A Bauhausban a színházi osztálynak nem találjuk előzményét, az eredeti tantervben sem esett szó erről a művészeti ágról. A Mestertanács azonban meghívta Lothar Schreyert, aki festőművész és díszlettervező volt, így 1921 végén elindult az oktatás.
Schreyer abban hitt, hogy a színpad tere a kozmikus térnek felel meg, a színpad alkotóelemeit pedig a maguk tisztaságában kell vizsgálni. Ennek megfelelően a látványnak matematikai testekből és felületekből kell építkezni, tiszta színeket, feketét, kéket, zöldet, vöröset, sárgát, fehéret kell használni. Az első darab, amit betanított, egy kultikus-vallásos színjáték volt, ami megbukott már a főpróbán. A diákok részéről is ellenállásba ütközött, így néhány hónap múlva távozott a Bauhausból.
Oskar Schlemmer 1922 farsangjára készítette el a Figurális kabinet című paródiát. A darab a haladást és a technikába vetett hitet gúnyolta: egy futószalagon lapos színes korongokból összeépített figurák groteszk mozdulatokat végeztek. Egy évvel később, a Bauhaus-héten pedig előállt a Triadikus balett című előadással, ami hatalmas sikert aratott. A művet nem tekinthetjük ősbemutatónak, hiszen Schlemmert már 1914-ben foglalkoztatta a gondolat, 1916-ban egy részét már látta közönség, 1922-ben pedig Stuttgartban került közönség elé a teljes kompozíció.
A hagyományos értelemben, a cím ellenére sem nevezhetjük balettnek a darabot, inkább a zenés látványperformansz kifejezéssel írhatnánk le. „Már a cím maga is sajátos alkotás volt… a triász=hármas (hármas hangzat) szón alapult; háromrészes tánc volt, amely három részből állt, ezek a tréfástól a komoly felé haladtak. E két pólus között bomlott ki a szimfónia módra felépülő „hármasság tánca, tizenkét jelenetben, amelyet egy, két vagy három táncos adott elő, fokozatosan haladva a »sárga sorozat« vidám-burleszk hangulatától a »rózsaszín sorozat« ünnepélyességén keresztül a »fekete sorozat« misztikus-heroikus szférájáig. Schlemmer Triadikus balettje tulajdonképpen antitánc, »táncos konstruktivizmus«, amit csak egy festő és szobrász hozhatott létre. A kifejezés kiindulópontja és hordozója már nem az emberi test és annak mozgása, hanem bizonyos figurális ötletek; az alakoskodás, mondhatnánk bábuvá változás oly mértékig eluralkodott, hogy mint egy plasztikus burok, magába nyelte a testet és a mozgást” – írta Karin von Maur a produkcióról.
Arról a koreográfiáról, amelyet Gerhard Bohner koreográfus az 1970-es években rajzok és fotók alapján rekonstruált, és amelyet a Bajor Ifjúsági Balett néhány napja mutatott be egy müncheni fesztiválon, amelyen a Bauhaus 25 színházi művét láthatják az érdeklődők.
(Via Magdalena Droste: Bauhaus; Artmagazin.hu, Artnet.com)
