A február 17–25. között megrendezésre kerülő IV. Cziffra György Fesztiválon a hazai és nemzetközi zenei élet legkiválóbb művészeinek olyan közös produkciói jelennek meg, amelyeket aligha hallott még a közönség. A fesztivál művészeti vezetőjét, Balázs Jánost az új helyszínként megjelent Óbudai Társaskörről és a koncertsorozat kereteinek bővítési lehetőségeiről kérdeztük.
– Harmincadik születésnapja alkalmából indult nagyszabású turnéra, ahová Cziffra György átiratait is magával vitte. Mennyit mond Cziffra György neve a világ különböző pontjain?
– Cziffra György nevét nem mindenhol ismerik, ugyanakkor az átiratokkal egészen más a helyzet, hiszen ezek zömében Brahms, Strauss vagy Liszt legnépszerűbb és legtöbbet játszott műveiből keletkeztek. A kettő kiegészíti egymást, hiszen ezek a darabok ráirányítják a figyelmet Cziffra személyére, ami számomra elsődleges szempont. Kanada vagy a kolumbiai főváros már a hátam mögött van, a tavalyi év utolsó heteiben pedig a Távol-Keletre utaztam.
Olyan háromkomponensű műsort állítottam össze, amely adózás a zongorairodalom nagyjai, valamint Cziffra György emléke előtt.
Illetve van egy olyan része a programnak, amely azokat a műveket foglalja magában, amelyek éppen foglalkoztatnak, vagy az előttem álló személyes kihívások egyikeként vannak jelen. A Cziffra Fesztivál művészeti vezetőjeként egészséges egyensúlyt kell tartanom a szervezői feladatok és a koncertzongorista lét között, utóbbi pedig folyamatosan fejlődésre sarkall. Büszke vagyok, hogy az elmúlt időszakban Liszt Ferenctől egészen Ligeti Györgyig játszhattam a magyar zongorista repertoárból, az olyan kortárs felkéréseket pedig, mint például Dubrovay László vagy Eötvös Péter műveinek előadása, hatalmas megtiszteltetésként élem meg. Ehhez hozzá kell tennem, hogy a turné során, ha hazai kortárs műveket játszottam, a külföldi partnerek szinte azonnal a kották, kivonatok után érdeklődtek.
– 2021-ben ünnepeljük Cziffra György születésének 100. évfordulóját. A mostani koncertkörút mennyiben járul hozzá a már korábbi beszélgetések során említett elképzeléshez, miszerint a Cziffra Fesztivál nemzetközivé válik a centenáriumi évben?
– A Cziffra nevéhez méltó kerek évforduló kicsúcsosodásához nemcsak a mostani turné, de reményeim szerint az egész eddigi szakmai tevékenységem hozzájárul. Azért dolgozom, hogy Cziffra György neve ismert legyen világszerte, és fontosnak tartom, hogy a hozzám fűződő koncertek, vagy az általam indított kezdeményezések mind-mind garanciák legyenek ezzel kapcsolatban.
Valóban nagy vállalás, amire készülünk, hiszen kicsit több mint két év múlva Cziffra-évet szeretnénk hirdetni, ami a hazai programokon túl nemzetközi szinten sok kisebb minifesztiválban öltene testet.
– Ha jól tudom, Cziffra György Franciaországban élő örökösei is maximális támogatásukról biztosították.
– Nemrég jártam Senlisban. A szent Frambourg-kápolnában (egykoron Cziffra György itt hozta létre alapítványát) a SenLiszt Fesztivál keretében adtam hangversenyt, és az ugyanitt megrendezett zongoraversenyen zsűriztem is. Ez a felkérés két okból is különösen kedves a szívemnek. Az egyik az, hogy pár évvel ezelőtt én nyertem meg ezt a versenyt ugyanitt. A másik, hogy a zsűribe hagyományosan Cziffra György egykori tanítványait hívják, én voltam az egyetlen kivétel. Természetesen találkoztam Cziffra György unokájával és az alapítvány vezetőivel is. A jövőben szeretnénk szorosabban együttműködni. A Cziffra családban sajnos nincs zenész, aki tevőlegesen vihette volna tovább a szellemi örökséget. Én, bár soha nem találkoztam a mesterrel, mégis megkaptam tőle a zene szeretetét, és úgy érzem, hogy nagyon sok szálon kapcsolódunk össze. Semmiképpen nem akarok olyan lenni, mint ő, erre nem is törekszem, hiszen Cziffra Györgyből csak egy volt, aki utánozhatatlan.
– Hamarosan, 2019 februárjában a negyedik hazai fesztiválra kerül sor. A programkínálat mellett a koncerthelyszínek bővülése is egyenesen arányos az eltelt évekkel. Hogyan találtak ezúttal az Óbudai Társaskörre?
– A Társaskörrel nagyon régi a kapcsolatom, hiszen ifjú zongoristaként, a pályám legelején is számos fellépési lehetőséget kaptam itt, a jó viszony pedig azóta is megmaradt. Az első fesztivált helyszíne a MOM Kulturális Központ volt, majd később a Zeneakadémia és a Müpa kapcsolódott hozzánk. A negyedik fesztivál kapcsán pedig – azt is számításba véve, hogy feleségemmel nemrég a harmadik kerületben leltünk új otthonra – szinte egyértelműnek tűnt, hogy egy óbudai helyszínt is beválogatunk, olyat, amely méltó módon kapcsolódik az eddigiekhez. Cziffrának, amíg Budapesten élt, Budafokon és Angyalföldön volt lakása, így Óbudával csak az alapvető kulturális kapcsolatról beszélhetünk, ami egyébként ugyanolyan fontos, és a külföldi helyszínek mellett a Cziffra-év tematikájában szeretném is ezt kihasználni. A tervem az, hogy a vidéki nagyvárosok és Budapest kerületei is vegyenek részt a saját erejükhöz mérten a fesztiválban. Fontos lenne, hogy egy-egy kisebb közösség a saját eszközeivel tudjon megismerkedni Cziffrával, és adózni az ő művészete előtt.
