Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Hirtling István: „Az emberek hálásak a tiszta pillanatokért”

Hirtling István: „Az emberek hálásak a tiszta pillanatokért”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Hirtling István tolmácsolásában két verset és két levelet ismerhetnek meg a Hallgatni Aranyt! oldalra látogatók. A székesfehérvári Vörösmarty Színház művészével a versekhez való viszonya mellett Aranyhoz és Máraihoz fűződő különleges kapcsolatáról is beszélgettünk.

Hallgasson Aranyt Hirtling István tolmácsolásban!

– Milyen a viszonya a versmondással? Vannak művészek, akik önálló esteket készítenek, másoknak viszont nagyobb komfortot jelent, ha társakkal, egy dráma helyzetében állnak színpadra.

– Fogalmazzunk úgy, nem riadok vissza, ha verset kell mondani – sokszor mondtam Kosztolányi-, Babits-, József Attila-, Petőfi-, Ady-verseket vagy a Rádió irodalmi osztálya számára kortárs költők műveit –, de az is igaz, hogy nem gyakran mondok verset. Ennek nagyon egyszerű oka van: nincs egy aktuális eseményekhez köthető, olyankor azonnal elővehető versrepertoárom. Sok kollégám készít önálló estet lírai művekből egy tematika mentén, az én életem viszont valahogy úgy alakult, hogy erre nem volt soha időm.

Az is tény, hogy a versmondás, pontosabban a versen keresztül történő megnyilatkozás másik színészi attitűdöt, erőfeszítést kíván. Mondhatunk verset, úgy, mint a saját megfogalmazásunkat, és úgy is, hogy a költő gondolatait kihámozzuk, és ahhoz igazodunk. Engem sokkal jobban izgat a személyessé tétel – még akkor is, ha valamennyire eltér a költő szándékától.

– Hogyan áll mikrofon elé? Hiszen az másféle intimitást jelent, mint akár egy egészen kicsi stúdiószínpadon játszott monodráma.

– Verse válogatja. Van meditatív, befelé forduló vers, van kinyilatkoztató vers, van előadói vers és még sorolhatnám. Ha az ember jól találja meg a közlés eszközét, ugyanolyan színészi jelenlét lesz az eredmény, és ugyanúgy kapcsolatba kerül a hallgatóval, mint egy színházi előadás nézőjével.

Hosszasan lehetne elemezni, hogy a nagy elődök hogyan mondtak verset, mennyire voltak impulzívak vagy épp introvertáltak, és azzal ragadták meg a közönséget. Nem azt mondom, hogy csorbát szenvedett volna a versmondás jelentősége, de úgy érzem, kisebb ma a vers jelentősége, kevesebb verset hallunk.

– Van egyébként olyan költő, akinek az életművéből önálló estet készítene?

– Évek óta intenzíven és mélyen foglalkozom Márai Sándor életművével. A Petőfi Irodalmi Múzeumban található Márai-hagyaték gondozója, Mészáros Tibor irodalomtörténész szerkesztésében elindult egy tematikus sorozat, ahol az ő bevezetője után én olvasom fel a sokrétű és hatalmas Márai-életműből válogatott szövegeket. Volt már est a humorról, 56-ról, a polgárságról, az emigrációról, a városokról, amelyek fontos szerepet játszottak az életében, tehát nagyon színes a válogatás. Az egyik ilyen alkalom „Éltem egyszer én” címmel Márai és a vers kapcsolatáról szólt. Márait nem elsősorban költőként ismeri a közvélemény, pedig döbbenetesen erős versei vannak. Egyébként ő is április 11-én született, mint a kedvenc költőim közé tartozó József Attila, ezért ha a költészet napjára kérnek fellépésre, Márait szoktam ajánlani. Bár épp a szokatlanság miatt gyakran meglepődik a közönség az összeállításon, eddig mindig sikere volt, mert revelációnak számított, és új gondolatokat ébresztett bennük. Így szívesen mondok verset.

Nagy ünnepségeken úgynevezett programversekkel ritkán állok ki. Mondtam már Márai-verset városi ünnepségeken a megszokott dörgedelmes művek helyett, ami természetesen meglepetést okozott. Ugyanakkor épp ez a másképp szólás hatott; az, hogy a nagy teátrális gesztusok helyett középhangon is meg tud szólalni nagyközönség előtt egy költemény.

