Hétéves kora óta lenyűgözik a számítógépek, diplomája van szemiotikából, és nem jön zavarba, ha valaki a kognitív pszichológiáról akar vele beszélgetni. Kisgyerekként John Travoltát utánozta a Szombat esti lázból. Báljelenetet készített az egyik Harry Potter-filmbe. A Radioheadnek koreografált klipjét már közel ötvenmillióan látták. Igen, még mindig ugyanarról az emberről beszélünk: a kortárs tánc technikás fenegyereke, Wayne McGregor tavaly ősszel bemutatott koreográfiájával érkezik a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
Mikor: április 17. és 18. 20:00
Hol: Trafó Kortárs Művészetek Háza
Mennyiért: 3000 Ft
Wayne McGregor a nemzetközi táncvilág azon jeles alkotói közé tartozik, akiknek meghatározó munkái a bemutatót követően kisvártatva eljutottak hozzánk. Már ötödik alkalommal lép fel a Trafóban saját társulata, a korábbi Random Dance Company, mai nevén Company Wayne McGregor. Egy önéletrajzi ihletésű munkával érkeznek, de senki ne gondoljon könnyes-mosolygós nosztalgiára: Autobiography című koreográfiájában McGregor szintézisét adja mindannak, amit a táncról és az emberről tud, gondol, érez. És arról, amit felfedezett, ezúttal saját genetikai állományán keresztül.
Kíváncsi és nyughatatlan: talán e két szóval írható le legrövidebben McGregor karaktere. 1970-ben született a Manchester melletti Stockportban, majd Leedsben és New Yorkban tanult táncot. Huszonkét évesen hozta létre azóta is folyamatosan működő társulatát. A kilencvenes évek második felére jegyzett koreográfus, és ami talán ennél is fontosabb: stílusa összetéveszthetetlen, mégis mindig meglepetést okoz. Nem is feltétlenül stílus, inkább ars poetica és sajátos viszony ez a színpadon kívüli valósághoz, hiszen az új technológiákhoz kezdetektől radikális bátorsággal nyúl McGregor.
A művészet és a tudomány nála nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező és erősítő kommunikációs formák.
Ahogy egy interjúban beszél erről: „Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek már volt otthon számítógépe, és nem éreztem soha, hogy a technikai eszközök valamiféle extrát vagy hozzáadott értéket jelentenének az életemben vagy a munkáimban. Az új technológiák az életem, így a koreográfiáim integráns részét képezik.” A műfajok, médiumok, eszközök közötti határokat nem ismerő McGregor nevéhez izgalmas interdiszciplináris projektek sora fűződik. Sci-fibe illő például egy néhány évvel ezelőtti vállalása, amikor
a San Diegó-i Egyetem kutatócsoportjával közösen laboratóriumi körülmények között koreografált.
A munka közben a kognitív kutatók a kreatív folyamat minden állomását archiválták: képpel, hanggal, szöveggel, számításokkal írták le és elemezték, hogyan születik meg egy ötlet, és a próbák során hogyan formálódik, változik, akár illan el a végső változatból.
Az eddigiekben a folyamatosan fejlődő technika által meghatározott világunkat szenvedélyesen megérteni akaró, ízig-vérig kortárs művész portréját vázoltuk fel. Ám McGregor pályájának lényege a kiszámíthatatlanság: 2006 óta a világ talán legismertebb klasszikusbalett-társulata, a londoni Királyi Balett történetének első olyan rezidens koreográfusa, aki a kortárs tánc világából érkezett.
„Mindenki magával hordozza a saját fizikai történetét, és teljesen mindegy, hogy előtte hiphopot, breaktáncot vagy klasszikus balettet tanult.”
Adódik a kérdés, vajon hogyan egyeztethető össze McGregor szemlélete egy olyan, nagy hagyományokkal rendelkező együttes értékeivel, mint amilyen a Királyi Balett? Egy BBC-interjúban a koreográfus arra emlékeztetett, hogy minden társulat egyéniségekből áll, ő pedig szabad kezet kért és kapott a kísérletezéshez.
A cikk eredetileg a BTF magazinban olvasható.
A koreografálás számára interakció: a lenyűgöző technikai tudással rendelkező táncosoktól folyamatosan tanul, a velük való munka számára is kihívás. „Ha az a kiindulópontunk, hogy nincsenek szabályok, a közönség nem feltétlenül fogja tudni, mire is számítson, és ez igazán egészséges dolog.”
Az új területek felfedezése életre szóló küldetés McGregor számára. Új munkája, az Autobiography különleges önéletírás, amihez saját DNS-ét használta fel kiindulópontként. Barátai óvták a kutatás elején: ki akarná tudni, hogy, mondjuk, hajlama van az Alzheimer-kórra? A végeredményben nem volt semmi riasztó, viszont már az első elemzés 11 ezer oldalnyi adattal szolgált. Ezt követően a genom „tájképpé” alakult: ritmikus formák, színek, történetek rajzolódtak ki belőle.
Feltérképezett génállománya alapján McGregor a 23 kromoszómapár mintájára 23 néhány perces etűdöt készített tíz táncosának.
A táncszakmában eltöltött huszonöt év után az érdekelte, vajon milyen nyomokat hagyott ez az idő a genetikai kódjában. „A test élő archívum. Nem a nosztalgia, hanem a jövőről való gondolkodás helyszíne. Minden sejtben jelen van az egész élet lenyomata.” Röviden: McGregor saját genetikai kódja segítségével mesél a múltról, és jósolja meg a jövő lehetséges történeteit. A táncest különlegessége, hogy sohasem valósulhat meg kétszer azonos formában, hiszen a fix nyitó- és zárójelenettől eltekintve egy algoritmus határozza meg a jelenetek aznapi sorrendjét, illetve azt, hogy melyikben ki vesz részt. Elvileg 24 000 permutáció lehetséges:
„Komoly küzdelem a táncosoknak, hogy nem tudják előre, mit fognak csinálni a színpadon, mégis jelentést kell létrehozniuk”
– mondja McGregor. És ha hihetünk megérzésének, a történetnek még koránt sincs vége, hiszen úgy véli, „a genetika és a mesterséges intelligencia két hatalmas terület, ami a következő öt évben robbanni fog.”
