Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Ráckevei Anna: „Egy jó vers mindenkit megszólít”

Ráckevei Anna: „Egy jó vers mindenkit megszólít”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Bor vitéz és a Szőke Panni című költeményeket Ráckevei Anna tolmácsolásában ismerhetik meg azok, akik a Hallgatni Aranyt! oldalra kattintanak. A színművésznővel beszélgettünk a versekhez való viszonyáról, a versmondás nehézségéről és szépségéről, arról, hogyan változott a benne élő Arany-kép, és az is előkerült, miért tartja fontosnak a debreceni Csokonai Színház igazgatójaként, hogy kortárs versekből összeállított előadás kerüljön repertoárra.

Hallgassa meg Arany János verseit Ráckevei Anna tolmácsolásában!

– Mennyi verset olvas a hétköznapokban?

– Változó: van, amikor valami miatt keresgélek, és akkor sokat lapozgatok versesköteteket, és van, amikor ez a műfaj egy kicsit háttérbe szorul. Volt egy időszak – ami azt hiszem, mindenki életében eljön – a kamaszkor környékén, amikor napi olvasmányaim a versek voltak, esténként azokat olvastam, és gyűjtöttem a versesköteteket.

– Akkoriban ki volt a kedvenc költője?

– Természetesen a nagy klasszikusok, Petőfi, Arany, József Attila, Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád… Egy időben Ladányi Mihály, mert volt egy szerelmem, aki imádta a verseit, majd Nagy László, és jöttek sorban a felfedezésre váló világok.

Amikor egy-egy kötetet befejeztem, azt éreztem, egy életút vagy filozófia tárult elém.

– Az Arany-kép hogyan változott Önben az évek során?

– Az első Arany-élményemet meseszerűnek mondanám: megvolt otthon az a nevezetes, Zichy-féle balladakötet. Az illusztrációkat lenyűgözőnek találtam, a gyermeki fantáziát nagyon beindították. Szintén megvolt a díszkötéses Toldi-trilógia, de az már talán a későbbi olvasmányaim közé tartozott. Az iskolában tanult versek után pedig szép lassan az ember az évek alatt eljut az Őszikékig. A színművészeti főiskolán Shakespeare kapcsán egy másik, a fordító zseniális ritmusával és színészbarát szófordulataival gyönyörködtető Arany-világ tárult elém.

– Ha a fordító Arany színészbarát, mennyire előadó-barát a balladaíró Arany?

– Egyáltalán nem könnyű a balladákat mondani, mert olyan hatalmas váltásokkal, kihagyásokkal, sűrítésekkel él, ami igazán megizzasztja az embert, egyben izgalmassá is teszi a feladatot.

Az előadónak magának is nyomozni kell, hogy összerakja a történetet a mozaikokból, a rejtélyes félmondatokból.

Egyik ballada sem kristálytiszta: van, hogy ki kell találni, ki beszél, hogyan kell megszólalni. Ott az Ágnes asszony jól ismert, ismétlődő sora, az „Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.” – nem mindegy, milyen hangsúllyal, milyen indulattal mondjuk, nem mindegy, melyik szereplőből vagy esetleg a narrátorból fogalmazzuk meg, ami rendkívüli kihívássá teszi a színész számára a verset.

– Verskedvelőként és színészként miben látja a Hallgatni Aranyt! jelentőségét?

– Ha életre kel egy vers, ha élőszóban vagy felvételről halljuk, ha nem csak olvasva találkozunk vele, valami plusz értelmezést, új árnyalatokat kap. Ettől, az előadó személyiségétől válik különlegessé, és attól is, ahogyan

egy-egy előadásban az adott kor aktualitása sűrűsödik, mert ezáltal a vers nem a könyvlapokon porosodik, felejtődik, hanem tovább él a közös kulturális tudatban.

– A debreceni Csokonai Színházban kortárs versekből készül egy előadás, a Szívlapát. Igazgatóként az Ön számára miért errefelé bővítette a repertoárt, miért állt az ügy mellé?

– Fontosnak tartom azt is, hogy ne csak az elődeink gondolataihoz, formáihoz nyúljunk vissza, hanem

a kortárs költőket is szólaltassuk meg. Ők azok, akik a mai kor indulatait, érzéseit tudják megfogalmazni.

Ez nem korosztályos előadás, nem csak fiatalokat, vagy csak idősebbeket várunk rá, mert egy jó vers mindenkit megszólít.

Arany János: Szőke Panni

Szőke Panni henyélve ül,
Mégis cifra, majd elrepül;
Apja földje és tinója
Mind fölment már viganóra.

De az apja mégse’ bánja,
Mert kisasszony a leánya,
Ő maga is boldog jobbágy,
Elengedik a robotját.

Sem szántani, sem aratni,
Csak a vékát kell tartani:
Az uraság színig adja,
A kasznár meg el se csapja.

Szőke Panni felmegy Pestre,
Még ott is az emeletre,
És az apja – dehogy bánja!
Nevelőben a leánya.

Nevelőben jó dolog van:
Sok kisasszony lakik ottan,
Szép úrfiak, szép huszárok
Járnak mulatni hozzájok.

Mi lelt téged szőke Panni?
Fiatal vagy még meghalni;
Képeden volt egy pár rózsa:
Hova lett ily hamar róla?

Mi lelt téged Panna lyányom?
Elfonnyadtál, szép virágom,
Jer, kiviszlek a mezőre,
Éledjen a lelked tőle.

Panni nem szól, görnyedve űl,
Olyan rongyos, majd elrepűl;
Vidd ki apja, vidd mezőre,
Szép, virágos temetőbe.

(1847)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X