Újragondolt barokk opera a Gramofon áprilisi toplistáján

A barokk kor legendás énekmesterének operája, a Germanicus Germániában és a Kézdy Luca nevével fémjelzett Santa Diver negyedik lemeze került a Gramofon áprilisi toplistájának második helyére.

Nicola Antonio Porpora zeneszerző nevének hallatán két tényt említhet meg a zenekedvelő. Kora neves énektanára volt, aki Bécsben három hónapra tanítványává fogadta Haydnt, de növendékei közt volt Farinelli és Caffarelli, a két castrato szupersztár is.

Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy Porpora módszere nem kímélte a tanítványokat.

Ebéd előtt négyórányi tanulást írt elő, nehéz darabok éneklését, a díszítés, a trillázás gyakorlását. Az órák délután is folytatódtak, hangszeres és elméleti tárgyakkal. Porpora zeneszerzőként az egyik legkedveltebb volt a maga korában, azonban az utolsó éveit szinte nyomorban töltötte – a világ újabb szerzők újabb operáira volt kíváncsi.

Manapság a barokk operák újra-felfedezése zajlik, Porpora művei ismét színpadra kerülnek, köztük a Germanicus Germániában című is. A háromfelvonásos opera seria bemutatójára 1732-ben, Rómában került sor, a librettó Nicola Coluzzi munkája volt. A bemutatón a női szerepeket kasztráltak énekelték, a pápai ediktum csak a férfi szereposztást engedélyezte a színpadokon. Bár néhány áriát már rögzítettek a műből, most készült el az opera első teljes felvétele. A háromlemezes kiadványon hölgyek tolmácsolják a két női karaktert, sőt, két férfiszerepet is. A pompázatos, rezesekben bővelkedő D-dúr sinfoniával induló darab minden pillanata élvezetes ilyen előadásban – remek, összeszokott énekeseket hallunk.

Max Emanuel Cencic énekli az alto castrato címszerepet, a tőle megszokott energiával,

vehemenciával, bár mintha a mélyebb tartomány helyenként kevésbé szépen szólna. Zenei megoldásai, kifejezőkészsége azonban láttató. Juan Sancho a lemez másik kiváló férfi énekese, a tenort Segeste szerepében halljuk. Julija Lezsnyeva technikai tökélye és stílusismerete ebben a szerepében (Ersinda) is bámulatos, hangja könnyed, kiegyenlített, bármit el tud énekelni, legyen az virtuóz vagy lassabb tempójú ária. Hasnaa Bennani (Cecina), Mary-Ellen Nesi (Arminio) és Dilyara Idrisova (Rosmonda) éneke is fantasztikus, a szerepek a legjobb énekeseket találták meg, szinte izzik a felvétel. Ehhez nagyban hozzájárul a Capella Cracoviensis játéka, Jan Tomasz Adamus irányításával. Az együttes hangzása nagyszerű, sokszor vérpezsdítő, egy felejthetetlen lemezt eredményez.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

A Deep Diving a Santa Diver trió negyedik lemeze, és a harmadik felállás mutatkozik be rajta. Ez alkalommal a Kézdy Luca hegedűs és Szesztay Dávid basszusgitáros párosa Szegő Dávid dobossal válik teljessé; ő a korábbi inkarnációkból Halmos András, majd Sárvári Kovács Zsolt helyére érkezett. A korábbi Santa-kiadások is ritkán tapasztalható összhangot mutattak a tagok között, de mintha a jelenlegi sugallaná leginkább a révbe érés érzetét. Persze lehet ez köszönhető annak is, hogy maga

Kézdy Luca érkezett el annyira önmagához, hogy az a teljes zenekari hangzáson átfénylik.

Mert nyilvánvalóan ő a motorja a hármasnak, még ha az egyenrangúság közöttük megkérdőjelezhetetlen is – amit jól illusztrál például, hogy a lemezborítón nincs feltüntetve szerzőnév a számok mellett. Még az sem, hogy mind az öt darab a Santa Diver trió kompozíciója/közös improvizációja lenne – legyen ez magától értetődő a hallgatónak. Az.

Luca fotója szolgál a lemezborító alapjául: szép, visszafogott dizájn. A hullámtarajok és a sima vízfelszínek ritmikus váltakozása a zenében egymást követő szilajul burjánzó és finoman bontakozó részekre rímel. A hegedűs egy ideje nemcsak a zenéjével, hanem a fotóival is felhívja magára a figyelmet. Rajtuk erdőrészletek, titkokat rejtő táj, csoda fények, csoda sötétek. Látszik, mennyire szeret „kint” lenni (ahogy meséli, gyerekkora óta rója a kilométereket a természetben futva, biciklivel, lóháton), de az is, hogy amikor kint van, egyszerre nagyon is bent. És ugyanez,

a kinti és benti univerzuma egybeszikráztatása ad súlyt a zenéjének is,

ami nem válik annyira személyessé, öncélúvá, hogy azt érezze a hallgató (mint néhány szabadzenei próbálkozás esetében), „ezt csinálni valószínűleg jobb, mint hallgatni”, és nem akar tetszeni sem mindenáron. Miközben kivehetőek a kortárs progresszív rock, az electronica vagy a modern creative szókapcsolattal illetett jazz ihlető elemei, ezek sokszorosan átszűrve buknak felszínre, „santásan”. Luca egy korábbi interjúban említi, mennyire nehéz elérni, hogy ne legyenek fölösleges hangok a zenéjében. Pedig nem igazán vannak, noha az is megmutatkozik, mennyire virtuóz, technikás játékos. A hegedű mellett a loopert és az effekteket is intelligensen használja. Modern, mai zene, mégis kortalan.