Az ünnepség középpontjában idén a közösség áll: az ünnepi programokkal szeretnék hangsúlyozni, hogy a színház nem csupán egy művészeti intézmény, hanem egy közösségi találkozóhely is
program
Neves külföldi és magyar fellépőkkel várja közönségét a Zeneakadémia, amely kamarahangversenyeket, szólóesteket, jazz- és népzenei koncerteket kínál a januártól júniusig tartó szezonban.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja olyan, mint egy 10 napos nyaralás, amely változatos programokkal várja vendégeit.
Május 11-én, csütörtökön kezdetét veszi a Margó programsorozatának első idei állomása. A könyvbemutatókon túl többek között tematikus sétákkal és egyedülálló zenei programokkal készülnek a szervezők.
Teljes a 32. Művészetek Völgye programja, 2000-nél is több lehetőség közül válogathatunk július 21. és 30. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend udvarain.
Érintsd meg a Levéltárat! címmel látássérültek számára indítanak élményalapú, taktilis épületséta-programot a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületében.
A Magyar Zene Házában az intézmény sajátos profiljának, beavató-szemléletének megfelelően alakul a klasszikus zenei programkínálat, amelyről Somogyi Hedvig, klasszikus zenei programszerkesztő mesél.
Két év kihagyás után visszatér a Múzeumba és a Múzeumkertbe május 21-22-én, szombaton és vasárnap a Múzeumok Majálisa!
Azt hitted, már semmi sem lephet meg? Végre teljes a 2022-es Budapest Ritmo lineupja: április 7-10. között 3 helyszínen 23 fellépő várja, hogy megtaláld közöttük új kedvenceidet.
A február 14-én kezdődő az ingyenes Online Japán Filmfesztivál már február 8-tól kínál programokat.