Ferencsik János a karmester szerepéről, szimfonikus és operai karmester különbségéről így vallott egy interjúban: „A karmester nem a hegedűket és az ütőket dirigálja, hanem a hegedűst és az ütőst. Tehát tulajdonképpen közvetve vezényli csak a hangszert magát, valóságban a hangszeres művészt dirigálja. Tehát tudni kell az emberekkel bánni.”
Ferencsik János, a 20. század egyik meghatározó magyar karmestere 1907. január 18-án született és 1984. június 12-én hunyt el. A Nemzeti Zenede zeneszerzés és orgona szakán tanult. 1930-tól a budapesti Operaház karmestere, előtte három évig korrepetitorként dolgozott ugyanitt. 1930-ban Rimszkij-Korszakov Seherezádé című művének vezénylésével debütált. 1930-31-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékokon Arturo Toscanini asszisztense volt, a Nemzeti Zenedében ugyanettől az évtől lett korrepetitor, később a karmesterképző vezetője. A Zeneakadémián 1946-1949-ig tanított zenekari gyakorlatot, karnagyképzést.
1932-től a Székesfővárosi Zenekarral dolgozott, 1945-ben lett a Rádiózenekar karmestere. Később Állami Hangversenyzenekart vezényelte, 1953-tól haláláig ennek fő-zeneigazgatója volt.
https://youtu.be/1MR-CbpbtwY
Külföldi karrierje párhuzamosan épült az itthonival. Liszt Ferenc halálának 50. évfordulóján Bayreuthban a Szent Erzsébet legendája című Liszt művet, egy évvel később a kölni operaházban Beethoven Fidelióját vezényelte. Sokat dirigált Bécsben is. Bartók Béla és Pásztory Ditta utolsó magyarországi koncertjének karmestere volt 1940-ben, 1942-ben a milánói Scalában Bartók A csodálatos mandarin táncjátékát dirigálta, évekkel megelőzve a szintén általa vezényelt magyarországi bemutatót.
1948-tól rendszeresen fellépett az Operaházban, 1957-től annak fő-zeneigazgatója volt. Világszerte turnézott, repertoárja kiterjedt az egész szimfonikus és operairodalomra. Számos kortárs magyar zeneszerző munkáját mutatta be: Veress Sándor, Bartók, Kodály, Lajtha, Dohnányi, Weiner, Durkó Zsolt műveit. Az ő nevéhez fűződik többek között a Kátya Kabanova, a Wozzeck, a Peter Grimes hazai bemutatása.
https://youtu.be/b4TMNfLvG5Y
Számos lemezfelvétele van. Érdemes és kiváló művész, Kossuth-, Pro Arte- és Bartók-Pásztory-díjas, posztumusz Magyar Örökség díjas művész. Ferencsik János emlékére Forgách József létesített alapítványt 1986-ban. Kezdetben páratlan években a Állami Hangversenyzenekar, majd a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, páros években a Magyar Állami Operaház Zenekarának egy tagja kaphatta meg, 2004-től minden évben az Opera zenekarának egy tagját tüntetik ki vele.
Ferencsik 65. születésnapjára és operaházi működésének 45. évfordulójára megjelent hosszú interjúban így vallott:
A művész krédója ugyanaz: csak emberi tartalommal megtöltött zenét tudok szeretni és tisztelni. A művészet a legnagyobb emberi érzések, megnyilatkozások közé tartozik: első számú, elengedhetetlen és egyetlen feltétele – s kérem ezt aláhúzottan, dőlt betűkkel nyomtatni -: az őszinteség. Ha én a pulpituson állok, akkor nem hazudok. Nem mutatok nagyobb temperamentumot, mint amennyi valóban belőlem kikívánkozik, nem hazudok mélyebb költőiséget, mozdulataimmal vagy mimikámmal, mint amennyi bennem van. És ha egy kollégát hazugságon csípek, hazudjon akármilyen hatásosan, lehangol. Az az érzésem, hogy be akar csapni, hülyének néz.
Szobra az Operaház galériájában található, amelyet Ferenczy Béni készített.
