1926. január 26-án született, és 1993. február 7-én hunyt el Mensáros László színművész. Anyai nagyapja az FTC alapító elnöke volt, édesapja pedig József főherceg testőrtisztje. Különleges zenei tehetsége volt, a katonai behívó elkerülése érdekében mezőgazdasági akadémián tanult. Bujkálás, majd hadifogság után a Gerbeaud cukrászdában dolgozott, mielőtt baráti tanácsra a színészi pályára lépett.
Első mestere Góth Sándor volt, majd a kor több neves színészképző iskolájában tanult. 1949-ben származása miatt tanácsolták el a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról, kétségbeesésében megpróbált disszidálni. A határon elkapták, a szombathelyi, majd a kaposvári börtönbe került, ahol Cziffra Györggyel raboskodott együtt.
1951-ben szabadult. Statisztált több színházban, a képesítő vizsgára készülve azonban Szörényi Éva meglátta benne a tehetséget, és olyan művészek, mint Básti Lajos, Tolnay Klári, Mészáros Ági aláírásával kérvényt nyújtott be, hogy Mensáros működési engedélyt kaphasson. Az ő segítségével a debreceni Csokonai Színház tagja lett teljes értékű színészként. A főiskolára levelező tagozatra vették vissza, diplomáját Rómeó alakítása után, 1954-ben kapta meg. Alakításai mai szemmel is rendkívül modernek, bár ezt elharította:
Nincs modern színjátszás; a drámát vagy jól játsszák, vagy rosszul.
1957-ben a Madách Színházba szerződött, egy évvel később azonban letartóztatták, mivel a debreceni forradalmi eseményekben a forradalmi bizottmány tagjaként aktívan részt vett – többek között neki köszönhető, hogy a színházban atrocitások nem történtek -, a gyűjtőfogházban Darvas Ivánnal szervezték a színházi előadásokat. 1959. április 9-én a debreceni megyei bíróság a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében 2 év 2 hónap börtönre ítélte. Amnesztia következtében börtönbüntetését felezték, és beszámították az előzetes fogságban töltött négy hónapot, így 1960. július 20-án szabadult Márianosztráról. Nem térhetett vissza a színpadra, textilraktári segédmunkásként és pincérként dolgozott.
Az vezetett hitemben és reményemben, hogy amit az életben csinálni fogok, azt jól csinálom majd
– fogalmazott egy interjúban évtizedekkel később.
1961-ben kapott engedélyt arra, hogy ismét játsszon: Szolnokra került, majd 1964-től ismét a Madách Színház tagja lehetett, ahol 1984-ig tag volt.
Volt Hamlet és az Éjjeli menedékhely Színésze, Hlesztakov és Tuzenbach, Higgins professzor és Bicska Maxi, Willy Loman és Lucifer. Olyan magyar filmekben alakított emlékezetes karaktereket, mint az Aranysárkány, a Butaságom története, az Utazás a koponyám körül vagy a Szerelem, de a Csárdáskirálynő nemzetközi filmfeldolgozásában is láthattuk. XX. század című megrázó előadóestjével bejárta az országot.
A Film Színház Muzsika című lapban 1977-ben Számonkéri életünk lelkiismeretét címmel jelent meg róla egy írás. Nem adhatott volna találóbb címet a szerző, miközben Mensárosban bosszúvágy nem élt. „A velem történt sérelmekért nem tudok igazán haragudni. Nemcsak azért, mert én is tévedhettem volna. így is sokszor tévedtem. S ha történetesen a másik oldalon szülétek, én is elkövethettem volna azokat a hibákat. S ha pályám alakulására visszatekintek, nem vagyok biztos abban, hogy vesztettem. Állandóan és töretlenül színésznek lenni? Ahogy pályatársaimat figyelem, jó része belerokkant. Néhány év kihagyás, kerülő talán javamra szolgált, nem kellett intrikákra figyelni, tehetségtelen és kisszerű emberek hatalmát érezni. Ami talán könnyebbséget, s a színészi kondíció megőrzését segítette.”
