Tihanyi Ákos sok éven át világhírű külföldi musicalekben lépett fel, később hazatért és koreográfusként is dolgozni kezdett. A Seregi-díjat most ő vehette át: a jutalomfelkérés részeként szívesen alkotná meg egy opera táncrészeit, vagy egy
balettelőadást.
– Az idén önnek ítélték az Opera által alapított Seregi László-díjat. Nem a balett, hanem főként a musical és az operett világában dolgozik: mit jelent ez az elismerés?
– Bevallom, nagyon meglepődtem, hogy rám gondoltak. Nem sejtettem, hogy valaha is kapok valamilyen jutalmat, mert olyan műfajokban tevékenykedem, amelyekben itthon kevesebb kitüntetést osztanak. Sokat éltem külföldön, és tudom, hogy a rangos Tony-díjnál létezik külön kategória a zenés-táncos előadások számára. Nagyon örülök tehát ennek a díjnak, ami szerintem a musical műfajának is szól, nem csak nekem.
A zenés színház a leggyorsabban fejlődő művészeti ág a világon, én pedig mindig is arra törekedtem, hogy új utakon járjak, megtapasztaljam és átvegyem az újdonságokat, keverhessem a különböző táncstílusokat.
– A legtöbb korábbi díjazotthoz képest más utat járt be, és a pályafutása is sokszínű. Milyen tapasztalatokból építkezett?
– Táncos-énekesként kezdtem a karrierem, de nem a Balettintézetbe jártam, hanem a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába. Utána egy évre Budapestre kerültem, de nem tudtam integrálódni. Sárközi Gyula balettművész, koreográfus biztatott, hogy menjek világot látni, gondoljam át a dolgaimat.
Ez 1995-ben történt, és így is tettem. A Chicago és a Kabaré című világhírű musicalek alkotója, Bob Fosse munkássága nagy hatással volt rám, és hatalmas ajándék, hogy lehetőségem volt többek között a Chicago eredeti londoni előadásában, illetve a Fosse – The Show eredeti Broadway-produkcióban egyetlen magyarként fellépnem.
Már tíz éve éltem külföldön, amikor 2005 elején Sárközi jelezte nekem, hogy a Madách Színház koreográfus-meghallgatást tart. Andrew Lloyd-Webber egyik musicaljét, a Volt egyszer egy csapat című produkciót készültek bemutatni, a próbamunka után Szirtes Tamás igazgató-rendezőtől én kaptam a megbízást.
Nagyon boldog voltam, ez lett az első koreográfusi felkérésem, és jól esett, hogy miután Webber is látta, megdicsért minket. A tévés munkáimból pedig sok olyan dolgot tanulok, amit színházban is tudok alkalmazni, például a gyorsaságot, az azonnali reakciót.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
– Ön készítette az Erkel Színházban nagy sikerrel bemutatott, és idén júniusban és júliusban is látható Billy Elliot – a Musical koreográfiáját is, ez milyen feladatnak bizonyult?
– Csodás vállalkozás, és jelentős sikernek tekinthető, hogy ilyen sokszor műsorra kerül. Ugyanakkor kihívást jelent gyerekekkel dolgozni, hiszen mint ismert, hosszú castingfolyamat eredményeként találtuk meg a fiatal szereplőket, akik ezt követően alapos képzést kaptak. De látva az előadást, megérte a sok fáradtság. Az újabb szériák miatt pedig folyamatosan újabb ifjoncokat kell kiválasztani, hiszen a kiskamaszok gyorsan kinövik a szerepüket.
– A Seregi-díjhoz jár majd egy felkérés is az Operától. Milyen előadást alkotna szívesen, ha kívánhatna?
– Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mivel bíznak meg. Azt hiszem, egy operához szívesen készítenék koreográfiát, ez régóta a vágyaim között szerepel. Persze van még ötletem: a Magyar Nemzeti Balettel például egy Bob Fosse-táncestet nagy örömmel létrehoznék, továbbá ismerek egy Broadway-musicalt, Movin´ Out a címe, Billy Joel zenéire készült, és a MET balettegyüttese is repertoárjára tűzte. Ezt is szívesen elhoznám ide.
– Seregi Lászlóval találkozott egyébként? Milyen emlékei vannak?
– Legendás alkotó, több operett- és musical-előadását gyerekként láttam. Úgyhogy féltem, hiszen a már említett Webber-darabbal az ő munkái után kellett valamit letennem az asztalra. Később minden olyan előadás premierjén ott volt, amit én koreografáltam, és mindig volt pár jó szava hozzám, ami máig sok erőt ad nekem.
