Két filozofikus verset hallhatunk Kováts Adél tolmácsolásában a Hallgatni Aranyt! oldalon. Mindkét költemény általános emberi-közéleti problémákat vet fel, pontosan fogalmaz, hangnemük iróniától tiszta aggodalomig terjed, de minden szavában empatikus. Bár a színésznő által igazgatott Radnóti Színház repertoárjára is állnak ezek a jelzők, beszélgetésünkben maradtunk a versek világában.
Hallgasson Aranyt Kováts Adél tolmácsolásában!
– Vannak színészek, akik szeretnek verset mondani, és vannak, akiknek már-már félelmetes ez a fajta színpadi egyedüllét. Ön melyik csoportba tartozik?
– Azt szoktam mondani, nem vagyok egy „versmondó lány”. Verset mondani az egyik legszemélyesebb és legmagányosabb megnyilvánulás, amiben akkor tudja jól érezni magát az ember, ha teljes a szövegbiztonsága, és a szöveggel úgy bánik, mintha a saját szavai lennének. Persze ez igaz az összes szerepre, amit a színpadon játszom. Jordán Tamást idézve: egy verset százszor kell elmondani ahhoz, hogy kiállhasson az ember a közönség elé. Amikor megtapasztalom a közönséggel ezt a más minőségű kapcsolatot, az roppant erővel bír és hat, én nagyon megszerettem.
– A kedvenc költőinek a listáján hol áll Arany János, mennyire bensőséges viszonyt ápol vele?
– Aranyhoz valójában most kerültem közel a színArannyal, jobban ismertem a drámafordítót, mint a költőt, hiszen a Toldin, a balladáin és néhány versén túl nem állt a napi szinten olvasott költőim között.
– A Hallgatni Aranyt! oldalon két verset hallhatnak Öntől: az Aisthetis és a Gondolatok a Béke-kongresszus felől című költeményeket. Nehéz verseknek számítanak? Aktuálisak-e ma is?
– Nem szeretem a „nehéz” kategorizálást, ezek filozofikus versek. Szerintem Arany kifejezetten aktuális újra. Az örök érvényű értékek megingásáról, a kibillenésről mindig kell szólnunk.
– A Radnóti Színház repertoárján a költészet mindig komoly hangsúlyt kapott akár Bálint András önálló estjeit, akár a rendszeres kötetbemutatókat említjük. Az előző évadban mutatták be a balladákból álló, de nem hagyományos versestnek számító SzínAranyt. Miért tartotta fontosnak ezt az előadást?
– Azt szerettem volna, ha a Radnóti Színház is leteszi névjegyét az Arany-emlékévben, hiszen a színházban valóban hagyomány a versek jelenléte. Azért is tartottam fontosnak, mert fiatal alkotókkal teremtettük újra az Arany-balladák izgalmas világát úgy, hogy a mának szól.
– Szülőként mit tapasztalt: milyen ma a gyerekek viszonya Aranyhoz? Honnan érdemes közelíteni az életműhöz?
– Az én gyerekem imád verset mondani, Aranyat és mást is. Minél személyesebben tudunk közelíteni egy vershez, annál nagyobb a vers tere bennünk. Csak memoriterként használva nem ér el a szívig. Az életművekhez komplexen kell közelíteni, a történelmi kontextus és a személyes élet ismeretében, azaz mindig folyamatban kell megismerni az életmű verseit, és ennek a folyamatnak mi ott állunk a végén, így átlényegítjük, személyes részünkké válik.
Aisthesis
Megérzés
Bort vett magának a tudós;
Van hozzá tudománya,
Van eszköze: felbontja és
Izenként latra hányja:Mi benne a szesztartalom,
Mi a cukor, a mézga?
Festőanyag, csersav, víz, lég
Mi fínom zagyvaléka?S mindez hogyan másul, vegyül ? –
Eredmény az: midőn begyül
Hozzá néhány cimbora:
Ihatatlan a bora!Bor-szedni jár a vén kupec;
Van néki „borpróbája”:
Nem oly tudákos eszköz az,
Csak nyelve, ínye, szája.S megismeri a zamatost,
Véknyat, „testest”, kövéret;
Ez vén, „magát megette már”,
Ez fiatal, ez érett.Hordószagút-mit nem visz el; –
S ha önkint nem ereszti fel
Hogy sok legyen, szapora:
Nagyon kapós a bora.*
A nyelvnek is törvényeit:
Széppé, jóvá mi tészi:
Nyelvész urak jobban „tudják”.
A költő jobban „érzi”.(1877. december 29.)