Az eddig megismert tématípusokat, karaktereket és szerkesztéselveket használja egy szimfonikus dramaturgia új lehetőségeket biztosító keretei közt a Találkozások című kamarazenekari mű (1985). A cím átvitt értelemben utal a fafúvók, rézfúvók és vonósok más-más hangszínkészletének, tematikus anyagának találkozására, valamint a különböző miliőkből, korszakokból, iskolákból származó stílusok és idiómák konfrontációjára.
A zenemű a Papageno.fm műsorán is hallható.
Nagy vonalakban ismét a magyar népzene, a lengyel iskola (aleatória), a repetitív-mechanikus zene, a jazz és a klasszikus zenei dramaturgia érintkezési pontjairól beszélhetünk. Megvalósításuk egyedi jellege abból a szimfonikus szerkesztésből adódik, amely az egyes zenei stílusok találkozását sajátos – főként színpadi, balettzenei -hangvételek életre keltésével párosítja.
A nagyforma a palindromikus keretet, a hídszerkezetet használja az építkezés pilléreinek kijelölésére. Az első formarészben, amit önkényesen „Intrada”-nak nevezhetnénk, a rézfúvók népdaltöredékeiből, a vonósok gépies akkordjaiból és a fafúvók fanfárjaiból bontakozik ki az utóbbi két elem küzdelme. A „B” formarész állandó fokozás, amelyben a sirató-motívum, a vonós aleatória, a rezek akkord-repetíciója egymás után építi ki egy „lamento”, egy képzeletbeli függöny előtt koreografált „misterioso balett” és egy éjszakai természetkép titokzatos „notturno” jeleneteit.
Az expresszív Zárószakasz csúcspontját a vonósok hangszőnyegének, a fafúvók népdalkánonjának és a rezek cluster-repetíciójának egyidejű rétegei jelzik. Ez a furcsa „agitato” zene nem más, mint az „A” formarész, a motorikus és fanfár-zenék feszültséggel teli előkészítése. A bevezetés rövid, de intenzív felidézése pentaton fanfár-zenével búcsúztatja a kompozíció jeleneteit.
Sugár Miklós 1952-ben született Budapesten, Erkel Ferenc-díjas, Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, karmester. Édesapja Sugár Rezső Kossuth-díjas zeneszerző, tanár. Felesége Mindszenty Zsuzsánna, a Musica Nostra Énekegyüttes művészeti vezetője.
