Elek Ferenctől, a Katona József Színház művészétől három verset – Kortársam, R. A. halálára, Kozmopolita költészet, Plevna – ismerhetnek meg a Hallgatni Aranyt! oldalra látogatók, de két középiskolásban személyesen is találkozhattak vele a diákok, hiszen a kezdeményezésnek köszönhetően egy roadshow is lezajlott.
– Van egy korosztály, és ebbe még te is beletartozol, amelyiknek a Magyar Televízióban sugárzott Vers mindenkinek egyfajta alapélménynek számít. Te ezekre a szombat esti főműsoridős néhány percekre hogy emlékszel vissza?
– Kellemes emlékek, teljesen hozzátartoztak a hétvégékhez, hogy a nagyon várt filmek előtt verssel kezdődött az esti program. Azt nem mondom, hogy – az életkorom miatt – mindig értettem a verseket, de a színészeket szerettem nézni.
– Sokat játszol színházban, forgatsz is. A versmondásra milyen gyakran kapsz felkérést?
– Bár szeretek verset mondani, nem gyakorlom oly sűrűn, mint a prózai színházi vagy a filmes munkát. Az nagyon jó, amikor olyan verset kap az ember, ami a személyiségéhez passzol, amiben megtalálhatja önmagát. Arany ebből a szempontból nekem nem nehéz, a nyelv szempontjából viszont komoly feladat, mert oda kell figyelni, hogy a mai fül számára is érthető legyen, hogy a mondanivaló ne vesszen el.
– Mi az a tulajdonság, amiben Arannyal találkoztok?
– A humora, a nagyvonalúsága nagyon szimpatikus. A Katona József Színház is kapcsolódott az évfordulóhoz, rendeztünk egy Arany-maratont, és ennek keretében elmélyülten foglalkoztunk például az Arany–Petőfi-levelezéssel. Ez számomra külön öröm volt, mert a leveleken átsugárzott az egymás iránti tisztelet, a szeretet.
– Nem csupán a stúdióban mondtál verseket a Hallgatni Aranyt! keretében, hanem a hozzá kapcsolódó roadshow-ban is részt vettél, jártatok iskolákban. Milyen élmény volt?
– Két iskolában jártam, és mindkétszer nagyon jó élmény volt, jöttek velünk, figyeltek, amit nagyban lehet köszönni színész kollégámnak, Náray Erikának, aki ezeket a programokat vezette. Nagyszerű, az internetes tartalom mellett egy ilyen ága is volt a kezdeményezésnek. És leginkább azért, mert arról az Aranyról, akiről az általános vagy középiskolások úgy gondolkodnak, mint egy elérhetetlen, sőt megérthetetlen komoly bácsiról, ezeken az alkalmakon kiderült, hogy egy csodálatos, és nekik, nekünk is tökéletesen érthető költő, akinek az emberi oldalát, a mindennapi életét át tudjuk érezni. Az hiszem, sikerült lehozni Aranyt egy picit a földre, és megmutatni a tizenéveseknek, hogy nem kell félni tőle, mert hozzánk is szól.
Kozmopolita költészet
Nem szégyellem, nem is bánom,
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett irományom
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem „két világ” csodája* –
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.Ám terjessze a hatalmos
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, –
Mert kivágyni: kész halál.Vagy kevés itt a dicsőség,
S a nemzettel sírba lejt?
Kis-szerű az oly elsőség,
Amit a szomszéd se sejt?
Nincs erőnkhöz méltó verseny?
Dalra itthon tárgy elég?
Nem férünk a kontinensen,
Albion* is kéne még?…Légy, ha birsz, te „világ-költő!”
Rázd fel a rest nyugatot:
Nekem áldott az a bölcső,
Mely magyarrá ringatott;
Onnan kezdve, ezer szállal
Köt hazámhoz tartalék:
Puszta elvont ideállal
Inkább nem is dallanék.S hol vevéd gyász tévedésed,
Hogy faját s a nemzeti
Bélyeget, mit az rávésett,
A nagy költő megveti?
Hisz forgattam, a javából,
Én is egypárt valaha;
Mind tükör volt: egymagából
Tűnt nekem föl nép, s haza.És ne gondold, hogy kihalnak
Sujtott népek hirtelen,
Amig össze-zeng a dalnok
S a nemzeti érzelem.
Tán veszélyt, vagy annak látszót
Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
Épen* akkor hagyni el!?Oh, ha méltóbb s új kobozzal
A megifjodott hazát
Zönghetném még Homérosszal;
Ne csak mindig panaszát!
De legyek, ha veszni sorsa,
Húnyó nép közt Osszián,
Inkább, hogysem dalok korcsa
Közönyös harmóniám!(1877)