– Mit lehet tudni azokról a programokról, amelyeknek az Óbudai Társaskör ad majd helyet?
– A fesztivál nyitókoncertjét hagyományosan a MOM Kulturális Központban rendezzük, de ebben az évben ezt most egyfajta felütésként egy nappal megelőzi a Társaskörben február 17-én rendezendő esemény, amelyen az emlékezés kerül leginkább előtérbe.
Mára jogosan merül fel a kérdés, hogy meddig lehet tágítani egy tematikus fesztivál kereteit,
meddig lehet teret adni az emlékezésnek, és mi a legegészségesebb határ a középpontba állított művész és az ő munkásságát reprezentáló programok között.
A tapasztalatokból kirajzolódik, hogy míg korábban számos beszélgetést szerveztünk, vagy olyan művészeket invitáltunk meg, akiknek van egy-egy személyes története Cziffráról, addig mára a hangsúly a koncertek felé tolódott el. A fesztivál felütése valahogy ezt a középutat szeretné megtalálni, ezért két olyan művész beszélget és koncertezik majd, akik még mindketten tanulhattak a mestertől. Mocsári Károly és Oravecz György estjére pedig a Cziffra életéről készült A virtuóz című filmalkotás teszi fel a pontot. A film premierje már természetesen megtörtént, ugyanakkor a helyszín bensőségessége adja magát az újravetítéshez.
– A beszélgetésünk elején említett olyan zongoraműveket, amelyekkel a közelmúltban, személyes fejlődése okán kezdett el foglalkozni. Megszólal majd néhány ezek közül a 2019-es fesztiválon?
– Természetes, hogy a saját zenei repertoárom ilyenkor előnyben van, de még nyilvánvalóbb, hogy alkalmazkodnom kell azokhoz a fellépőkhöz, akiknek kísérőjeként veszek majd részt a produkcióikban.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Várdai István mellett José Cura is azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy legyek a partnere az általa tervezett esten.
Én magam nagyon gyakran váltok műsort, hiszen úgy gondolom, hogy szinte lehetetlen megmondani, hogy adott esetben két év múlva melyik lesz az a darab, amelyik éppen az akkori élethelyzetemhez közel áll, és ezáltal szívesen játszom. Jelenleg az általános repertoár mellett az orosz darabok foglalkoztatnak, Rachmaninov régi kedvencem, akinek szeretném a közeljövőben két este alatt eljátszani az összes zongorára írt versenyművét. Szkrjabint csak most kezdem felfedezni, de extatikus zenéje és multifunkcionális akkordhasználata egyszerűen lenyűgöz.
Az interjú eredetileg az Óbudai Anzikszban jelent meg. Olvasson tovább ide kattintva.
– A fesztivál legkiemeltebb vendége minden bizonnyal José Cura lesz. Hogyan sikerült őt megnyerni?
– José Curával legutóbbi budapesti koncertje előtt, egy fogadás keretében találkoztunk. Különleges élmény volt, hiszen egy rövid koncertet is hallhattunk tőle. Bemutattak minket egymásnak, majd néhány perc alatt kiderült, hogy José Cura mennyi információval rendelkezik Cziffra Györgyről. Egy idő után a legnagyobb meglepetésemre saját maga vetette fel egy dalest ötletét. Ekkor már szinte teljesen készen állt a fesztivál programja, de egyértelműnek gondolom, hogy egy ilyen lehetőséget nem utasíthattam vissza. Hamar megegyeztünk egy argentin tematikában. Személyében olyan embert ismertem meg, aki végtelen szerénységről és a művészet iránti alázatról tett tanúbizonyságot. Büszkeséggel tölt el, hogy ugyanezt mondhatom el Mischa Maiskyról vagy Arkagyij Volodoszról, akik eleinte nem láttak ugyan bele a munkánkba, de a legnagyobb örömmel vettek és vesznek részt a fesztiválon azon az alapon, hogy egykor meghatározó zenei élményt kaptak Cziffra Györgytől.
– A Várdai Istvánnal közös est pedig egy régi adósságot törleszt.
– Így is mondhatjuk, hiszen Istvánnal 14 éves korunk óta ismerjük egymást, együtt jártunk Batta András zenetörténet előadásaira, de még egyszer sem volt alkalmunk a közös játékra.
Február 23-án adjuk majd elő a Zeneakadémián Chopin g-moll gordonka-zongora szonátáját.
S ha már a duókról beszélünk, Rúzsa Magdit is szeretném kiemelni, aki a magyar népdalokat hozza el a fesztivál közönségének, méghozzá olyanokat, amelyek egykor a legnagyobb zeneszerzők ihletői is voltak, és amelyeket meg is örökítettek a klasszikus zenén keresztül. Az improvizációk pedig szinte egyik estéről sem hiányozhatnak, hiszen ez a különleges képesség volt Cziffra György egyik lételeme, művészetének lényege.
