A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül 2016 után másodszor jelentkezik a Budafoki Dohnányi Zenekar „kortárs romantikusokat” felvonultató koncerttel, amelyen most Szentpáli Roland Orfeusz-balettje, Vajda János Csellóversenye és Binder Károly Zongoraversenye szólal meg — ráadásul mivel Vajda a premier óta átírta művét, mindhárom előadás egyben ősbemutató is lesz. Hollerung Gábort kérdeztük a koncertről.
– Elmondható önről, hogy a stiláris sokféleség iránt nyitott karmester, hiszen a nagy klasszikusokon kívül a filmzenék és könnyedebb műfajok világába is szívesen kirándul. Hol helyezi el a kortárs klasszikus zenét a saját repertoárjában?
– Zenekarommal minden olyan kortárs zenét támogatunk, amely igényesen igyekszik stílusokat ötvözni. Így jött létre két éve a CAFe Budapesten belül az első Kortárs romantikusok koncert. Nagyon örülök, hogy folytatódik, mivel szerintem
a cím jó hívószó a közönség számára is, amelyet azzal biztatunk, hogy érthető és követhető művekkel találkozhat.
Reméljük, sikerül ebből állandó sorozatot kialakítanunk, amelynek keretében évente bemutathatunk majd olyan nagyszabású alkotásokat, amelyek a hétköznapi koncertéletben kevésbé tűzhetők műsorra.
– Szerencsésebb-e a szendvicsműsor, amikor két ismert mű közé ékel be az előadó egy kortárs kompozíciót?
– Bizonyos szempontból igen, de ennek is van egy határa. Binder Károly Zongoraversenyét csekélyebb kockázatnak vélhetnénk, mert jazz. Igen ám, de a jazz iránt a klasszikus zene közönségének nem sokkal nagyobb a bizalma.
Fedezze fel a CAFe Budapest programjait tematikus blogunkban!
Egy új balett, amilyen Szentpáli Roland Orfeusza, egy hétköznapi hangverseny műsorán sem dimenziói miatt, sem az anyagi ráfordítás igényei miatt nem találhatna helyet magának. Ebből a szempontból a CAFe missziója nagyon fontos, mi pedig mindehhez azt a hitelünket szeretnénk hozzátenni, amely a Dohnányi Zenekar esetében igen erős: a közönség sohasem fél a koncertjeinken, akkor sem, ha nem ismeri a műsort, mivel soha nem csaptuk be azzal, hogy nem szerethető, amit kap.
– Mindhárom mű a Budafoki Dohnányi Zenekar megrendelésére született? Szabad kezet kaptak a komponisták?
– Mindhárom művet mi mutatjuk be. Vajda János Csellóversenyét már bemutattuk, de nem sokkal a premier után átírta a darabot. Már a bemutató is hatalmas sikert aratott, így szívügyünknek tartottuk, hogy a revideált változatot is eljátsszuk. Rohmann Ditta adja elő a szólót, aki fantasztikus csellista. A másik két darab nekünk íródott. Nagyon sok művet címeznek nekünk, mivel gyakran előfordul, hogy nemcsak bemutatunk egy-egy új alkotást, hanem többször is előadjuk. Vajdának, Orbánnak, Gyöngyösinek, Szentpálinak, Madarásznak többször is játszottuk már műveit.
A könnyűzene és a jazz utánozhatatlan előadói a CAFe Budapesten
A komponisták pedig többnyire maguk keresnek meg az ötleteikkel. Szentpáli Roland például egy vázlatot hozott nekem, és magam ajánlottam, hogy balettet formáljon belőle, mivel úgy éreztem, az anyag táncért kiált. Roland örömmel fogadta a javaslatot, mi pedig annak örülünk nagyon, hogy a koreográfiát Feledi János készíti. Vajda és Binder is nekünk írta művét, tőlük is több kompozíciót játszottunk már korábban.
Váltsa meg jegyét az október 17-i koncertre ide kattintva!
– Milyen volt a fogadtatása a 2016-os első koncertnek, amely szintén a CAFe Budapest programján belül került megrendezésre, és Orbán György, Dubrovay László, valamint Gyöngyösi Levente egy-egy kompozícióját kínálta?
– Ezzel kapcsolatban elég, ha annyit mondok, hogy az Orbán-szerenádot előtte is játszottuk, és azóta is előadjuk. Dubrovay mindhárom zongoraversenyéből lemezt készítettünk azóta, a 2. zongoraversenyből idén rendeztünk egy Megérthető zene-előadást is. Gyöngyösi Levente Istenképe is pazar alkotás, amely az 1956-os eseményekre reflektál.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Ez a mű is többször megszólalt már, ami azt mutatja, hogy ezek repertoáron tartható darabok, nem olyanok, amelyek egyszer elhangzanak, s ezzel kipipáltuk őket. Így tud a zene élővé válni. A közönségnek nincs félnivalója, mi pedig olyasmit játszunk, amiben hiszünk.
