Huszárik Zoltánnal 1968 decemberében ismerkedtem meg Rómában. Ő akkor érkezett egy három hónapos ösztöndíjra, én akkor töltöttem ott kétéves tartózkodásom utolsó hónapját. Kallikakhosz epigrammája szinte tökéletes pontossággal írja le ottani napjainkat.
A darab a Papageno.fm műsorán is hallható.
A vers zenévé tétele Zoli emlékére már harminc éve foglalkoztatott. Keller András felkérése adott alkalmat arra , hogy végre megvalósulhasson a tervem.
Eipe tis, Herakleite
(Kallimakhosz 2. epigramma)
Είπέ τις, ‘Hράκλειτε, τεόν µόρον, ές δέ µε δάκρυ ήγαγεν, έµνήσθην δ’όσσάκις άµφότεροι ήλιον έν λέσχη κατεδύσαµεν. άλλά σύ µέν που, ξείν’ ‘Aλικαρνησεύ, τετράπαλαι σποδιή. αί δέ τεαί ζωουσιν άηδόνες, ήσιν ό πάντων άρπακτής ‘Aίδης ούκ έπί χείρα βαλεί.
Eipe tis, Herakleite, teon moron, es de me dakry egagen, emnesthen d’ossakis amphoteroi hélion en lesché katedysamen . alla sy men pu, ksein Halikarnésey, tetrapalai spodié . hai de teai zóusin aédones, hésin ho pantón harpaktés aidés uk epi cheira Balei.
Hallom, Hérakleitos, a végzet elért, s elerednek
könnyeim – emlékszem, sokszor a Nap lemerült
már, és nem fogytunk ki a szóból, drága barát. Most
hát, Halikarnassos sarja, te rég hamu vagy:
ám csalogányaid élve maradnak, azokra a mindent
elragadó Hádés nem teszi rá a kezét.
(Szilágyi János György fordítása)
