volna.
Az európai reneszánsz időszakában a jelenet többnyire kolostorok étkezőit díszítette. Az egyik legnépszerűbb példa, Leonardo da Vinci műve Milánóban, a Santa Maria delle Grazie-templomban látható. Tanítványa, Bernardino Luini freskója pár metrómegállónyira található a Brera-képtárban, és nyoma sincs rajta az apostoloknak. Az alkotás a zsidók első pészahi széderjét, az egyiptomi kivonulás előtti utolsó vacsoráját ábrázolja. A kép címe Vacsora a szabadban is lehetne, jóllehet nem volt olyan botránykeltő, mint Manet 350 évvel későbbi képe. Luini hűen követi a bibliai leírást és az izraelitákat útra készen, bottal a kezükben ábrázolja:
…Derekatok fölövezve, saruitok lábatokon és vándorbototok kezetekben és egyétek azt sietve… (Exodus, XII, 11).
A kivonuló nép a kép jobb oldalán tűnik fel a háttérben. Az antikizáló ruhák a bibliai történet idejét hívatottak felidézni. A két szakállas férfin látható fejfedő emlékeztet a középkori Judenhutra. A zöldellő lankák viszont észak-itáliai, korabeli tájat elevenítik meg.
A freskó annak a ciklusnak része, amelyet a milánói nemes, Gerolamo Rabia rendelt meg Pelucca nevű Monza melletti villájába. Az épület a XIX. század elején Napóleon fogadott fiának, Eugène Rose de Beauharnais birtokába került, később pedig államosították.
1821 és 1822 között az épület freskóinak nagy részét Stefano Barezzi vezetésével letépték és a milánói múzeumba szállították. Mivel a ma idősek otthonaként működő villa freskói hiányosak és szétszóródtak, így az eredeti ikonográfiai program rekonstruálása csak részben lehetséges.
A Sala Grande falait a bibliai Kivonulás és római mitológiához kötődő Vulkán műhelye jelenetei díszítették. Kérdés, hogy mi lehetett a szerepe a szakrális témának a profán térben. A mesternek tulajdonított egyéb műveket a budapesti Szépművészeti Múzeumban is őriznek. Míg a XV–XVII. századi itáliai festészetben ritkán találkozni ezzel az ikonográfiával, a korabeli német és flamand festészetben jobban elterjedt. Dierick Bouts műve (1464–1468) a leuveni Szent Péter templom Utolsó vacsora szárnyasoltárának a része, és az evangéliumi utolsó vacsora előképeként értelmezhető. Hasonló eljárást figyelhető meg a milánói dóm homlokzatán található Eszter-dombormű esetében is.
Huybrecht Beuckelaer festménye (1563) a téma egyik legkorábbi önálló ábrázolása, amelynek további érdekessége, hogy a bibliai szöveghelyet a lakomázók mögötti oszlop lábazatán jelöli meg.
A részleteket aprólékosan kidolgozó Bouts és Beuckelaer nem csak az egyben sült bárányt és a maceszt (pászkát) festi meg, mint Luini, hanem a márort, a keserűfüvet is:
És egyétek a húst azon az estén tűzön sütve; kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék. Ne egyetek belőle nyersen vagy vízben főzve, hanem tűzön sütve egészben fejével, lábszáraival és belső részeivel (Exodus, XII, 8-9).
A széderlakoma visszatérő eleme a korabeli illusztrált pészáhi Haggadáknak is.[i] Többnyire a bibliai eseményt idéző vacsorával találkozunk asztal körül ülő emberekkel, de van példa az első széder este megelevenítésére is, így az Izrael Múzeumban őrzött velencei könyvben. Nincs új a nap alatt, a takeway és gyorsételt már az ókorban feltalálták. A macesz gyors, egyszerű és könnyű étel, hungarocell ízét kitűnően tompítja, ha kakaóba mártogatják.
!חג פסח שמח
[i] A Haggáda az egyiptomi kivonulás történetét elbeszélő szertartáskönyv, amely tartalmazza a Pészah ünnepén tartott széder este rendjét.
