Harminc éve hunyt el a tripoli születésű Herbert Pagani. A fiatal művész rajzait, aki gyerekkorát Olaszország, Svájc, Franciaország és Németország között ingadozva töltötte, az ismert rendező mellett olyan olasz hírességek gyűjtötték, mint Giorgio Soavi vagy Bernardino Zapponi.
Pagani később felcsapott színésznek, zenésznek és dalszerzőnek, műveit olaszul és franciául adta elő. Ahi… le Hawaii című dalával Alberto Sordi 1969-es filmjében is szerepelt. Zenei stílusát, a kortárs olasz Fabrizio De Andréhoz hasonlóan, leginkább Edith Piaf és Georges Brassens befolyásolta. A hetvenes években az arte povera hatását magán viselő szobrokat kezdett el készíteni használt cipőkből, ebből néhányat Milánóban is kiállítottak.
A kozmopolita művész környezetvédő, politikai aktivista és elkötelezett cionista is volt, egyik legnagyobb hatású munkája, az arab-izraeli konfliktusra reflektáló költői hitvallásként is felfogható Arringa per la mia Terra (1975). A sarkos mondatokkal átszőtt filozofikus szöveg egyik frappáns kiszólása, hogy
„a Biblia a legtöbb példányban eladott könyv a világon és egyben a legfélreértettebb is”.
A szülőföldjét származása miatt elhagyni kényszerülő Pagani gondolatai különös hangsúlyt kapnak most, a modern izraeli állam 70. születésnapja után nem sokkal. A leukémiában fiatalon elhunyt művész emlékét ma is ápolják a milánói közösségben, több írás és könyv is megjelent életéről és művészetéről.
A városhoz és tájékához fűződő szoros kapcsolatáról Lombardia című dalában tesz tanúbizonyságot.
