Torokbanérzés van

Anna von Hausswolff - fotó: annavonhausswolff.com

Van eleje és van vége a dolgoknak. Van, ahol befejeződnek, újraértelmeződnek és újjávarázsolódnak érzések, érzelmek, dalok, szövegek. Vannak pontok, ahonnan az élet értelme már nem kérdőjel, hanem egy hosszú, egyenes, a lét végéig érő felkiáltójel.

Itt ez a svéd lány, aki egy rossz, elhangolt zongorán (sic!) érzi belénk merészen új értelmezésben a Szomorú vasárnapot. Nix köszönőviszony zsenialitása billen hangszerből, kísérve a poszt-metál dark és bright vonalvezetést torokból kiáradva. E torokból kiárad, mi torkunkban bennragad. Érezzük ízét egész nap, s bizton mondom, néha másnap, holnap is. Tégy próbát!

Imádó ahogy mer ott hajlítani, ahol másnak eszébe se, hogy remeg ott, hol más műérez, hogy dallal ölel úgy, mint egy még sohse érzett szorítás. Alélható és földön fetrengő, dühöngő őrület ordibálással felérő dalolás az, mit vált ki lényből e kover. Földbe döngöl majd égbe repít. Felér egy tízalkalmas terápiás üléssel. Hatására csak mosolyogni, őszintén érezni és föld felett tíz centivel járni tudás, sárgult avarban andalgó vagy akár rohanó zenehallgatás, torokbanérzés van.