Hirtling István (fotó: MMA / Éder Vera)

– Középhangon előadott Arany vajon működne ilyen típusú nyilvános helyzetben?

– Sok évvel ezelőtt az egyik belvárosi aluljáróban Horgas Péter és testvérei szerveztek egy eseményt, és megkérdezték, mit olvasnék föl. Rám bízták a döntést, én pedig kapásból Aranyt választottam. A program hétvégére esett, gondoltam, lesznek ott gyerekek, így A gyermek és szivárvány című allegóriát olvastam fel. Erős kapcsolat fűz ehhez a kevésbé ismert műhöz, mert gyermekkoromban édesanyám gyakran mondta el nekünk. Örültem volna, ha a Hallgatni Aranyt! apropóján ezt a verset olvashatom föl, de akkora az Arany-életmű, hogy a szakértők válogatásába ez nem fért bele.

Az allegória arról szól, hogy egy kisfiú meglátja a szivárványt az égen, és azt hiszi, az egy híd, amin eljuthat az angyalokhoz. Senki nem tudja lebeszélni erről, nem hiszi el, hogy ez csupán egy tűnékeny kép. A kisfiú csak megy makacsul, és amikor a hegytetőre felérve maga is meggyőződik arról, hogy az tényleg nem egy híd, azon nem tud fölérni a mennybe, nagyon csalódott lesz. Egy bölcs öreg ember megtalálja, és visszaviszi az édesanyjához.

Bár tudom kívülről is a verset, de inkább felolvastam ezen az eseményem, mert azt éreztem, a meseolvasás másféle kapcsolatot teremt. Annak ellenére, hogy sok apró mozaikból áll össze a vers, tehát figyelni kell rá, a közönség nagyon szerette és azonnal ráhangolódott. Az emberek ugyanis nagyon hálásak a tiszta pillanatokért, az olyanokért, amikor fogunk egy könyvet, odamegyünk egy kevéssé ismert művel, és rácsodálkozhatnak egy történetre, vagy akár egy életműre. Arra például, hogy Arany nem csupán a balladák vagy a Toldi költője.

Az orthológusokra

1
De mivel verba valent usu,
Halad a nyelv, akárhogy nyúzzu(k).
(1877)

2
Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt;
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.
(1878 körül)

3
Motto:
Üsd, nem anyád!
Közmondás.

Boncold csak nyelvész! hát baj, hogy az áldozat elvész?
Tartozik ez tereád?… Egy bizonyos: nem anyád!
(1879. jún.)

4
A nagy munka

Szót, ragot és képzőt idegentől mennyit oroztál
Attól fogva, hogy e négy folyam árja itat,
Miklosich és Dankovszky nyomán s irigyelve babérjok’
Egy sereg ifju tudós rád bizonyitja mohón.
S minthogy utánok a szláv böngészni valót nem igen hágy,
Most jön a német, oláh, új-görög és talián,
Perzsa, tatár, török és amit száz évig az átkos
Újító szellem vak dühe fúrt-faragott.
E nagy munka ha kész, (sietős!), a többivel aztán
Visszamehetsz Magyarom, Scythia téreire.
(1881 vagy 1882)

5
Ahogy indult a nyelvészet árja:
Árpád nyelve csak ferdített árja.

6
Ezután már hát hiába
Küldtök vissza Ázsiába,
Illünk az orosz igába,
A nagy Szláviába.

7
Amit Miklosich és Dankovszky s Leschka szerényen
Meghagya, Bernátok kótyavetyélik el azt.
Kapkod ürügyhöz ez is, mint a mennykőhöz előde,
Hogy, ha mi bönge maradt, elszlavizálja szegény.

8
Ki van

Azon hírre, hogy ezt ,aus ist’-nek (vége van) olvasták nálam
s meg akarják támadni
Már ha ki van kártyád, sincsen ki a nyelvtudományod,
Nyelvőr! nem nyelv-őr vagy te, ha nyelvi malheur.

9
Oh Búdenc, Búdenc! magad is már mennyire túlmensz,
Nézd fiadat, Simonyit! Elhagya, rád se konyit.
(Az utolsó évekből)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X