Miután az utazó Komáromban az Erzsébet hídon átérve tovább sétál a történelmi városközpont felé (a blogger néhány évvel ezelőtt így gyalogosan fedezte fel a történelmi városközpontot), jobb oldalon kellemes parkhoz ér. Ez a Lehár emlékpark, amelyet annak az 1970-es évek végén lebontott házsornak a helyén létesítettek, melyek egyikében született Lehár Ferenc.
Ma a nagy operettszerzőre Emil Venkov 1980-ban felavatott, a zeneszerzőt karmesterként ábrázoló szobra emlékeztet, amely pontosan azon a helyen áll, ahol egykor a Lehár–ház kertje volt.
Megérdemelne egy emlékművet vagy emléktáblát Lehár Ferenc édesapja, id. Lehár Ferenc is, aki a Monarchia egyik legkitűnőbb katonakarmestere, ma is népszerű indulók zeneszerzője volt; még operettet is írt, amit a komáromi tiszti kaszinóban mutattak be. Úgy látszik azonban, napjainkban is érvényes nagyhírű fiának mondása:
Apám vérbeli muzsikus volt, sokat komponált és jó dolgokat. De rosszmájú kollégái arról tréfálkoztak vele, hogy fia volt a legsikerültebb műve…
A családi legendárium szerint a Lehár család francia eredetű és úgy kerültek Európának ebbe a részébe, hogy az ükapa Napóleon hadseregének kapitányaként Morvaországban esett fogságba. Sikerült megszöknie, és Brünnlitzben bujkált. A továbbiakat Lehár Ferenc így mesélte el: „Egy kis parasztlány, a ki halálos szerelemre lobbant a fess francia tiszt iránt, ellátja élelemmel – és a francia tiszt, akit a szerelem szintén rabul ejt, feleségül veszi megmentőjét. Ők lettek a Lehár nemzetség ősei. Úgy tudom, ősünk maga francia márki volt és a Le Harde nevet viselte.”
A kávéház, ahol Strauss, Kálmán és Lehár is törzsvendég volt
Lehár osztrák monográfusa, Otto Schneidereit szerint viszont az ősök, ameddig visszakövethetőek, üvegesek voltak, akik mellette földműveléssel is foglalkoztak – de lehet, hogy ő csak az dédapáig tudta visszakövetni a családfát…
Ami bizonyos, hogy Lehár apja, id. Lehár Ferenc 1838. január 31-én született a morvaországi Schönwaldban (Šumvald) Lehár József üvegfúvó mester és Polach Anna parasztlány házasságából. Mint világhírűvé vált fia elbeszélte, apja, akinek a családi dolgok állása miatt eredetileg parasztnak kellett volna lennie, beleszeretett egy kicsi hegedűbe, s már tízesztendős surmó korában felkerekedett a közeli Sternbergbe, hogy beavattassék a hangászat titkaiba. Pályafutását Bécsben, a Theater an der Wien zenekaránál kezdte mint kürtös. 1857-ben besorozták az 5. gyalogezredbe zenésznek, s őrmesterként vett részt az olaszországi hadjáratban. Húszas évei derekán már egy gyalogezred zenekarának karmestere volt. Mivel az összes hangszeren játszott, neve csakhamar ismertté vált a Monarchia hadseregében. Indulói gyakran hangzottak fel katonai parádékon. Fivére, Antal is muzsikus lett, ő a sternbergi városi zeneiskolát igazgatta.
Idősebb Lehárt még mint fiatal, nőtlen katonakarmestert 1869-ben helyezték Komáromba, az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb katonavárosába, amely, ahogy a magyar irodalomból is tudjuk, a katonatisztek valóságos eldorádója volt. Később Antal nevű fia érdekes párhuzamot vont családtagjaik, ismerőseik és Jókai 1872-ben írt Aranyemberének alakjai között. Ő is megírta, hogy a szereplők közül sokaknak valódi komáromi modellje volt: mint köztudott, a főszereplő alakját az író Domonkos Jánosról, a gazdag gabonakereskedőről mintázta, Lehár bátyja viszont édesapjuk és a regénybeli Kacsuka őrnagy között talált rokon vonásokat.
Idősebb Lehár 31 éves korában Komáromban ismerkedett meg jövendő feleségével. Neubrandt Krisztina egy jómódú gyertyaöntő lánya volt, s négyheti ismeretség után össze is házasodtak. „Mikor anya 1869-ben férjhez ment, alig tudta magát németül kifejezni. Apám viszont akkor még alig beszélte a magyart…” — írta később fiuk, Antal.
Lehár Ferenc, a jövendő világhírű operettszerző 1870. április 30-án, hétfő este tíz órakor született itt, a Nádor és Baross utcák sarkán állott házban, s apja után a Ferenc Kristóf nevet kapta. A csecsemőt a helyőrség tábori lelkésze keresztelte meg.
A kis család hamarosan elhagyta Komáromot, mert a családfőt Pozsonyba helyezték. Később is sűrűn vezényelték más-más alakulathoz, így Lehár gyermekkora örökös vándorlásban telt. Fontosabb állomásai Sopron, Károlyváros, Kolozsvár, Budapest, ismét Pozsony, Prága, Bécs, Szarajevo, Brassó és újra Budapest voltak. A kis Lehár a nyári szünetekben azért gyakran visszajárt Komáromba, anyai nagyanyjáékhoz. „Sokat játszottam a Duna partján és a történelmi várfalak alatt…” – emlékezett később. A rengeteg költözködés közben még öt gyermekkel szaporodott a család.
Egykori otthonukat elköltözésük után is Lehár–házként emlegették. Később a házban hosszú ideig a Weis-féle fűszerkereskedés működött. 1940-ben, amikor Lehár Ferenc hetvenéves lett, Komárom városa fehér márványtáblával jelölte meg. Ezt az emléktáblát 1958-ban kétnyelvű szöveggel ellátott emléktáblára cserélték:
V TOMTO DOME SA NARODIL
DŇA 30 ÁPRILA 1870
SVETOZNÁMY HUDOBNỲ SKLADATEL
FRANTIŠEK LEHÁR FERENC
A VILÁGHÍRŰ ZENESZERZŐ
EBBEN A HÁZBAN SZÜLETETT
1870. ÁPRIL. 30. ÁN
A jeles emlékhelyet – a környékbeli épületekkel együtt – városrendezési okokból az 1970-es évek végén lebontották. Helyén ekkor létesült a Lehárról elnevezett emlékpark. A zeneszerzőnek emlékkiállítása is van Komáromban, a Zichy–palotában. A város 1986 óta Lehár Zenei Napokat, 1989 óta pedig Lehár énekversenyt rendez.
Források:
Szénássy Zoltán: Lehár. Pozsony, Madách–Posonium, 1995
Schneidereit, Otto: Lehár. Bp. Zeneműkiadó, 1984
Szénássy Zoltán: Rév-Komárom. Komárom, KT Kiadó, 2005
www.komarno.sk
Mácza Mihály: Komárom köztéri szobrai. = Honismeret 1986. 4.
Sós Judit – Farkas Zoltán: Szlovákia útikönyv. Bp. JEL–KÉP Bt., 2003
Szombathy Viktor: Csehszlovákia. Bp. Panoráma, 1981
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások. Bp. Panoráma, 1980
