Tóka Ágoston: „Bach valóban az ötödik evangélista”

Szerző:
- 2018. szeptember 19.
Tóka Ágoston

Szeptember 21-én Tóka Ágostont, a 2017-es St Albans Nemzetközi Orgonaverseny Bach-díjasát hallhatja a Hold utcai templom közönsége.

Bach Orgelbüchlein című, 46 rövid korálfeldolgozást tartalmazó gyűjteménye a mester legtöbb tételt tartalmazó orgonamű-sorozata, pedig megvalósult formájában csupán töredéke az eredeti, 160-nál is több darabot számláló bachi elgondolásnak. Szerzője sokrétű pedagógiai szándékkal készítette: nagyszerű példatár a komponáló és improvizáló templomi orgonistáknak, emellett vezérfonal az orgonajáték technikájával, ezen belül a pedáljátékkal ismerkedő tanulók számára.

Ahol az Angster orgonák készültek

Felmerül a kérdés, vajon egyetlen hangverseny programjaként hogyan állja meg a helyét ez az egyáltalán nem koncertszerű előadásra tervezett, befejezetlen, és különben is pedagógiai célokat szolgáló sorozat – mondja Tóka Ágoston, aki a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett kitüntetéses minősítésű orgonaművészi diplomát 2013-ban Fassang László, Pálúr János és Ruppert István tanítványaként. Az orgona mellett pedig zongorát Prunyi Ilonánál, csembalót és barokk kamarazenét Spányi Miklósnál tanult.

Valószínűnek tartom – folytatja, hogy a hallgatóságom élménye hasonló lesz, mintha Bach passióit, Karácsonyi Oratóriumát, vagy h-moll Miséjét hallgatná, ahol zenei eszközökkel elevenednek meg a bibliai történetek. Harmóniák, hangnemek, hangszerek, zenei motívumok ábrázolják a jót és gonoszt, szépet és rútat, örömöt és fájdalmat, istenit és emberit. Az eszközök az Orgelbüchlein esetében is azonosak, a történet pedig maga az egyházi év, minden nagy ünnepnek a maga hangulatával, az advent csendességétől a karácsony, vagy a húsvét kitörő öröméig.

Tóka Ágoston 2012-ben Köztársasági Ösztöndíjat, 2013-ban Junior Prima Díjat, 2015-ben  és 2018-ban Fischer Annie Ösztöndíjat kapott. Emellett rangos nemzetközi orgonaversenyek díjazottja: 2011-ben 3. díjat nyert a Weimari Bach-Liszt Nemzetközi Orgonaversenyen, 2016-ban 4. díjat  Bethune-ben (Franciaország), 2017-ben pedig 2. díjas és Bach-különdíjas lett St Albans-ban (Egyesült Királyság), a világviszonylatban is legjelentősebb orgonaversenyek egyikén.

Nagyon fontos volt számomra, hogy ezt a karakterbeli gazdagságot az orgona hangszíneinek hasonló gazdagságával társítsam, kihasználva a Hold utcai Bach-orgona által nyújtott lehetőségeket. Nagy örömmel mondhatom el, hogy (leszámítva azt a néhány korált, melynek szövege, mondanivalója, illetve a sorozatban elfoglalt helye miatt gyakorlatilag a teljes orgonahangzást használom) szinte nem találni két egyforma regisztrációt a 46 tételes sorozatban.

A művész 2010 óta a neves orgonista, Beharka Pál utódaként az Újpesti Baptista Gyülekezet orgonistája, 2016-tól a Baptista Központi Énekkar állandó korrepetitora és a Baptista Teológiai Akadémia tanára. 2018-tól az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola orgonatanára. Rendszeres szóló-hangversenyei mellett gyakran fellép kóruskísérőként és barokk zenei együttesekben continuo-játékosként is.

Sokszor hallani, hogy Johann Sebastian Bachot tartják az ötödik evangélistának. Számomra ez azt jelenti, hogy személyes hitének spirituális, érzelmi és intellektuális oldalát is képes szubjektív módon, nagy erővel, zenei eszközökkel ábrázolni. Úgy hiszem, hogy ez a háttér ad majd egységes, és személyre szóló „Orgelbüchlein-élményt” hangversenyem hallgatóságának is.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo